Éves alumni találkozó kémia tanároknak és vegyészeknek

2019.02.07.
Éves alumni találkozó kémia tanároknak és vegyészeknek
2019. február 1-én nagy sikerrel, több mint 160 résztvevővel valósult meg a Kémia Intézet éves Alumni programja. A rendezvény az ELTE Alumni Központ támogatásával valósult meg.

Az ünnepséget Turányi Tamás szervező konferálta, elsőként Dr. Szalai István ELTE Kémiai Intézet igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd köszöntő beszédet mondott Vágási Tünde az ELTE Alumni Központtól.

A beszédeket Keszei Ernő kémikus előadása követte Egy nagy magyar tudós két nagy háború között - báró Eötvös Loránd élete és munkássága címmel, ahol számos érdekességet tudtunk meg Eötvös Loránd életéről. Az előadás és a találkozó az Eötvös-emlékév apropóján autentikusan a Lágymányosi Campus Eötvös termében került megrendezésre.

Az előadást Szakács Zoltán, May Zoltán és Marosi Attila kiváló műsora követte. A zenei előadás után kötetlen beszélgetéssel folytatódott az este további része.
Az eseményen tiszteletét tette többek között Hudecz Ferenc korábbi rektor.

A részletes programról bővebben itt olvashat, további képek az eseményről a Kémiai Intézet honlapján.

ELTE Alumni
Facebook

Kémia Alumni találkozó 2019

Kémia Alumni találkozó 2019

0

/

0

0

/

0