„Ez a válságkezelési mód országosan is modellértékű lehet”
Hogyan emlékszik vissza a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club elnökeként eltöltött időre? Mit jelentett Önnek a tisztség?
Éppen november 5-én ünnepelte 115. évfordulóját a BEAC, melyet 1898-ban maga Eötvös Loránd vezetésével alapítottak meg. A magam részéről rendkívül büszke voltam, amikor 2009-ben a klub elnökévé választottak, annak ellenére, hogy a BEAC nagyon rossz állapotban volt, amikor az élére kerültem. Anyagilag a teljes ellehetetlenülés körül mozgott, már pályázati úton sem tudott forrásokat szerezni. Olyan helyzetben kellett rendeznünk a számlákat, amikor azokat megtalálni is nehéz volt. Emellett, ami az egyik legnagyobb probléma volt, hogy a klub teljesen eltávolodott az anyaintézménytől, az ELTE-től. Ennek oka, hogy a már csaknem húsz éve megjelent sporttörvény értelmében az egyetemi sportklubokat önálló egységgé, jogi személlyé tették, melynek eredményeként teljesen eltávolodtak a felsőoktatási intézményektől. A BEAC-nak gyakorlatilag már nem is volt kapcsolata az ELTE-vel, semmiképpen nem lehetett már az egyetem sportklubjának tekinteni. A klub hétköznapjai szörnyűek voltak, ha nincs mellettem egy olyan segítőtárs, mint Székely Mózes, a Pedagógiai és Pszichológiai Kar főmunkatársa, aki három évig ügyvezető elnökként, majd alelnökként segítette munkámat, akkor biztosan nem sikerült volna a válságkezelés. Az ő hihetetlen munkabírását ismerve vállaltam el a BEAC vezetését.
Milyen célokat, küldetést fogalmazott meg annak idején a BEAC élén?
Amikor elnöki terveimet 2009-ben benyújtottam, a legfontosabb célként azt jelöltem meg, hogy a klubot visszavezessem anyaintézményéhez, az ELTE-hez. Világos volt, hogy rendezni kell az egyetem vezetésével, hallgatói önkormányzatával és többi sportintézményével is a kapcsolatot. Az EHÖK és a BEAC között uralkodó teljes bizalmatlansággal kezdtük a munkánkat és naponta kellett demonstrálni a megbízhatóságunkat. Ez azért is volt fontos, mert az egyetemi sport formálásához szükséges egységes normatívát a hallgatók kezelték és ebből a BEAC-nak a korábbi viszony alapján lényegében semmi sem jutott. A magam részéről nagy sikernek tartom, hogy többszöri alapszabály módosítással a klubot sikerült újra közel hozni, de facto integrálni az egyetembe. A BEAC elnökségének 75–80 százaléka jelenleg ELTE-sekből áll, és már az alapszabályba is rögzítettük, hogy az elnököt a rektor javasolja. Emellett sikerült megnyernünk egy kiváló fiatalembert, Simon Gábort, aki a BEAC ügyvezető igazgatójaként az elmúlt másfél évben rendben tartja a klub ügyeit.
Mennyire tekinthető egyedülállónak a BEAC válságkezelése?
Országos probléma, hogy az egyetemek eltávolodtak saját sportegyesületeiktől, ugyanakkor a válságkezelési mód, melyet a BEAC választott, országos szinten is modellértékű lehet. Meg kell találni azokat a technikákat, melyek a megváltozott jogi környezetben is lehetővé teszik, hogy a patinás egyesületek sikeresen működjenek. Nagyon sok jó példa van az országban, érdekes, hogy rossz működési modelleket éppen a legrégebbi kluboknál lehet találni.
Amerikában nagy hagyománya van az egyetemi sportéletnek. Külföldi jó példákat beépítettek a BEAC működésébe?
Az angolszász országokhoz képest a magyar jogi környezet és a szemlélet is teljesen más. Amerikában például az egyetemi sportklubok a felsőoktatási intézmények részei, azok tartják fenn őket. Az egyetem által nyújtott sportolási lehetőség a jelentkezésnél is fontos szerepet tölt be, sőt az egyetemválasztásnál az egyik fő szempont. Ezzel szemben, a hazai felsőoktatási intézmények közül az idei felvételi során egyetlen olyan volt, amely egyáltalán foglalkozott a sport kérdésével. Itthon tehát elsőként szemléletváltásra lenne szükség nemcsak az intézmények, hanem a hallgatók részéről is. Utóbbiak kapcsán jó lenne elérni, hogy számítson nekik, milyen sportolási lehetőségek vannak egy-egy egyetemen.
Ennek érdekében a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséggel (MEFS) olyan akcióba kezdtünk, melynek eredményeképpen a felsőoktatási intézményekben működő karrier irodák mintájára sport irodákat hozunk létre – az ehhez szükséges forrásokat egy TÁMOP-pályázatból szereztük meg. Emellett a mindennapos testnevelés bevezetésének is komoly hatása lehet a szemléletváltás során. Fontos kiemelni, hogy a felsőoktatási tanulmányok jelentik az ember életének utolsó olyan szakaszát, melynek során kialakítja az életmódját, a rendszeres sportot beépíti mindennapjaiba. A MEFS elnökeként kiemelt tervünk, hogy az egyetemeken és főiskolákon belül a szabadidősportot magas szintre emeljük – ennek érdekében alkotta meg a Szövetség a Hajós Alfréd Tervet, amely a hazai és nemzetközi egyetemi versenysport fejlesztésére is támaszkodva, de a szabadidősportra koncentrálva alakít ki lépéseket.
Pontosan milyen lépésekről van szó?
Az idei Universiadén negyven év óta nem szerepelt ilyen jól a magyar egyetemi csapat. Ebből kifolyólag a MEFS elnöksége úgy döntött, hogy az egyetemi-főiskolai bajnokságoknál bizonyos sportágakra kiemelt figyelmet fordítunk. Vízilabdában például Faragó Tamás és Benedek Tibor segítségével rendeztünk kétnapos országos bajnokságot, amely nagy sikert aratott a hallgatók és a szurkolók körében. A jövőben olyan bajnokságokat igyekszünk támogatni, melyek kiemelt érdeklődés mellett, magas részvételi aránnyal zajlanak.
Hogyan látja a BEAC jelenlegi helyzetét?
Karácsony András professzor, az ELTE stratégiai rektorhelyettese, újonnan megválasztott elnök már egy minőségileg más BEAC-ot vehetett át ahhoz képest, amelyben mi négy évvel ezelőtt a munkánkat elkezdtük. Elégedettségre azonban még mindig nincs ok, hiszen még mindig hiányzik az a stabil anyagi háttér, mely hosszú távon biztosítaná a sportklub fennmaradását. A működést támogató pályázati lehetőség alig akad, így nagyon fontos lenne olyan megoldást találni, mely stabilizálja a helyzetet és a klubot véglegesen beágyazza az ELTE szervezeti és napi működési rendjébe is – ehhez a sport iroda felállítása reméljük jelentősen hozzájárul. A BEAC-nál jelenleg több mint kétezer hallgató sportol, és ez a szám folyamatosan emelkedik. Nemrég készítettünk egy felmérést, melynek eredményei szerint a hallgatók legfeljebb harminc percet hajlandóak utazni azért, hogy sportolhassanak. A jövőben tehát érdemes azon dolgozni, hogy a hallgatóknak az egyetem környékén legyen elegendő lehetőségük a sportolásra.