Falakat ledöntő innovátorok kerestetnek!
A német fővárosban minden évben a berlini fal leomlásának évfordlója alkalmából rendezik meg a Falling Walls Lab nemzetközi versenysorozat döntőjét, amelyen több mint ötven ország előválogatóinak mintegy száz győztese vehet részt. A három abszolút győztes nemcsak jelentős pénzjutalomban részesül, hanem lehetőséget kap arra is, hogy fejlesztését, ötletét a verseny másnapján, november 9-én, a Falling Walls Conference-en bemutassa a világ legismertebb akadémikusai, gazdasági szakemberei, köztük Nobel-díjas tudósok előtt. A konferencián a tudósok arra keresik a választ: Melyik lesz a következő fal, amelyik le fog omlani a tudomány és az innováció területén?
A végső megmérettetés előtt, még nyár elején rendezik a Faling Walls Lab budapesti válogatóját. Ennek keretében a pályázóknak mindössze három perc áll rendelkezésükre, hogy az akadémikusokból és profi innovációs szakemberekből álló zsűri előtt bemutassák kutatási projektjeiket, üzleti tervüket vagy társadalmi kezdeményezésekkel kapcsolatos ötleteiket, amelyekkel jobb hellyé tennék a világot.
A versenyre azok jelentkezhetnek, akik
- jelenleg alap- vagy mesterképzésben vesznek részt
- alapdiplomájuk megszerzése óta nem telt el több mint 10 év
- a mesterdiplomájuk megszerzése óta nem telt el több mint 7 év
- PhD-fokozatukat az elmúlt 5 évben szerezték meg.
Jelentkezés (a megadott linken belül a Next step gombra kattintva)
Információ (személyesen is kérhető)