Fejlesztések a sportlétesítményekben

2017.11.03.
Fejlesztések a sportlétesítményekben
Egyetemi beruházással új tantermet, sporttudományi laboratóriumot és masszázshelyiséget alakítottak ki a Bogdánfy utcai ELTE Sportközpontban.

Az átalakítás során elbontották a rossz állapotban lévő zuhanyzó blokkokat és öltöző helyiségeket. Az épület eddigi infrastruktúrája (2db 20 fős és 1db 40–45 fős tanterem) nem tudta kiszolgálni a szakos képzésben résztvevő hallgatói létszámot (300–350 fő). Ezért az elméleti órák egy részét a PPK Kazinczy utcai épületében kellett megtartani.

A több 10 millió forintos beruházással jelentősen javult az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet (ESI) szakirányú képzésének infrastruktúrája. Az új helyiségek elsősorban az egyetemi oktatási és kutatási feladatok számára biztosítanak kulturált feltételeket. A XXI. század elvárásainak eleget tevő laboratóriumban alváslabor és „süket szoba” is helyet kapott. Új elektromos hálózatot is kiépítettek a nagyteljesítményű berendezések zavartalan áramellátásának érdekében. A tanterem az oktatáson túl sportfoglalkozások megtartására is alkalmas, így hétköznap esténként és hétvégeken akár pilatesnek, jógának, gerinctornának, funkcionális tréningeknek és zenés-táncos mozgásformáknak is helyet adhat.

Mindemellett megújul a műfüves labdarúgó pályák légsátra is, amelyben korszerű, hőszigetelő, UV stabil PE-légpárnás buborék fóliára cserélik az elhasználódott burkolatot. A több rétegű szerkezet ellenére a légsátor jó fényáteresztő képességgel rendelkezik: nappal átlagos fényviszonyoknál nem igényel világítást, így rendkívül energiatakarékos. A labdarúgás szerelmesei 2017. november 6-tól vehetik birtokba a pályákat, a délelőtti tanórák és a hallgatói bajnokságok is az új fóliás sátorban folytatódnak.

ELTE Sport Kft.