„Felejthetetlen élményeket éltünk át együtt”
Hogy állt össze a csapat, ismerték egymást korábban?
Máté Dávid: Szeptember elején tette közzé a felhívást a Nemzetközi Jogi Tanszék, önéletrajzzal és motivációs levéllel lehetett jelentkezni.
Schultz Balázs: A csapat tagjait Kajtár Gábor tanár úr válogatta össze egy jelentkezési folyamat során, nem ismertük egymást korábban.
Tóth Franciska: A lehetőségről üzenetet kaptunk a Neptunon keresztül, illetve az első nemzetközi jogi előadáson is meghirdették. Két nagyobb lépésből állt a válogató, először az összes jelentkező bemutatkozott Kajtár Gábornak és Sulyok Katalinnak, utána pedig egy hétvége alatt meg kellett oldanunk egy rövid jogesetet, majd prezentálnunk a megoldást. Egy eljáráson keresztül keresték a Jessup és a Telders csapat tagjait. A csapatunk fele utólag jelentkezett, nem a rendes határidő lejártáig, tehát ha nincs meghosszabbított jelentkezés, teljesen más lett volna a felállás.
Balogh Dóra: Csak később értesültem a versenyről, az első nemzetközi jogi előadáson, ahol Kajtár tanár úr bátorított mindenkit a részvételre. Ennek hatására küldtem el még aznap este az önéletrajzomat, és mentem el másnap a szóbeli meghallgatásra
Hogyan osztották el a feladatokat egymás között?
B.D.: Miután megkaptuk a jogesetet, elkezdtünk rajta mindannyian dolgozni, ekkor még nem rajzolódott ki, hogy ki mit fog kutatni, hanem együtt dolgoztuk fel az egész jogesetet.
1-2 hét elteltével, már éreztük, hogy kinek melyik téma tetszik jobban,
engem például a faji alapú diszkrimináció és a diplomácia jog témaköre fogott meg a leginkább. Nem sokkal ezután az is eldőlt, kik képviselik majd az alperesi, illetve a felperesi oldalt. Miután ezek a döntések megszülettek, mindenki a saját témakörében, illetve a saját oldalának megfelelően kutatott.
M.D.: A jogeset négy kérelmet tartalmazott, így a csapat két tagja – egymás közt felosztva két-két részre – foglalkozott a kérelmekkel a felperesi oldalon, míg a másik két személy ugyanezt kutatta alperesi oldalról. Felperesi oldalon a feladat az volt, hogy a kérelmekben foglaltakat alátámasszuk jogi és faktuális alapon, míg alperesi oldalon ennek az ellenkezőjén dolgoztunk, vagyis azon, hogy a bíróság ne állapítsa meg a jogsérelmeket.
T.F.: Csapatversenyről van szó, végig segítettük egymást a felkészülés során. Négyen vagyunk a csapatban, ebből ketten felperesi, ketten alperesi pozícióban. Mindannyian beszéltünk a verseny során, és akik egymással szemben álltak, könnyen tudtak együtt készülni, hiszen ugyanaz volt a témájuk. Miután megjelent a jogeset, csak kutattunk pár hónapig és megszövegeztük az írásbeli beadványainkat (egy kell a felperesnek és egy az alperesnek). A szóbeli felkészülést az írásbeli leadása után kezdtük meg, minden héten meghallgatott valaki, kérdéseket tett fel nekünk, élesben, éppen úgy, ahogy a versenyen, az időt is mértük.
Az utolsó időszakban már hetente többször is „próbáltunk”, az utolsó héten minden nap,
és egyedül is többször összeültünk, ha éppen nem volt senki, aki meghallgasson. A Jessup csapat tagjai sokat segítettek a szóbeli felkészülésben, mindannyian meghallgattak minket és elláttak jótanácsokkal.
Hogyan készít el négy különböző hátterű és időbeosztású ember egy írásbeli beadványt? Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
M.D.: Két írásbeli beadványt kellett elkészíteni, amelyeken két-két személy dolgozott, de különböző kérelmekkel, így nem kellett például egymásra várni, mindenki úgy osztotta be az idejét, ahogy akarta. Viszont a saját „tükrének” (az a személy, aki az ellentétes oldalon viszi ugyanazokat a kérelmeket) mindenki tudott segíteni, azáltal például, hogy megosztottuk a kutatásokat, melyek segítik a másik fél érvelését. A nehézséget szerintem maga a kutatás jelentette, sokszor órákba tellett, mire megtaláltuk azt az egy hivatkozást, amelyik alátámasztja az érvünket jogilag is
B.D.: Az írásbeli beadvány elkészítése alatt ilyen probléma nem merült fel, mivel nagyon különböző témákkal foglalkozik a jogeset, ezeket pedig elosztottuk egymás között, így a kutatás nagyrészét egyedül végeztük. A párok tagjai persze folyamatosan küldték egymásnak az anyagokat, ami nagyon sokat segített.
A legnagyobb nehézséget az írásbeli leadásának határidejéhez közeledve a stressz okozta,
ami egyrészt abból fakadt, hogy össze kellett ülniük a pároknak, és közösen összeállítani a tartalmilag és formailag is megfelelő beadványukat, másrészt ezt az amúgy sem könnyű munkát össze kellett hangolni és egyensúlyban kellett tartani az egyetemi kötelezettségekkel.
S.B.: Mivel a beadvány különböző részein dolgoztunk, ezért viszonylag hosszú ideig egyedül dolgoztunk. Leginkább azok dolgoztak szorosabban együtt a kutatómunka során, akik ugyanazt a kérelmet vitték egymással szemben felperesi, illetve alperesi oldalon – ők ugyanis ütköztethették álláspontjainkat, jobban kikristályosodtak az érvek. Amikor az egyes kereseti kérelmek szövege elkészült, összeállítottuk a teljes beadványt, ez leginkább már csak a formázást, illetve az irodalomjegyzék véglegesítését jelentette.
T.F.: Az írásos anyag elkészítése nagyon nagy feladat volt, mivel effektíve semmit nem tudtam a nemzetközi jogról: hatalmas anyagon kellett átrágnom magam, ami rengeteg időbe tellett. De amikor megtaláltam több órás keresés után azt az egy mondatot, amire szükségem volt, akkor úgy éreztem, hogy megérte a fáradságot. Miután beválogattak minket, 2-3 hét alatt le kellett tennünk a nemzetközi jogi szigorlatot, amit normálisan 2 félév után kell letenni, de a felkészítő tanáraink filozófiájának szerves része, hogy biztos alaptudással kell rendelkezniük a versenyzőknek, ez az egyik oka az ELTE sikereinek a hasonló versenyeken.
És hogy lehet beilleszteni az egyéni életbe egy ilyen intenzív és időigényes csapatmunkát?
B.D.: Nem volt egyszerű, főképp azért, mert ahogy haladtunk előre a szemeszterben, úgy közeledett a verseny, és közben úgy növekedtek az egyetemen is az elvárások, így alig maradt szabadidőnk. Meg kellett tanulnunk kezelni ezt a problémát, fel kellett minden esetben mérni, mi fontos, és miről kell lemondani a jobb eredmény reményében.
S.B.: Ahogy sűrűsödnek a magánéleti és iskolai kötelezettségek, csak a teendők priorizálásával lehet előrejutni – ez azonban szükségképpen azzal jár, hogy az élet bizonyos színterein áldozatokat kell hozni, a felkészülés mellett sok dologra egyszerűen már nem jutott idő.
A döntőt megelőző barátságos találkozón láttak először más csapatokat együttműködni. Mit lehetett tanulni ebből a tapasztalatból?
T.F.: Több szempontból is nagyon fontos volt. Egyrészt sokkal jobb érzésekkel, nem idegenekként érkeztünk Hágába, a versenyzők között voltak már ismerősök. Aszerint is oszlottak két táborra a csapatok, hogy kik voltak Budapesten, a barátságos forsulón, és kik nem. A döntőben a friendly-sek mellénk álltak, küldték az energiájukat, és ez sokat segített. Másrészt rengeteg tapasztalatot is szereztünk. Több csapatot láttunk nagyot fejlődni az utolsó hónapban, ami részben annak volt köszönhető, hogy
a barátságoson mindenki felmérhette, mire számíthat majd Hágában,
hogyan zajlik a verseny.
B.D.: Azt hiszem, mid a négyünk nevében mondhatom, hogy rengeteget tanultunk a barátságos fordulón, hiszen itt próbálhattuk ki magunkat először élesben, itt álltunk ki először a perbeszédekkel olyanok elé, akik még sose hallottak minket. Megéreztük azt is, mi az, amin mindenképpen javítanunk kell, és mi az, amiben erősek vagyunk.
S.B.: Gyakoroltunk addig is, de csak a megszokott környezetben, a megszokott ellenfelekkel. A barátságos fordulón kipróbálhattuk magunkat más csapatokkal szemben is, tét nélkül.
A döntőre kisbabájuk születése miatt nem tudták Önöket elkísérni felkészítőik, Kajtár Gábor és Sulyok Katalin. Hogyan oldották meg ezt a helyzetet?
B.D.: A döntőn nem felkészítők nélkül vettünk részt, coachaink kérésére kiutazott velünk Bazánth Barbara (gyakornok, Emberi Jogok Európai Bírósága) és Mordivoglia Clio (ügyvédjelölt, Baker&McKenzie), akik mindketten korábbi versenyek sikeres szereplői voltak. Bazánth Barbara a tavalyi csapattalal megszerezte az összevont felperesi és alperesi beadványokért járó abszolút első helyet Washingtonban, és ő lett a legjobb nem anyanyelvű szónok is. De már kinn volt a Jessupon 2017-ben is, Mordivoglia Clióval együtt. Mind szakmailag, mind lelkileg mindketten rengeteget segítettek nekünk Hágában.
T.F.: Nagyon érdekes volt a döntő, szerintem az egész csapat végig nagyon élvezte. Elöl helyet foglaltunk a Béke Palota nagytermében, egyik oldalon a Leiden, másik oldalon mi. A három bíró bejött, felálltunk, és utána ugyanúgy ment az egész, mint bármelyik mérkőzésen – attól eltekintve, hogy most igazán különleges személyek előtt kellett bizonyítanunk, és persze az összes többi versenyző is ott ült a teremben, a hátunk mögött. Akkor kezdtünk el hinni a győzelemben, amikor elkezdődött a főrész, és
láttuk, hogy magabiztosabbak és nyugodtabbak vagyunk, mint az ellenfél.
Jogszakmai szempontból erősebbek voltunk, s ezt a bírók kérdéseire adott válaszokban meg is tudtuk mutatni. Az összteljesítmény tekintetében azonban nem tudhattuk biztosan, merre fog billenni a mérleg nyelve, mert ha a főrészben jobbak is voltunk, a válasz-viszontválasz kört egyértelműen a másik csapat vitte. Végül a bírók az egész meccset vették figyelembe, nemcsak az utolsó benyomásra emlékeztek, és minket ítéltek jobbnak.
Óriási élményt jelentett, hogy kiállhattam és beszélhettem a Béke Palotában. Azt hiszem, még mindig nem fogtam fel, kik előtt beszéltem, és hogy ők rám figyeltek, és meggyőzőnek találtak. A legjobb szónok díja csak a hab volt a tortán, szerintem ennek a jelentőségét sem sikerült még feldolgoznom, de elképesztően hálás vagyok érte. Ennek a tanévnek számomra az a legnagyobb tanulsága, hogy sok és kemény munkával semmi sem lehetetlen.
Erre a versenyre szólt az együttműködésük, vagy lesz a közös munkának folytatása?
S.B.: Ez a csapat erre a versenyre alakult, de felejthetetlen élményeket éltünk át együtt, biztos vagyok benne, hogy nem szakad meg a kapcsolatunk.
B.D.: Ilyen formában az együttműködés véget ért. Azonban rengeteg időt töltöttünk együtt, hónapokon át készültünk közösen, és nehézségeket és örömöket együtt éltünk meg. Nagyon jó csapattá formálódtunk és életre szóló barátságok köttettek. Valamilyen formában biztosan fogunk még együtt dolgozni.
Fotó: Facebook