Felhívás az ELTE valamennyi hallgatójához és munkatársához
Kérjük, anonim felületen jelentsék be annak tényét, hogy a koronavírusos megbetegedésben érintettek-e, vagy már felgyógyultak, továbbá azt is, ha járványügyi megfigyelés alatt állnak, hatósági házi karanténban vannak, vagy PCR pozitív teszteredménnyel rendelkeznek.
Az adatgyűjtés anonim, személyhez nem köthető, kifejezetten statisztikai adatgyűjtést szolgál. A caesar azonosító megadása csak a kérdőív eléréséhez szükséges, a kérdőív nem tárol személyes adatot.
Kérjük, hogy heti egy alkalommal, elsőként 2020. szeptember 17-én, majd ezt követően minden csütörtökön töltsék ki a kérdőívet. A jövőben erről rendszeres emlékeztetőt is küldünk. A kérdőív kitöltése akkor is fontos információval szolgál számunkra, ha nem érintettek.
Ezúttal is emlékeztetjük továbbá Önöket, hogy feltétlenül tartsák be az alábbi védekezési szabályokat:
- orrukat és szájukat takarják maszkkal,
- kerüljék arcuk érintését,
- kerüljék a megszokott üdvözlő kézfogást,
- néhány lépés (legalább másfél méteres) távolságot tartsanak egymástól,
- folyamatosan, vagy nagyon gyakran szellőztessenek,
- sűrűn és alaposan mossanak kezet.