"Félig tele vagy félig üres?"

2019.08.07.
Az ELTE Etológia Tanszékén Gácsi Márta vezetésével Bunford Nóra tudományos munkatárs és Csibra Barbara PhD-hallgató két összefüggő tanulmányban arra kereste a választ, vajon mitől függ, hogy a kutyák mennyire tudják fegyelmezni magukat, és hogyan döntenek bizonytalan helyzetekben. Megállapították, hogy kedvenceink viselkedését az emberhez hasonlóan személyiségük szabja meg, így kiváló természetes modellek lehetnek az emberi ADHD kutatásához.

Az ELTE kutatói először is megtanították a kutyákat érintőképernyőt használni (az orrukkal megbökni a kiválasztott jelet), és kidolgozták a pszichológusok által széles körben használt ún. Go/No-Go feladat kutyáknál is alkalmazható változatát. „Embereknél könnyebb a gátlási képességeket kísérleti módszerekkel vizsgálni, hiszen nekik el tudjuk magyarázni feladatot, ebben az esetben például azt, hogy bizonyos figurák megjelenése esetén érintsék meg a képernyőt (Go), más esetekben pedig várjanak nyugodtan (No-Go). Tehát egyes esetekben akkor reagál helyesen a kutya, ha nem mozdul, vagyis "gátolja" az alaphelyzetben bevált akciót. Ez nekünk, embereknek sem mindig egyszerű feladat. A kutyákat először meg kellett tanítani, hogy egy adott inger megjelenésekor (például kör) bökjék meg a képernyőt, majd arra, hogy egy másik esetében (például háromszög), az eddig jutalmazott viselkedést gátolják, vagyis ne bökjék meg a képernyőt” – mondja Csibra Barbara.

Tehát bökni vagy nem bökni, ez itt a kérdés. No de mitől függ a kutyák reakciója? És mennyire tudják szabályozni a visellkedésüket? Emberek esetében az önszabályozást sok tényező befolyásolja: például a személyiség, az impulzivitás és a figyelmi képességek. A kutatók a kutyáknál is kérdőívek segítségével mérték fel ezeket a tényezőket, a kérdőíveket a gazda töltötte ki legjobb tudása szerint, ahogy a gyerek esetében a szülő szokta. Az adatokat összevetették a kutyák Go/No-Go feladatban mutatott teljesítményével: hibáik számával és reakcióidejükkel.

„A mindennapi életben aktívabb,  impulzívabb kutyák több ún. "elkövetési hibát" vétettek,

vagyis akkor is böktek, amikor nem kellett volna – kevéssé tudták magukat gátolni, kontrollálni. Ez azért nagyon izgalmas, mert az összefüggés az embereknél is megfigyelhető. Azt is kimutattuk, hogy az extrovertáltabb és magabiztosabb kutyák gyorsabban döntöttek, azaz hamarabb böktek, míg a nyitottabbaknak nagyobb volt a reakcióidejük. Kutatásunk alapján elmondhatjuk, hogy a Go/No-Go feladat kutyáknál is sikeresen alkalmazható a gátlás vizsgálatára, és a feltárt összefüggések jól párhuzamba állíthatók az embereknél megfigyeltekkel” – magyarázza Bunford Nóra. (A tanulmány itt olvasható.)

A második kísérletben a kutatók azt vizsgálták, hogy bizonytalan helyzetekben mi alapján döntenek a kutyák, és ez hogyan függ össze a személyiségükkel. Az embernél intenzíven vizsgálják, miért látják egyesek félig tele, mások pedig félig üresen ugyanazt a pohár vizet. Különbözünk abban, hogy a nem egyértelmű helyzeteket mennyire látjuk optimistán, és ez összefügg a személyiségünkkel.

„A kutyákat új helyzet elé állítottuk, a régiek mellett olyan ingereket is láttak az érintőképernyőn, amelyek csak hasonlítottak a korábbiakra. A kutyák egy részének például a sárga körre bökni kellett, a kék háromszögre viszont nem volt szabad. Ehhez képest a tesztben kék kört és sárga háromszöget is mutattunk nekik, amelyek félig az akciót előhívó, félig a gátlást kiváltó ingerre hasonlítottak.

A magabiztosabb és lelkiismeretesebb kutyák többnyire "optimistán” értékelték a kétes helyzeteket:

nagyobb valószínűséggel bökték meg a felemás ingereket is. Külön érdekesség, hogy a kutyák gátlás közben (amíg arra koncentráltak, hogy ne bökjenek) eltérő stratégiát alkalmaztak. Egyesek a gazdát vagy az etetőt nézték jutalomra várva, mások végig a képernyőn megjelenő ingert bűvölték” – mondja Gácsi Márta.

A párhuzamok miatt a kutatás az emberi viselkedés modellezésének szempontjából is izgalmas. A figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar (ADHD) sok fiatalt és felnőttet is érint, főbb tünetei közé tartozik a figyelem fenntartásában vagy koncentrálásában megjelenő nehézség, a túlmozgás vagy a hirtelen, gondolkodás nélküli cselekvés. Az érintetteknek komoly nehézségeik vannak a mindennapi életben, például az iskolában, munkahelyen vagy a társas kapcsolatokban. „Úgy gondoljuk, a kutya új, természetes állatmodell lehet az ADHD jellegek kutatásában, amely hatékonyan egészíti ki a jelenleg alkalmazott modelleket. Így ezek a vizsgálatok fontos első lépései egy új, komplex kutatási iránynak” – mondja Bunford Nóra. (A tanulmány itt olvasható.)

A kutatók jelenleg új kérdőíven is dolgoznak, melynek segítségével reményeik szerint feltárhatók lesznek kutyáknál a figyelemben, aktivitásban és impulzivitásban fellelhető egyéni különbségek. Ha felkeltették érdeklődését, segítse kutatásukat a linken található kérdőív kitöltésével.

A kutatásról készített videó itt elérhető.