Felkészítette kollégiumait az ELTE az őszi szemeszterre

2020.08.06.
Felkészítette kollégiumait az ELTE az őszi szemeszterre
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a járványhelyzetre tekintettel több változást is bevezetett az új tanévben kollégistái és hallgatói egészségének megóvása érdekében. A szobákban elszállásolható diákok számát két főre csökkentettük, hogy az ajánlott védőtávolság tartható legyen, illetve kézfertőtlenítőket helyeztünk ki a bejáratoknál, és a takarítás is gyakoribb lesz az épületekben. Felsőoktatási intézményünk emellett alternatív szálláslehetőségeket tett elérhetővé, melyekre - a nemrég lezárult kollégiumi felvételi adatai alapján - nyitottak az ELTE kollégistái: csaknem 90 százalékuk nyilatkozott ugyanis úgy, hogy kollégiumi férőhely hiányában élne a lakhatási támogatással a következő félévben.

A legtöbb gólyát idén szeptemberben is egyetemünk fogadja, az új szemeszterben összesen 9 918 elsőéves kezdheti meg nálunk tanulmányait. Köszönjük a ELTE-re jelentkezők bizalmát, mindent megteszünk azért, hogy a koronavírus-járvány miatti bizonytalanságok a lehető legkevésbé érintsék hallgatóinkat, és biztonságban, az ELTE-től megszokott kimagasló színvonalon folytathassák tanulmányaikat.

Mint ismert, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a koronavírussal összefüggő óvintézkedések részeként ideiglenesen csökkentjük a kollégiumainkban az egy szobára eső létszámot, hogy a járványügyi szakemberek által javasolt távolság biztosítva legyen a hallgatók számára.

Felsőoktatási intézményünk döntését az országos tisztifőorvostól kért állásfoglalásban leírtak mérlegelésével hozta meg,

a dokumentum szerint ugyanis a kollégiumok területén is be kell tartani a másfél méteres védőtávolságot. Ezen kívül virucid hatású kézfertőtlenítőt helyezünk ki a kollégiumok bejárataihoz, a portaszolgálatot és az ügyfélszolgálatot plexifallal választjuk el, a nyílászárókat rendszeresen fertőtlenítjük, a közösségi területeket a szokásosnál gyakrabban takarítjuk és fertőtlenítjük, valamint külön szabályozzuk a közösségi terek használatát.

Az ELTE szálláshely-szolgáltatásainak fejlesztése és átalakítása a jelenléti és a távolléti oktatási formák kombinációjából álló, úgynevezett hibrid oktatási modell kialakításával összhangban történt, melyet szintén szeptembertől vezetünk be. Egyetemünk emellett tervezi, hogy önkéntes alapon és indokolt esetben támogatja polgárai számára a koronavírus teszt elvégzését. Jelenleg vizsgáljuk, hogy ez pontosan milyen keretrendszerben és milyen pénzügyi feltételek mellett megvalósítható. Az intézkedések és azok előkészítése minden esetben a hallgatók egészségének védelmét, illetve járványügyi kihívásoknak való megfelelést célozzák.

Az óvintézkedések miatti létszámkorlátozás az ELTE vidéki kollégiumait nem érinti, az épületekben elegendő hely áll rendelkezésre az összes jelentkező kollégista fogadására. A fővárosban a kieső férőhelyeket a magánkollégiumi kapacitások bővítésével és olcsó albérleti lehetőségek biztosításával pótoljuk.

Az előbb említett magánszállás típusok bérléséhez lakhatási támogatást is nyújtunk a hallgatók részére,

melynek összege 20-40 ezer forint havonta. Ehhez hozzászámolva a kollégiumokban fizetendő 10-20 ezer forintos díjat látható, hogy kedvező opció lehet a diákok számára.

Ezt támasztják alá a nemrég lezajlott kollégiumi felvételi adatai is. A jelentkezés során a hallgatóink jelezhették, hogy melyik szálláshely-szolgáltatási típust szeretnék igénybe venni, a válaszok alapján a jelentkezők nyitottak az alternatív szálláslehetőségek iránt: 3607 jelentkező közül 3506-an elfogadják a kollégiumon kívüli lakhatást és az ehhez kapcsolódó lakhatási támogatást is, sőt, közülük 362-en kifejezetten ezt szeretnék igénybe venni. A felvételi során mindössze 462-en jelezték, hogy kizárólag a hagyományos, kollégiumi elhelyezésre tartanak igényt.

Az ELTE összesen 17 kollégiumot és szakkollégiumot működtet vagy bérel az országban, ebből 11 épület Budapesten található. A rendelkezésre álló kollégiumi épületein kívül egy csaknem 200 fő elhelyezésére szolgáló apartmanházat vettünk bérbe magyar hallgatóink számára, a nemzetközi hallgatók részére pedig egy 500 férőhelyes magánszállást biztosítunk, valamint további 900-1300 férőhelyet kötöttünk le kedvezményes áron elérhető szálláshelyeken, így összesen körülbelül 1600-2000 hallgató elszállásolására alkalmas albérleti és magánkollégiumi lehetőség érhető majd el az ELTE-sek számára.

Az alternatív szálláslehetőségek nagy része a belvárosban, illetve jó közlekedésnél található,  és az Egyetemünk által biztosított lakhatási hozzájárulásnak köszönhetően a hallgatóknak jellemzően csupán 15-35 ezer forintot kell ezekért havonta fizetniük. Összességében tehát elmondható, hogy sokféle és kedvezményes áron bérelhető ingatlan közül választhatnak majd a diákjaink a főváros szinte minden kerületében.

A hallgatókat nemcsak azzal segítjük, hogy albérletet vagy magánszállást ajánlunk számukra, hanem tárgyalásokat folytatunk partnereinkkel a kaució mérséklésére és jogi támogatást is nyújtunk hallgatóinknak a szerződések megkötéséhez. Ezek mellett 2021 februárjától ismét üzembe helyezzük a jelenleg felújítás alatt lévő Kunigunda úti Kollégium B épületét, ami 518 kívül-belül megújított, önálló fürdőszobás férőhelyet jelent majd az ELTE-s kollégistáknak.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiemelt figyelmet fordít a szálláshely-szolgáltatások mennyiségi és minőségi fejlesztésére. Ezt jól mutatja, hogy

az elmúlt 5 évben nőtt a kollégiumi férőhelyek száma, míg 2015-ben 3353, 2019-ben már 4594 férőhely állt a hallgatók rendelkezésére.

Nemcsak a férőhelyek számának bővítésében vagyunk elkötelezettek, hanem a szolgáltatási minőség emelésében is. Számos fejlesztés valósult meg az elmúlt években: 2018-ban például a Nagytétényi úti Kollégium teljes körű rekonstrukciója zajlott, de ugyanebben az évben a Damjanich úti Kollégium nyílászáróinak, fűtési rendszerének cseréje, valamint Ajtósi Dürer sori Kollégium nyílászáróinak, fűtési rendszerének cseréje is megtörtént, emellett 3 év alatt 3 kollégiumban teljes bútorcserét hajtottunk végre. 2019-ben pedig a többi között a Reitter Ferenc utcai Kollégiumban bővítettük a férőhelyeket, valamint a közösségi helyiségeket is felújítottuk. Jelenleg pedig a már említett Kunigunda úti Kollégium B épületének rekonstrukciója folyik, ősszel pedig elkezdődik a Nándorfejérvári úti Kollégium komplex energetikai felújítása, a korszerűsítés 220 kollégista számára jelent majd komfortosabb kollégiumi elhelyezést.

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt meghozott kollégiumi óvintézkedések részeként újjáalakított kollégiumi elhelyezési és lakhatási támogatási rendszerben a magyar hallgatók számára 2350, a külföldieknek pedig 302 férőhely elérhető majd az új szemeszterben egyetemünk kollégiumaiban. Felsőoktatási intézményünk által ezeken a férőhelyeken felül kínált, kedvező árú magánszállások (albérletek, magánkollégiumok és apartmanok) száma azonban többszörösére nőtt, így további 1600-2000 hallgatót tudunk lakhatáshoz segíteni, melyhez a hazai felsőoktatásban kiemelkedő összegű lakhatási támogatást is adunk hallgatóinknak.

Tavaly egyébként 3291 kollégiumi férőhely állt rendelkezésre Budapesten az ELTE magyar kollégistái számára, a nemzetközi hallgatóknak pedig 780 helyet tartottunk fenn. Az előző szemeszter során is jelentős számú magánszállást kínáltunk, akkor 300 külföldi diák elszállásolása történt ilyen módon.

A lakhatásukban segített hallgatók száma tehát egyértelműen nő az előző évhez képest, és a járvány elleni védekezés miatt kizárólag az elhelyezés típusában történik változás. A szálláshely-szolgáltatási portfólió egyes elemeinek jellegét és arányát érintő optimalizálás viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy egy esetlegesen bekövetkező újabb járványhullám esetén gyorsan és hatékonyan lehessen kezelni a hallgatók elhelyezésével és az egyetemi oktatás további működtetésével kapcsolatos kihívásokat.

dr. Scheuer Gyula
kancellár
Eötvös Loránd Tudományegyetem