Felvételt hirdet a Bolyai Önképző Műhely

A Bolyai Önképző Műhely (BOM) 2000-ben alakult az MTA támogatásával, célja az általános műveltség és az erkölcsi értékek fejlesztése, az egyéni és közösségi alkotást segítő képességek kialakítása, a személyiségfejlesztés, az önképző és a társas együttműködést szolgáló stratégiák kiépítése. A műhelyt a Bolyai Műhely Alapítvány működteti, amelynek jelenlegi elnöke Vizi E. Szilveszter.
A hároméves kurzusra felvételt nyert hallgatók évente 10 összművészeti műhelymunka-alkalmon vesznek részt, ahol közösen vitatnak meg egy-egy könyvet, filmet és zenét. A képzési évadot szeptemberben háromnapos szabadegyetem, márciusban pedig hallgatói konferencia egészíti ki. Minden év közösen készített tanulmánykötettel zárul. A teljes tanulmányi program térítésmentes.
A BOM-ban a tudományos-művelődési és szabadidős programok mellett olyan gyakorlati ismeretek is elsajátíthatóak, mint az ismeretterjesztő újságírás vagy a honlapszerkesztés, és a kötelező szakmai gyakorlat is elvégezhető.
Foglalkozások helyszíne: BOM Blaha Lujza téri Közösségi Központ (1078 Budapest, Rákóczi út 38.)
Érdeklődés, jelentkezés Asszonyi Krisztina irodavezetőnél, a jelentkezéshez csatolni kell önéletrajzot és motivációs levelet „Miért szeretnék csatlakozni a Bolyai Műhelyhez?” címmel.