Ferge Zsuzsa (1931–2024)
A fájdalmas és nehezen felfogható hírt furcsa olvasni, mert bár eszembe jutnak az akadémiai székfoglaló és az emeritusi cím adományozásának pillanatai, Zsuzsát nehezemre esik kizárólag ezekkel a megtisztelő címekkel azonosítani. A tőle való tanulás, együtt dolgozás során talán akkor futott át az agyamon ez, amikor statisztikai táblázatokat “olvasott”, mert szerinte a jó táblázatokat a kutatónak olvasnia kellett tudni. Az első találkozásom vele nem személyesen, hanem Van-e negyedik út? című könyvével esett, amiből 1989 csodaévében engem harmadéves joghallgatóként a társadalompolitika jövőbeli esélyeinek elemzéséből felsejlő “jó társadalom” képe fogott meg leginkább: egy olyan demokratikusan működő magyar jóléti államé, amiért valóban érdemesnek látszott rendszert váltani. Amilyen tisztán látta az akkor megnyíló lehetőségeket, annyira pontosan érezte azt, hogy a ránk zuhanó szabadság iránti érdektelenség és a fokozatosan elillanó biztonság kettőssége milyen veszélyeket hordoz magában. A szociálpolitikát értékalapú tevékenységnek tekintő kutatóként a ’90-es évek eleje óta kétségbeesetten érvelt a kettő közti egyensúly megvalósítása mellett. Sohasem voltak “professzor asszonyos” allűrjei, és közvetlenségével, másokra való odafigyelésével pillanatok alatt megteremtette azt a légkört, amikor beszélgető partnere egyenlőnek érezhette magát vele. Nem csak közvetlen munkatársaival, hanem mindenkivel így viselkedett; a másik ember méltóságának tiszteletben tartása, a másik lényében rejlő jó keresése természetéből fakadt. Ez tette feledhetetlen tanárrá és kollégává, vele dolgozva ettől éreztük magunkat részesnek abban, amit javarészt persze ő csinált: a szociálpolitikáról való tudományos gondolkodás újrateremtésében. Noha a helyes szociálpolitika irányairól markáns véleménye volt, azt sohasem próbálta vitapartnereire erőltetni. És ha nem sikerült meggyőznie őket, az elképzeléseit érintő értetlenségről, javaslatai fogadókészségének hiányáról jellegzetes, “fergésen” fanyar, elnéző mosollyal mesélt. Ezt a mosolyt látom magam előtt most is, amikor nem tudjuk elhinni, hogy immár örökre elment.
Nyugodj békében, Zsuzsa!
Ferge Zsuzsa 1931-ben született Budapesten. Közgazdasági diplomáját 1953-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Kutatóként a statisztika, szociológia, szociálpolitika területén ért el kimagasló eredményeket. Fő érdeklődési, kutatási és tanítási területei: a társadalmi struktúra, társadalmi egyenlőtlenségek, oktatás-nevelés, szociál- és társadalompolitika, szegénység, az átalakulás társadalmi hatásai voltak.
A kandidátusi cím (1968) és doktori cím (1982) megszerzését követően 2002-ben lett az MTA rendes tagja. 1953 és 1968 között a KSH munkatársa, 1960-tól a Rétegződéskutató Osztály vezetője volt. 1968 és 1988 között az MTA Szociológiai Kutató Intézet Társadalompolitikai Osztályának vezetője, tudományos főmunkatársa. 1988 és 1996 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében a Szociálpolitika Tanszék vezetője, 1996-tól ugyanitt egyetemi tanár, 2001-től professor emerita. 2000-es indulásakor az ELTE Szociológia Doktori Iskola törzstagja, a szociálpolitika doktori program alapító programvezetője. 2005-ben az MTA Gyermekszegénység elleni Nemzeti Program Iroda vezető szakértője volt.
Számos hazai és nemzetközi díj birtokosa, több, nemzetközileg elismert külföldi egyetem vendégoktatója volt. Közel hét évtizeden átívelő tudományos és közéleti munkásságával, könyveivel, cikkeivel és nyilatkozataival nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekszegénység kérdései bekerüljenek a közbeszédbe, és megkerülhetetlenek legyenek a mindenkori politika számára.
Az ELTE TáTK-n nem pusztán hallgatói, de oktató-kutatótársai számára is iránymutató gondolkodó, mester volt. Ahogy tanítványai, később kollégái emlékeznek rá: „Mi, szociálpolitikusok, mindannyian Zsuzsa köpönyegéből bújtunk ki”. A hazai és nemzetközi szociálpolitikára és szociológiára gyakorolt hatása alapján a magyar társadalomtudomány egyik legjelentősebb alakja.
Az ELTE oktatói és hallgatói közössége mély fájdalommal búcsúzik Ferge Zsuzsától, és részvéttel osztozik a család és barátok gyászában. Az egyetem Ferge Zsuzsát saját halottjának tekinti.
Fotó: Huszár Dávid / Népszava