Fogadjon örökbe egy könyvet!

A BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára az I. Tóth Zoltán Kör szervezésében 2014. március 17. és május 16. között örökbefogadási akciót hirdet, amelynek célja a könyvtár részben hiányzó, részben elhasználódott tankönyveinek, forráskiadványainak és monográfiáinak pótlása.

A Könyvtár az örökbefogadható könyvekről egy közel 300 tételből álló listát készített, amely azonban szabadon is bővíthető. Az akcióban való részvétel teljesen önkéntes, egy-egy könyvet örökbe lehet fogadni egyénileg vagy csoportban is. Az örökbefogadott könyvekbe személyes bejegyzések és gondolatok is kerülhetnek. A szervezők szeretnék az akciót személyessé és emlékezetessé tenni, így a könyvtár munkatársai az I. Tóth Zoltán Kör által készített emléklapot adnak át az örökbefogadóknak. A résztvevőkről a tervek szerint egy közös csoportkép is készül majd.

A részletes felhívás a Könyvtár Facebook-oldalán olvasható.

2014.03.18.