Folytatódik a Tanítsunk Magyarországért!

2021. augusztus 26. 17:00 - 2021. szeptember 02.
online
2021. augusztus 26. 17:00 - 2021. szeptember 02.
online
Félévről félévre nő azoknak a mentorhallgatóknak a száma az ELTE-n, akik a Tanítsunk Magyarországért! mentorprogramban általános iskolai tanulókat mentorálnak. A program célja hátrányos helyzetű településeken 6–8. osztályos tanulóknak segíteni abban, hogy a legtöbbet legyenek képesek kihozni magukból. 2021 őszén
az ELTE 9 budapesti karáról már több mint 260 mentorhallgató támogat több mint 1000 tanulót
20 Nógrád és Pest megyei partneriskolában.
A programot az ELTE-n a Tanárképző Központ koordinálja, a szervezők idén is várják a lelkes, elkötelezett hallgatókat a féléves felkészítő kurzusokon az ELTE bármely budapesti karáról, bármely szakról, nem csak a tanári szakokról. Azok a nappali tagozatos, nem doktori képzésben levő, magyarul anyanyelvi szinten beszélő fiatalok jelentkezhetnek a TM1 kódú, !Tanítsunk Magyarországért! 1. című kurzusra a Neptunban, akiknek még legalább 4 félévük van az ELTE-n a tanulmányaik befejezéséig (a doktori képzést nem beleszámítva). A felkészítő foglalkozásokat szombatonként vagy péntekenként öt alkalommal tömbösítve tartják kiváló ELTE-oktatók.
A mentorálás félévében a hallgatók havi 30 000 Ft ösztöndíjat, valamint a tanulók költségeire havi 10 000 Ft költőpénzt kapnak. A mentorok a MÁV vonatain teljes körűen, a Volán buszjáratain pedig Pest és Nógrád megyében ingyenesen utazhatnak. A több féléve mentoráló hallgatók prémiumösztöndíjra számíthatnak.
A szervezők szeretettel várják az érdeklődőket a Tanítsunk Magyarországért! program online fórumán, amelyeket azonos tematikával két időpontban tartanak a Microsoft Teamsben:
2021. augusztus 26. (csütörtök) 17 óra
Link
2021. szeptember 2. (csütörtök) 17 óra
Link
További információk a programról
A felmerülő kérdéseket a Tanárképző Központba erre a címre lehet küldeni.