"Fontos megértenünk a földrajzi hely döntő szerepét"

Miért választotta egyetemi tanulmányai kezdetén a földrajz szakot, és mi vonzotta a történeti földrajzhoz?
Amikor annyi idős lettem, hogy az egyetemi tanulmányokon elgondolkodjam, akkor már biztos voltam abban, hogy a földrajzot fogom választani, lehetőségként még az angol szak merült fel. Földrajzból mindig jó voltam az iskolában, részben azért, mert jó tanáraim voltak, részben pedig azért, mert gyerekkoromban is arra ösztönöztek, hogy olvassak és érdeklődjem a világ dolgai iránt. Végül a St. Andrews-i Egyetemet választottam, mivel nem akartam elhagyni Skóciát, közel akartam maradni – de azért nem túlságosan közel – az edinburgh-i otthonomhoz, és persze azért is, mert ez az egyetem a leghíresebbek közé tartozott. Kezdetben a természeti földrajz érdekelt, geológiát, botanikát és földrajzot hallgattam az első évben. A skót egyetemi rendszerben az alapképzés négyéves: ez igazi, széles körű intellektuális tájékozottságot ad. A második évem végén tudatosult bennem, hogy az emberek, a könyvek, a képek, a tájképek sokkal jobban érdekelnek, mint a kövek és a növények, ezért a társadalomföldrajz felé fordultam. Az alapképzés során nem hallgattam történeti földrajzot: az egyetlen felvehető történeti földrajzi kurzus a mezőgazdaság történeti földrajzával foglalkozott, ami nem igazán vonzott, ehelyett inkább Marxot, Frantz Fanont, szociálantropológusokat és kulturális földrajzi munkákat olvastam. Az alapszakos szakdolgozatom avatott igazából történeti földrajzossá. A skót gael nyelv hanyatlásának földrajzi aspektusaival foglalkoztam, és eközben két, addig ismeretlen forrást fedeztem fel. Az új források lehetővé tették, hogy a gael nyelv visszaszorulását községi szinten egészen az 1690-es évektől kezdve térképre vigyem, míg korábban csak a XIX. század végétől, az 1881-es népszámlálástól lehetett ezt ilyen szinten térképezni. Még most is emlékszem, milyen izgalom fogott el, amikor ezeket a levéltári forrásokat megtaláltam. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy

az adja meg igazán a szakmai örömet, ha történeti anyaggal dolgozom, miközben földrajzosként gondolkozom.

Pályája során mindig fontosak voltak a Skóciához kötődő témák. A skót gael nyelv történeti földrajza mellett foglalkozott a nemzeti identitás és a földrajz kapcsolatával is. Mit jelent az Ön számára, hogy skót geográfus?
Valóban, sokat foglalkoztam skót témákkal, igaz, mostanság már kevesebbet. Részben ez tükröződött a PhD-munkámban is, és később összefüggött azzal is, hogy tudományos pályám elmúlt 25 évét is Skóciában töltöttem. Ez az érdeklődés és ez a munka azonban sohasem jelentett egyfajta befelé forduló, csak Skóciára fókuszáló figyelmet, legalábbis remélem, hogy nem. Mindig arra törekedtem, hogy Skóciát egy szélesebb kontextusban helyezzem el, és Skócia esetét bemutatva nagyobb kérdéseket válaszoljak meg. Emlékszem, hogy éppen emiatt sokat gondolkoztam azon, milyen címet adjak a 2001-ben megjelent könyvemnek (Geography, Science and National Identity: Scotland since 1520). Végül a címben is a fontosabb témákat tettem előre. Ezeket a „nagyobb kérdéseket” vizsgáltam empirikusan: a térképekben, szövegekben, terepmunkában testet öltő földrajzot a nemzeti tudományosság egyik formájának értelmeztem, és ennek a „történeti földrajzát” írtam meg. A művet áthatotta az a törekvés, hogy a tudománytörténeti és a történeti földrajzi kutatást közös nevezőre hozzam.

Bemutatná néhány mondatban azokat a témákat, amelyeket kutatott?
Ez nem is olyan egyszerű, mivel bizonyos értelemben soha nem gondolkoztam teljesen elkülönülő témákban: valami mindig továbbvezetett egyik témáról a másikra. Visszatekintve azonban mégiscsak látni lehet elkülönülő fázisokat vagy kutatási kérdéseket. A doktori értekezésem megvédése után tovább folytattam az etnikai-nyelvi történeti földrajzi kutatásokat, amelyek egy adott nyelv visszaszorulását állították a történeti földrajzi kutatás fókuszába. Az 1981-ben megvédett disszertációm lett az alapja az 1984-ben megjelent első könyvemnek. Azután az etnikai-nyelvi történeti földrajzi vizsgálatokat egy sokkal erősebb elméleti keretbe illesztettem be: az 1988-ban megjelent könyvemben (Gaelic Scotland: Transformation of a Culture Region) már Gramsci hegemónia-elméletére támaszkodtam. Bizonyos mértékig a skót gael nyelv iránti érdeklődésem gyümölcse a témában született harmadik könyvem is, amely a Felföldről elvándorló és a városi kultúrába beilleszkedő gael bevándorlókkal foglalkozott. Igazából még most is izgat ez a kérdés,

mindig tervezgetek egy olyan munkát, ami a nagyvilágban szétszóródott gaelekkel foglalkozna.

A XVIII. század végén például gael nyelvű rabszolgák is dolgoztak karibi-szigeteki ültetvényeken, mivel ezeknek az ültetvényeknek skót-felföldi tulajdonosai voltak. A Brit Birodalomban mindenütt éltek gael nyelven beszélő emberek. Nagyon érdekes történeti földrajzi vizsgálat lenne ez: a gael nyelvű skótok egyszerre voltak gyarmatosítottak – akik közül sokan elhagyták az erőszakosan átalakított Skót-Felföldet – és gyarmatosítók.

A felvilágosodás történeti földrajzáról írt munkámban megpróbáltam egyrészt földrajzilag gondolkodni a felvilágosodásról, másrészt pedig bemutatni a földrajzot mint a felvilágosodás tudományos törekvéseinek egyik formáját. Ez vezetett a földrajznak mint egyetemi szaknak, tantárgynak, akadémiai tudományterületnek a vizsgálata felé, illetve a nemzeti önismeret egyik formájának a történeti földrajzával is foglalkoztam. Több könyv született ezekből a kutatásokból, az egyik a 2007-ben megjelent Placing the Enlightenment, a másik a 2010-ben napvilágot látott Geography and Science in Britain, 1830-1939. A felfedezések történeti földrajzával foglalkozó munkám ezeket a témákat folytatta. Az érdekelt elsősorban, hogyan zajlott a felfedező munka, milyen eszközöket, műszereket használtak, hogyan használták ezeket. Ha létezik a tudomány történeti földrajza, akkor a technológia történeti földrajzáról is beszélhetünk. A 2017-es könyvemben (Zero Degrees: Geographies of the Prime Meridian) mindennek a globális vetületéről írtam, de emellett persze vannak kisebb léptékű, kulcsfontosságú kérdések is, például az általunk használt műszerekbe vetett bizalom, a hitelesség vagy a tudományos tekintély kérdései.

A geográfia régi tudományos hagyomány örököse, mi földrajzosok büszkék vagyunk arra, hogy tudományterületünk gyökerei az ókori görög kultúráig nyúlnak vissza. Mit gondol a földrajz jövőjéről? Szükség van a XXI. században is földrajzra és társadalomföldrajzra?
Természetesen igaza van a földrajz régi időkre visszanyúló történetét illetően a klasszikus kultúrában gyökerező nyugati, de az ázsiai vagy nem-európai kultúrák esetében is. Hosszú ideig beszélgethetnénk a földrajz jövőjéről is! Úgy gondolom, hogy szinte soha nem volt fontosabb, hogy alapvető nemzeti vagy globális kérdéseket földrajzi szemszögből közelítsünk meg. Fontos megértenünk a földrajzi hely döntő szerepét: ami tökéletesen működik az egyik helyen, az ottani kontextusban, az nem fog működni máshol. Én ebben látom a földrajzi gondolkodás és cselekvés lényegét. Ez persze nem jelenti a társadalomföldrajz előnyben részesítését. Egyetértek azokkal, akik a földrajzra olyan integratív tudományként tekintenek, amely az embereket (akik a természetnek is részei), a természeti és környezeti tényezőket együttesen vizsgálja.

Hiszek abban, hogy a földrajzi gondolkodásmód erkölcsi érzékenységet, sőt erkölcsi felelősségtudatot is jelent:

ha egy dolog nem működik jól, akkor megfelelő beavatkozással jobbá lehet tenni. Talán a földrajzosok a más területeken dolgozó kollégáknál érzékenyebbek a „hogyan kellene lennie” kérdésre: így működnek most a dolgok a világban – így működhetnének jobban, méltányosabban, igazságosabban, környezettudatosabban. A földrajz valóban fontos ma és a jövő számára is. Ez egy alapvető interdiszciplináris tudományterület.

Mióta van kapcsolatban magyar geográfusokkal és az ELTE TTK FFI Földrajztudományi Központ munkatársaival? Mennyire ismert és elismert a magyar földrajztudomány a brit-amerikai dominanciájú nemzetközi tudományos életben?
Először 1991-ben jártam Magyarországon a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem meghívására: az akkori munkahelyem tervező és tájépítész oktatási kapcsolatain keresztül jutottam el a pécsi kollégákhoz. Az elmúlt 12 évben viszont sokkal mélyebb kutatási kapcsolatok épültek ki az ELTE-s földrajzosokkal, főként Önnel, de másokkal is, a földrajztudomány története, a geográfuséletrajz-írás kérdései, illetve a földrajz és a nemzeti identitás összekapcsolódásnak kutatásában. A magyar földrajztudomány eredményeit ismerik és értékelik a nemzetközi tudományos világban, amit valóban az angol-amerikai rendszerek és struktúrák uralnak az angol nyelvű publikáláson, a nemzetközi konferenciákon keresztül. Éppen emiatt alapvető fontosságú a nemzetközi tudományos párbeszéd, a nemzetek közti és interdiszciplináris eszmecsere! Szükség van arra, hogy megismerjük és értékeljük az eltérő nézőpontokat, nehogy akaratlanul is kizárólagossá tegyük az egyiket a többivel szemben, szükséges, hogy beszéljünk egymással és tanuljunk egymástól. Jól emlékszem arra, milyen fontos és értékes volt a látható magyar jelenlét a Nemzetközi Történeti Földrajzi Konferencián például Londonban 2015-ben, majd Varsóban 2018-ban.

Miről beszél Trianon és következményei: a brit földrajz és Magyarország feldarabolódása, 1919-1923 című díszdoktori előadásában?
Ez összetett kérdés, és még sok a kutatni való. Ismerjük a békekötés tényeit és az 1920-as trianoni békeszerződés következményeit, Magyarország feldarabolódását. Kevesebbet tudunk arról, hogyan vettek részt más országok geográfusai a békeszerződést előkészítő földrajzi javaslatok kidolgozásában. Nagy-Britannia esetében azt is alig ismerjük, hogy a brit geográfusok hogyan vélekedtek Magyarországról, és mi volt a véleményük 1920 után a békeszerződés következményeiről.

Ez az előadás azokat a geográfusokat mutatja be, akik bekapcsolódtak az „új Európa” megteremtésébe

1918-at követően, 1920-ban és azután. Brit vonatkozásban a legfontosabb geográfus Alan Ogilvie volt, aki később az Edinburgh-i Egyetem földrajzprofesszora lett. Ogilvie szoros kapcsolatban volt Isaiah Bowmannel, az amerikai geográfussal, aki nemzetiségi határok alapján javasolta az új Európa megalkotását és az országok határainak megvonását. Párizsban, ahol Ogilvie is dolgozott, a határok kialakítása a különböző országok különféle kérdésekben jártas szakértőinek közös munkára épült, és nagyjából az etnikai elvet követte. Nagy Britanniában és a Royal Geographical Society-ben viszont már az I. világháború befejezése előtt más szempontokat javasoltak a határmegvonáshoz és Magyarország háború utáni területi rendezéséhez. 1920 után más brit geográfusok és Ogilvie is foglalkoztak a trianoni békeszerződés következményeivel. Ekkor a kérdést már nem a Royal Geographical Society kebelén belül tárgyalták, hanem más fórumokon. mivel a társaság akkoriban nem igazán támogatta a társadalomföldrajz új törekvéseit. Összességében ez a kutatás a földrajztudomány, illetve az egyes nemzetállamok érdekeinek (vagy érdektelenségének) a történeti földrajzát vizsgálja, kiemeli a földrajz és a nemzeti identitás kapcsolatát és a nemzetközi perspektíva fontosságát a földrajztudomány történetének kutatásában.