Fontos mérföldkőhöz érkeztek az ELTE-s HSUPperek
Az EgyeTeam az egyetemi hallgatók igényeit figyelembe vevő, online platform fejlesztésén dolgozik. Az alkalmazás tesztverziójában a Savaria Egyetemi Központ hallgatói elérhetik a legfontosabb hivatalos időpontokat, korrepetálási és szórakozási lehetőségeket is. A csapat tagjai – Csire László, Erős Dániel, Király Áron, Takács Bálint és Papp Marcel – a SEK gólyahetén is bemutatkoztak az elsőéveseknek. Az alkalmazás letölthető az App Storeban és a Play Áruházban is.
Az EgyeTeam a szombathelyi gólyahéten
A Tudatosan Jó csapat – Dudás Norbert, Szombath Kitti, Zsirai Viktória – a nyár folyamán bejutott a Social Impact Award Hungary kilenc döntőse közé. Az Impact Hub Budapest megjelenési és fejlesztési lehetőséget biztosít korai szakaszban lévő társadalmi vállalkozások számára. A tíz héten át zajló nemzetközi inkubációs programban a nyertes csapatok kurzusokon, szakmai műhelymunkában vehetnek részt és mentor segíti őket. A részvételnek komoly tétje van: a közönségszavazás győztese 1000 euró szabad felhasználású támogatást kap tervei megvalósításához. A Tudatosan Jó csapatra az alábbi linken lehet szavazni.
A Tudatosan jó csapata a Social Impact Award verseny fotóján
Néhány hete elindult a Tudatosan Jó honlapja is: a weboldalon elérhetők a társadalmi vállalkozásokkal kapcsolatos legfrissebb hírek, inspiráló történetek és hasznos információk, hamarosan pedig webshopban válogathatnak az érdeklődők a társadalmi vállalkozások termékei között.