Fut az ELTE

2019.10.01.
Fut az ELTE
Hatalmas sikerrel zárták a szeptembert az ELTE atlétái: a Spartathlon ultrafutást és a Spar Budapest Maratont is kiemelkedő eredménnyel teljesítették.

Bódis Tamás, az ELTE-BEAC Sashegyi Gepárdok futója nyerte a Spartathlont, az Athén és Spárta közötti, mitológiai gyökerű 246 km-es ultrafutást. Az ultrázás olimpiájának is nevezett versenyre csak komoly felkészüléssel, kvalifikációs idő teljesítésével lehet nevezni. A szintén csapattag Simonyi Balázs óriási egyéni csúccsal az 5. lett. A verseny tisztaságát védve a szervezők nem osztanak pénzdíjakat, és az összes célbaérkező azonos díjazásban részesül, azaz nyer egy érmet, illetve egy olajág-koszorút, melyet spártai elöljárók helyeznek a fejére. 

Bódis Tamás tavaly – minden idők második legjobb magyar idejével – negyedik lett, idén nem fért kétség a győzelméhez. Az előző évhez képest másfél órát javítva, 23:28:37 óra alatt, azaz egy napon belül ért célba. Ez az ultratávoknál figyelemre méltó, 5:44 p/km-es tempót jelent átlagosan. Az ideje egyébként új magyar csúcs is, a korábbit 28 éven át az eddigi egyetlen magyar férfi győztes, Bogár János tartotta (24:15:31, 1991).

Csere Gáspár, az ELTE futónagykövete, a BEAC atlétája a szeptember eleji félmaratoni győzelme után szeptember utolsó vasárnapján is rajthoz állt a Spar Budapest Maratonon, hogy megvédje maratoni bajnoki címét. A futó a táv felénél leszakadt, így az első bajnoki címét szerző Jenkei Péter mögött a második helyen végzett az Országos Bajnokságon 2:26:20-as eredménnyel.

A maratoni távon több ELTE-s és BEAC-os csapat is dobogóra állhatott a váltóversenyben. A négyfős váltók versenyében szombathelyi sportolóink, a SZoESE színeiben Jacsev Sámuel, Kovács Attila, Kívés Bendegúz, Horváth György összeállításban a dobogó legmagasabb fokára állhattak fel. A Csere Gáspár, Tóth Tamás, Farkas Dárius Ádám, Dani Áron összetételű férfiváltó a harmadik helyet szerezte meg. A nőknél a BEAC Wonder Women csapat részeként Hazay Krisztina Eszter, Jánosi Lilla, Weigl Vivien és Ohn Kinga a második lett, míg a Dely Virág Anna, Fehér-Salánki Teodóra, Mészöly-Bakcsi Annamária és Oszlányi Réka négyes alig másfél perccel maradt le a 4 fős váltó dobogójáról. A versenyt számos ELTE-s hallgató, oktató és dolgozó is sikeresen teljesítette.

Aki a sikerekről olvasva kedvet kapott a hosszútávfutáshoz, eddzhet akár sztárfutókkal is, többek között Staicu Simonával.  Az ELTE BTK mesterszakos hallgatója 5-szörös magyar bajnok, olimpikon maratoni futó, az ELTE sportösztöndíjasa, és ennek keretében futóedzéseket tart az ELTE–BEAC Polythlon Klub  szervezésében. Munkáját három szóval lehet jellemezni: profizmus, szorgalom, kitartás – ezért érdemes vele edzeni.

A Polythlonban minden sportágban, így futásban is három szinten tartanak edzéseket: kezdő – középhaladó – haladó. A kezdők Keresztesi Gittával felváltva sétafutással kezdenek és fokozatosan jutnak el az 5 km teljesítéséig. A haladók már 20 km-t vagy annál is többet futnak. Simona edzésére azokat – a középhaladókat – várják, akik túl vannak az első 5-6 km-es távon, és szeretnének eljutni a 10 km-es táv közelébe, esetleg azon túl.

ELTE hallgatóknak/dolgozóknak a tagdíj a Polythlon ETK csapatán belül havi 1.300 Ft, az edzésért külön nem kell díjat fizetni. Az éves tagdíjért egy ELTE-s technikai futófelső jár, illetve részt lehet venni a csapat többi edzésén, rendezvényein, edzőtáboraiban.

Időpont: szerda 18:00–19:30
Helyszín: ELTE BEAC (1117 Budapest, Bogdánfy u. 10., fszt. 12.)