Gergely János (1925–2008)
2008. február 4-én elhunyt Gergely János, az ELTE volt tanszékvezetője, emeritus professzor, Széchenyi-díjas akadémikus. Személyében egy kiemelkedő tudóst, tanárt és kutatót, egy nagyszerű embert veszítettünk el, akinek szakmai tisztánlátása és tisztessége, bölcsessége, embersége és nem utolsó sorban összetéveszthetetlen humora fájóan hiányzik ezentúl nagyon sokunknak.
Gergely János Karcagon született 1925. december 13-án. A Karcagi Református Nagykun Gimnáziumban érettségizett, majd egyetemi tanulmányait a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karán kezdte meg. Harmadéves korában Budapestre került, ahol az Orvostudományi Egyetem Kórélettani, majd Élettani Intézetében végzett elméleti munkát. A III. Számú Belgyógyászati Klinikán végzett kutatásai terelték a figyelmét a szervezet védelmében fontos szerepet betöltő immunglobulinokra, majd a Tübingeni Egyetemen ismerte meg azokat a modern immunológiai eljárásokat, amelyeket hazahozva sikeresen indította el az itthoni kutatásokat. 1963-ban Hollán Zsuzsa professzor kérésére megszervezte az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézetben az Immunokémiai Osztályt. Birminghami tanulmányútja eredményeként elsõként írta le a papainérzékeny és papainrezisztens immunglobulinokat, majd megállapította azokat a szerkezeti sajátságokat, amelyekkel ez a tulajdonság összefügg.
1973-ban Ádám György professzor, az ELTE akkori rektora felkérésre létrehozta az ország első, és hosszú ideig egyetlen önálló Immunológiai Tanszékét egyetemünkön, és két évtizeden át volt a vezetője. Mivel a megalakulásakor Budapesten nem tudtak helyet biztosítani, 2001-ig az ELTE Gödi Biológiai Állomásán működött a tanszék. Gergely János professzor felbecsülhetetlen érdeme, hogy bevezette az immunológia önálló tárgyként való oktatását Magyarországon. Mindig kiemelten fontosnak tartotta, hogy a nemzetközi szinten is jegyzett kutatómunka mellett az oktatás is magas színvonalú legyen. Nevéhez fűződik az első korszerű magyar nyelvű immunbiológiai tankönyv is, ami 1979-ben jelent meg. Kezdettől fogva arra törekedett, hogy bekapcsolódjunk a nemzetközi véráramba, és munkatársait önzetlenül segítette abban, hogy eljussanak külföldre, hosszabb-rövidebb ideig tartó külföldi tanulmányútra. Számos nemzetközi konferenciát szervezett itthon - köztük 1978-ban az Európai Immunológiai Kongresszust, majd 1992-ben az Immunológiai Világkongresszust, és a 70-es években útjára indította a nemezetközileg is számon tartott „Signal-konferenciák” sorozatát, melynek 2007-ben a 14. szimpóziumát szerveztük meg Gergely professzor úr aktív közreműködésével.
Magával ragadó előadásai nagyon sok érdeklődőt vonzottak az immunológia területére. Az általa kialakított egyetemi műhely hatása mindmáig érzékelhető; olyan iskolát teremtett, melyben nem csak a közvetlen tanítványok és munkatársak gondolkodásmódja, a tudományról és az életről való felfogása formálódott jelentősen, hanem azokra is nagy hatással volt, akik távolabbi vonzáskörébe tartoztak. Gergely János környezetében ismerkedett meg a modern immunológia alapjaival a ma itthon vezető pozícióban levő immunológusok jelentős része, és a később külföldre kerülők is neves egyetemek meghatározó professzorai lettek. Oktatói elkötelezettségét példázza, hogy éveken át tanított immunológiát német nyelven a Semmelweis Egyetemen.
Gergely János számára a tanszék körüli tevékenység, a tudományos munka, a szakmai megbeszélések mindig nagyon fontosak voltak; ahogyan ő maga mondta egy interjúban: az immunológia volt az élete. De emellett teljes életet élt, és szinte mindenre jutott ideje: koncertek, filmek, színház és rengeteg könyv. Irigylésre méltóan tájékozott volt a kultúra szinte minden területén. A legújabb technikai újdonságok is mindig érdekelték; 80 évesen is bámulatra méltó könnyedséggel használta a számítógépet.
Az ELTE emeritusz- és az MTA kutató-professzoraként 1993 után is fáradhatatlanul dolgozott, aktívan vett részt az egyetem és a tanszék oktató- és kutatómunkájában. Megnyugtató érzés volt tudni, hogy a háttérben mindig jelen van, bármikor elérhető, ha bölcs tanácsára vagy a vele való beszélgetésre szükség van. Naponta bejárt a tanszékre, és a Lágymányosra való költözés után mindig nagy elismeréssel beszélt az új épület kényelméről, szépségéről – élvezte az itt töltött időt. Pályázatokat nyert el és motorja volt egy újabb egyetemi tankönyv megírásának és szerkesztésének is, melyet számos más felsőoktatási intézményben is alap-tankönyvként használnak. A kutatómunkában is újabb sikeres évek következtek; a bécsi Vienna International Research Cooperation Center-ben négy éven át vezetett egy munkacsoportot, és kiemelkedő eredményeket értek el az ellenanyagtermelő B-sejtek Fc-receptorok általi gátlását tanulmányozása során.
Számos fontos pozíciót töltött be itthon és nemzetközi szervezetekben egyaránt. 1982-ben az MTA levelező, majd 1990-ben rendes tagja lett. 1990 és 1996 között az MTA Biológiai Tudományok Osztályának elnöke, majd ezt követően 10 éven át az MTA Elnökség tagja volt. 1998-ban felkérte az Akadémia a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratórium elnöki tisztjére, amit 2007-ig látott el. A hazai immunológia meghatározó alakja volt; a Magyar Immunológiai Társaság főtitkári (1970-1978) és elnöki tisztjét (1978-1986) töltötte be, majd elnökségi tagként vett részt a társaság működésében. Tizenöt éven át volt tagja az Immunológiai Társaságok Európai Uniója vezetõségének, illetve egy hároméves cikluson át elnöke volt az Immunológiai Társaságok Európai Szövetségének (EFIS).
Kutatói és oktatói munkájának elismeréséül számtalan díjban és kitüntetésben részesült – köztük az alábbiakban: Akadémiai Díj (1975), Széchenyi-díj (1992), ELTE Aranyérem (1993 és 1996), Pázmány Péter Felsőoktatási Díj (2001) Szilárd Leo Professzori Ösztöndíj (2001), Semmelweis Ignác-emlékérem (2005), Pro Renovanda Cultura Hungariae alapítványi fődíj (2006), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2006). 2005-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem, 2007-ben a Debreceni Egyetem avatta díszdoktorává. Tudományos és közéleti tevékenységének elismeréséül szülővárosa, Karcag 2004-ben díszpolgárává választotta.
Gergely János professzor távozása nagy űrt hagy mindenhol, ahol ismerték. Vigaszul csak az szolgálhat, hogy hosszú időt tölthettünk el mellette és sokmindent megtanulhattunk Tőle. A hátrahagyott örökség olyan gazdag, hogy sokunknak jut belőle. Mindannyiunk feladata fenntartani és továbbvinni az általa megkezdett dolgokat a már mércévé vált magas színvonalon és nem utolsó sorban folyamatosan megújítani, ahogyan Gergely professzor úr is tette.
Budapest, 2008. február 19.
Erdei Anna