Gólyatáborokra készül az ELTE
2021. június 3-án újabb dokumentumot adott ki az ELTE Járványügyi Operatív Koordináló Testülete (JOKT), amelyben részletesen foglalkozott az ELTE gólyatáborainak kérdésével is, cikkünk ezt tekinti át.
Az ELTE 2020-ban a járványhelyzet miatt nem szervezett gólyatáborokat, de idén a védőoltások megjelenése és széles körű hozzáférhetősége új lehetőségeket nyit a hallgatói beilleszkedést támogató programokhoz is. Ezért 2021 nyarára gólyatáborokkal készül az Egyetem, amelyek biztonságos megszervezését fokozott körültekintéssel és óvatossággal kívánja biztosítani. A védelem központi eleme a védőoltásból származó védettség, ami a legnagyobb mértékben képes óvni a fertőzéstől és a megfertőződéstől egyaránt, ezért
az ELTE a résztvevőket – ahogy minden polgárát – arra bíztatja, hogy oltassák be magukat.
Szervezőként és vendégként is csak védettségi igazolvánnyal rendelkező személy vehet majd részt a gólyatáborokban. A gólyatáborba való belépéshez (vagy a közös utazás megkezdéséhez) minden résztvevőnek be kell mutatnia a védettségi igazolványt, vagy az EESZT-applikáción keresztül kell igazolnia a védettségét (külhoni és külföldi hallgatók esetében pedig bármely, egyébként Magyarországon elfogadható igazolást).
A táborokban egészségügyi szakszemélyzet lesz jelen, és betegszobát is fenn kell majd tartani. A lázas személyek elkülönítéséről, a légúti tüneteket mutató résztvevők elkülönített megfigyeléséről, további járványügyi vagy más teendők elvégzéséről folyamatosan gondoskodni kell.
A gólyatáborok szervezői felkészítést kapnak a résztvevők pszichológiai támogatására, a problémák felismerésének és elsődleges kezelésének módjára vonatkozóan, és valamennyi táborban pszichológiai tanácsadási lehetőséget biztosítanak.
Gólyatábor (forrás: MTI)
A programok előtérbe helyezik majd azokat a módszereket és megoldásokat, amelyek jól szolgálják a közösségteremtést. A játékok elsősorban szabadtérben lesznek, ezek során lehetőleg kerülni kell a közeli kontaktusokat. Éjszakai ébresztéssel járó programok nem szervezhetők.
A gólyatáborok helyett a Karok dönthetnek úgy, hogy orientációs napokat szerveznek, ez utóbbiak a közösségi élmény mellett az egyetemi létre, a tanulásra, a szakmára fókuszáltan készítenek fel. Az orientációs napok az egyetemi épületekben tarthatók.
A legalaposabb körültekintés mellett is fennmarad annak lehetősége, hogy akár a megelőző utolsó napokban – a járvány alakulására tekintettel – a gólyatáborokat le kell majd mondani. A részvételre jelentkezők a díjat ebben az esetben visszakapják.