Gyermekbarát kütyük és korai diagnosztika
„Az ELTE Innovációs Központja nagy hangsúlyt fektet az egyetem külső ipari partnerkapcsolatainak fejlesztésére, valamint a nemzetközi brandépítésre is, amelynek fontos elemét jelentik a ma bemutatott társadalmi innovációs projektjeink is” – emelte ki Magyar Dániel, a központ vezetője. A központ a külső források bevonása mellett többek között belső egyetemi pályázatokkal, a piaci hasznosításhoz elengedhetetlen iparjogvédelmi tanácsadással is támogatja az egyetemi projekteket.
Ulbert Attila és Kecskeméti Tibor az Emdee Skin diagnosztikai applikációról beszélt. A melanoma az egyik legkönnyebben és legnehezebben gyógyítható rákfajta: korai diagnózis esetén az ötéves túlélési arány 98%, azonban késői diagnózis esetén már csupán 22%. A Semmelweis Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem multidiszciplináris kutatásában az egyetemi kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia (AI) mindössze néhány másodperc alatt képes arra, hogy a bőrelváltozásokat veszélyességi szintek alapján osztályozza, és felhívja a felhasználók figyelmét arra, mikor érdemes dermatológus szakemberhez fordulniuk. Az applikáció a bőrgyógyászok számára is fontos segítség lehet: a korai diagnosztika ugyanis kevesebb súlyos esetet és megismételt vagy felesleges műtétet eredményez. Az applikáció készítőinek fontos küldetése a hazai egészségtudat javítása is, az ingyenes képfelismerő szoftver itt letölthető.
Miklósi Ádám és Liszkai-Peres Krisztina olyan, elsősorban 4–6 éveseknek szóló applikációcsomagot mutatott be, amelyet magyar kutató pszichológusok, biológusok és informatikusok fejlesztettek az ELTE Alfa Generáció Laborjában. A társadalmi innováció fő célja, hogy a tablet- vagy mobilhasználó gyerekek olyan, az életkoruknak megfelelő, gyerekbarát tartalmakkal találkozzanak, melyek fejlesztik a kognitív és problémamegoldó készségeiket. Az Alfi applikációcsomag átalakítja a tableteket és telefonokat: az alapvetően felnőtteknek szánt eszközök úgy válnak gyerekbarát kütyükké, mint ahogyan a gyerekbiciklik a felnőtt társaikhoz képest plusz kitámasztót vagy extra csengőt kapnak. Az alkalmazás használatával a szülők felügyelhetik a kicsik eszközhasználatát, többek között képernyőidőt és különféle korlátokat állíthatnak be. Az Alfi nagy előnye az is, hogy elősegíti a társas készségek fejlesztését és megélését, közös játékra hívja a gyerekeket és szüleiket. A telefonos applikáció UX-szakemberekkel készített új verziója 2022 nyarától elérhető, a tesztverzió már letölthető.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a hazai kutatás, fejlesztés és innováció egyik zászlóshajójaként kiemelten fontosnak tartja, hogy a műhelyeiben elért tudományos eredményeket közérthető formában és könnyen hozzáférhető módon a társadalom lehető legszélesebb köre számára megismerhetővé és hozzáférhetővé tegye. A következő sajtóreggelit május 26-án rendezik, amelyen az egyetemi gyógyszerfejlesztési programok kerülnek fókuszba.
A rendszeres sajtóklubot az MEC_N 141307 jelű pályázat keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatja. Az Innovációs Központ rendszeresen jelentkezik podcast-adásokkal is: az ELTE InnoCream arra keresi a választ, hogyan segítik az innovációk a társadalmat és az egyéneket – azaz milyen lesz a holnap.
ELTE Innovációs Sajtóklub
ELTE Innovációs Sajtóklub
(b-j) Kecskeméti Tibor, az emdee.ai társalapítója, Ulbert Attila, az Ericsson termékmenedzsere, Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója, Liszkai-Peres Krisztina pszichológus, az ELTE TTK kutatója és Miklósi Ádám, az ELTE TTK Biológiai Intézet igazgatója
(b-j) Kecskeméti Tibor, az emdee.ai társalapítója, Ulbert Attila, az Ericsson termékmenedzsere, Magyar Dániel, az ELTE Innovációs Központ igazgatója, Liszkai-Peres Krisztina pszichológus, az ELTE TTK kutatója és Miklósi Ádám, az ELTE TTK Biológiai Intézet igazgatója
0
/
0
0
/
0