Hagyomány, érték, minőség
120 éve alapították az angolszász sportklubok mintájára a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubot, melynek első elnöke Eötvös Loránd volt. Mennyiben sikerült követni a mintát?
A legelső sportágak, amelyek annak idején elindultak a BEAC-ban, kimondottan angolszász sportok: ilyen az atlétika vagy a labdarúgás. Ez azonban nemcsak a BEAC-ra igaz, hanem minden akkoriban alakult magyar sportklubra is. Erre utal az egyesület neve is. Kezdetben az ideál az „all round” sportoló volt – egyike ezeknek Speidl Zoltán is –, aki egyszerre focizott, úszott, atletizált, és mindezt magas színvonalon. Egy egyetemista akkoriban több sportágban is kipróbálta magát, és ezekben magas fokra, akár válogatott szintre is eljuthatott. Legalábbis ezt a sportolói eszményt akarták Eötvösék meghonosítani a 19. század végén.
Miben egyedülálló a BEAC, és mennyiben újította meg a magyar sportéletet?
Itthon ugyan a MAFC egy évvel korábban, 1897-ben már megalakult, de – és ezt kevesen tudják – az FTC vagy olyan nagy európai klubok, mint a Barcelona, a Real Madrid vagy a Bayern München még sehol nem voltak! Előbbiek egy évvel később, utóbbiak pedig csak az 1900-as évek elején jöttek létre. Ha ebben a kontextusban nézzük a BEAC-ot, látjuk, hogy nagyon új dolog vette kezdetét az egyetemen és a magyar sportban a klub létrejöttével. Habár széles körben csak Eötvös Loránd neve ismert az alapítóké közül, mellette sokan, például a korábban említett Speidl Zoltán, Klupathy Jenő, Záborszky István vagy Szemere Miklós is fontos szerepet játszottak az indulásnál. A klub jelentőségét leginkább abban látom, hogy a sportélet fontosságának hangsúlyozásával Budapest és az akkori Magyarország legjelentősebb egyeteme elindult egy irányba – ahogy ezt a Műegyetem is tette a MAFC-cal –, országos szintű változást eredményezve. A Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség jogelődjének is BEAC-os alapítói voltak. Így
az egyesület az egész magyar sportélet szervezésében és fejlesztésében fontos szerepet játszott,
hiszen nemcsak klubszinten, hanem országos szinten képviselték a magyar sport ügyét.
De innen, azaz az ELTE-ről és a BEAC-ból került ki a magyar labdarúgás első szövetségi kapitánya, Földessy János és az első rádiós sportújságíró, Pluhár István, vagy az első magyar bajnoki labdarúgómérkőzés játékvezetője, Speidl Zoltán is. Akkoriban a sport nagyon új dolog volt, kevesen művelték, mindenki ismert mindenkit, hiszen egy nagyon szűk körhöz, az elithez kötődött. Az „all round” sporteszmény értelmében pedig ők tényleg mindenhol ott voltak.
FTC–BEAC labdarúgómérkőzés a BEAC egykori Mező utcai pályáján, a stadionban 12 ezer néző fért el.
Az egyediség kapcsán beszélhetünk még az újonnan meghonosított sportágakról is. Szemere Miklós például behozta Magyarországra a dzsúdót: itt Lágymányoson volt az első edzés hatvan fő részvételével. A sokszor emlegetett Speidl Zoltán fordította le a japán Szaszaki mester könyvét magyarra, ami az első sportágról szóló könyv volt és kvázi BEAC-os gondozásban jelent meg. Vagy a bölcsészkar angol származású irodalomtörténésze, tanára, a BEAC elnöke, Yolland Arthur nevét is említhetem, ő az első magyar labdarúgóklub megalapításában vállalt nagy szerepet. Háziversenyeket, majd országos bajnokságokat rendeztek az új sportágaknak is, ezzel pedig felpezsdült a budapesti és a hazai sportélet.
Az elmúlt 120 évben merre fejlődött a klub? Ha most valaki megjelenik itt, hogy sportolni szeretne, mire számíthat?
A 20. század volt a BEAC nagy időszaka: túlélte a két világháborút, 1956-ot, a szocializmust, a rendszerváltozást, nagy dolog, hogy az egyesület megmaradt. Azt remélem, hogy aki most lép be a klubba, az hasonlóan érzi magát, mint azok, akik az 1900-as évek elején csatlakoztak. A BEAC vezetőinek mindig fontos volt, hogy az eötvösi örökséget és a hagyományokat továbbvigyék, ez nekünk is lényeges szempont. Azt hiszem, nem kéne szégyenkeznünk, ha az alapítók megjelennének és rákérdeznének, mi lett az egyesülettel. A BEAC a hagyományos, olimpiai sportágaknak és a szabadidősportoknak egyaránt volt egyik letéteményese, és így van ez ma is: a palettán jelen vannak a klasszikus sportok, de az újdonságok – a cheerleading, a polefitness, kortárs táncsportok vagy a különböző funkcionális edzések – is egyre nagyobb teret kapnak. Mivel ez egy egyetemi klub és alapvetően a fiatalok vannak többségben sportolóként és szakosztályvezetőként, edzőként is,
rugalmasan követni tudjuk a sportágak és a sportolók igényeinek változását.
Akár olyan újdonságokról is beszélhetünk, mint az e-sportok megjelenése.
Említette a nehézségeket és a folyamatos fejlődés igényét is, amit csak fejlesztésekkel lehet elérni. Ilyen szempontból hol tart most az egyesület?
Úgy gondolom, hogy a jelenlegi egyetemvezetés – Rektor úr és Kancellár úr is – abszolút sportbarát, értik, űzik és támogatják is a sportot. Emellett meg kell említeni kerületi kapcsolatainkat is, tőlük szintén sok támogatást kapunk, hiszen nemcsak egyetemi, hanem budapesti egyesület is vagyunk. Jelenleg 80–20%-os arányban többségben vannak az egyetemisták, de az utánpótlásban nagy létszámban vannak idősebb kosárlabdázó, atletizáló, futsalozó és sakkozó sportolók. A kormányzat évek óta olyan sportstratégiát követ, amely kedvez az infrastrukturális fejlesztéseknek. Ha minden igaz, akkor a Mérnök utcában és itt a Bogdánfy úton is, az ELTE gyakorlóiskoláiban és a kollégiumokban a BEAC lehetőségeit kiaknázva komoly fejlesztések várhatók.
Itt pedig fontos azt megjegyezni, hogy
a klub mindig akkor volt sikeres, amikor megfelelő volt az infrastruktúra.
1901-ben a fővárostól kaptunk telket itt Lágymányoson, az Allee helyén, ahol közel 80 évig működött a Mező utcai BEAC pálya. Ez egy 12 ezres, lelátós, nagy terület volt focipályával, atlétikapályával, tenisz- és kosárlabdapályákkal, klubházzal. Ekkoriban születtek a vívók, sportlövők és atléták kimagasló, akár olimpiai eredményei. Amikor ezt a pályát elköltöztették, a 80-as évek és a rendszerváltozás időszakában a helyzet sokat romlott, komolyabb infrastrukturális fejlesztések pedig nem is történtek az elmúlt harminc évben.
Nemrég viszont elindult a fejlesztés: milyen további terveik vannak?
A Mérnök utcában nagyméretű műfüves pálya fog épülni az MLSZ Budapest Pályaépítési Program támogatásának köszönhetően, emellett a gyakorlóiskolák tornatermeinek felújítását is készítik már elő a BEAC Kosárlabda Akadémia látványsport fejlesztési lehetőségein keresztül. Ezek a projektek jelentős külső forrás bevonásával, állami támogatással valósulhatnak meg: a BEAC a pályázó, az egyetem önrészt ad hozzá, s így lehet összegyűjteni a szükséges forrásokat.
Említette a manapság népszerű sportágakat: melyek a legdinamikusabbak?
Kimondottan – még országos viszonylatban is – új és egyre nagyobb ütemben fejlődik a cheerleading, a futsal, a funkcionális erőnléti edzés. Az aerobik az egyik legnépszerűbb és legnépesebb, közel hatszáz fős szakosztály. A „húzó” sportágak mellett meg kell említenünk a spinninget mint szabadidősportot vagy a polefitnesst. Nagyon sokan járnak a táncórákra: van jazztánc, hastánc és tangó, valamint a legalapvetőbb sport, a futás is reneszánszát éli. A BEAC sportolói az utóbbiban kimagaslóan teljesítenek, ultramaratonisták, egyéni és csapat maratoni bajnokok, és ott van Csere Gáspár olimpikon. A futásban összekapcsolódik a szabadidősport és az élsport: kevés más olyan sportág van, ahol top sportolók és teljesen amatőrök egy versenyen indulhatnak. Nálunk nem kell ezért messzire menni: például az 5vös5km-en bárki együtt futhat Csere Gáspárral.
Az utóbbi időben az egyesület egyre inkább nyit a fogyatékkal élők felé is, számos sportágat űzhetnek ők is. Miért fontos ez?
Úgy tudom, hogy ez idáig a BEAC az egyetlen olyan egyetemi klub, ahol számos lehetőség várja a fogyatékkal élő hallgatókat is. Az érdem nem egyedül a klubé, hanem a kezdeményező ELTE Fogyatékosügyi Központé is. Mindig hittem abban, hogy a jó ügyek és a megfelelő emberek megtalálják egymást: így történt ebben az esetben is Kovács Krisztina központvezetővel. Szerencsés együttállás, hogy a BEAC alelnöke Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, tőle és a bizottságtól is kaptunk segítséget. Az erőnléti szakosztály szinte azonnal megalakult, Jancsó Tamás a BEAC első parasportolója, a parafekvenyomás jeles képviselője, súlycsoportjában többszörös magyar bajnok. Elindult a csörgőlabda kurzus és edzés is, inkluzív sportnapot tartunk minden évben.
Az egyetem a jövő értelmiségét képzi, így a fogyatékosügy kiemelten fontos már itt.
Lehetőség van a közös sportra, illetve meg akarjuk szólítani kimondottan a fogyatékkal élő hallgatókat is. A paraúszás kurzussal már egy siket és egy vak hallgatónak biztosítottunk lehetőséget a mozgásra, bebizonyítva, hogy így is lehet. Az ő példájuk pedig motiválhatja az ép hallgatókat is, akik kifogásokat keresnek, miért nem mozognak többet. De a sport nemcsak azért fontos, hogy egészségesek legyünk vagy jobban nézzünk ki, hanem azért is, mert közösségbe kerülünk általa. A tornatermekben találkozhatnak az egyetemi dolgozók és a hallgatók, az informatikusok és a tanítóképzősök, a bölcsészek és a jogászok. A sport összeköt, ezért lett a klub egyik legjelentősebb rendezvényének, a KEK-nek a mottója "sport határok nélkül". Az ELTE esetében ezek nem országhatárok, hanem campushatárok vagy az egyes épületek határai.
Hogyan került ebbe a színes és kihívásokkal teli világba?
Bölcsészhallgatóként kezdtem el sportot szervezni. Az első esemény, aminek a szervezését átvettem, a bölcsész focibajnokság volt. Innen szerveződött később az ELTE futsal csapata, ahol 2008–2014. között 145 meccset játszottam, majd az ELTE SE megalapításában is szerepet vállaltam, a hallgatói önkormányzatban sportreferens, aztán sportügyi alelnök voltam. Ezután hallottam, hogy a BEAC-ban sportigazgatót keresnek. A klub akkori lehetőségei miatt nem kapkodtak az állásért. Kiss Ádám professzor és Székely Mózes – akik most a MEFS vezetői – távozásával kaptam meg én a lehetőséget. A sport mindig is a szívügyem volt, ez pedig igazi kihívásnak látszott, hiszen a klub központi részét szinte a nulláról kellett felépíteni, de a szakosztályokban is csak itt-ott pislákolt a láng. Természetesen ez csapatmunka volt, lelkes és elhivatott emberekből remek csapat állt össze. Az, hogy most mivel foglalkozunk, részben e csapat tagjainak személyiségéből és érdeklődéséből jön, legyen szó a klub arculatáról vagy akár sportági kínálatáról. Elmondhatom, hogy ez egyikünknek sem csak munkahely: a BEAC – egy család.
Szívvel-lélekkel végezzük a munkánkat, és ettől leszünk hitelesek a hallgatók, a dolgozók és a kerület lakosai felé is.
Természetesen vannak még terveink, szeretnénk mind mennyiségben, mind minőségben fejlődni. Jó lenne közelebb kerülni a karokhoz térben is, erre már most is vannak kezdeményezések. Ami a versenysportot illeti, azt gondolom, fér még a BEAC olimpikonjainak márványtáblájára név, ez persze hosszú távú terv, és inkább egyéni sportágakban valósulhat meg. De ott akarunk lenni az élvonalban.
„Nincs egyetemi sport BEAC nélkül, és nincs BEAC az ELTE nélkül” – olvasható az egyesület honlapján. Mit jelent ez Önnek?
A gondolat Mezey Barna korábbi rektortól származik, és az én ügyvezetői munkám egy szakaszát is jelzi. Amikor idekerültem, az volt az elsődleges célom, hogy a klubot és az egyetemet újra közel hozzam egymáshoz. A klub nevében nincs benne az egyetem neve, de tudni kell, hogy a kettő összetartozik. Azt szerettük volna elérni, hogy ha sportról van szó, akkor mind a hallgatók, mind a dolgozók a BEAC-ot keressék, legyen ott a klub a nagy ELTE-s rendezvényeken, az egyetem vezetése legyen része a BEAC vezetésének. Ez mind megtörtént, mára egyértelmű, hogy az egyetem sportegyesülete a BEAC. A sport fontos az egyetemnek, ezt a jelenlegi vezetők is így gondolják – gondoljunk csak például Borhy Lászlóra –, és maguk is jó példával járnak elől.