"Hajrá ELTE, hajrá BEAC!"
Az ELTE dísztermében összegyűlt vendégeket az ünnepi közgyűlés vezetője, Simon Gábor, a klub igazgatója köszöntötte, bemutatva a klub új kisfilmjét. Ezt követően felidézte a BEAC jelmondatát: „Virtuti et fortitudini”, azaz erényt és bátorságot – hangzott el az alakuló közgyűlésén, melyet az ELTE egykori és névadó rektora, a BEAC első elnöke, Eötvös Loránd vezetett. Ez a jelmondat a klub 2018-ban megfogalmazott új stratégiájának mottója is, mondta el, melyet a BEAC 18 szakosztálya közösen állított össze. Simon Gábor felelevenítette az emlékév fontosabb eseményeit, megköszönte a támogatást, majd felkérte a felszólalókat köszöntőjük megtartására.
„A sport nemcsak szabadidős tevékenység, hanem verseny, játék, építő küzdelmek és igaz barátságok születésének helye egyszerre” – mondta Borhy László akadémikus, az ELTE rektora. A közös emlékezés és a sporteredmények felidézése mellett a rektor kiemelte, hogy a BEAC az egyik legrégebben alapított sportegyesületként
a mai napig továbbviszi és ápolja az alapítók, így Eötvös Loránd örökségét is.
Borhy László aktív sportolóként örömét fejezte ki, hogy egyre többen sportolnak az egyetemen, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy több mint 5200 sportoló és az élsportbeli eredmények mellett a BEAC az inkluzív sport támogatásában is élen jár. Az egyetem vezetése a sportinfrastruktúra fejlesztésével továbbra is támogatja a klubot és az egyre növekvő közösséget, s így az új sportsikerek megszületését is, ennek jegyében köszöntőjét "Hajrá ELTE, hajrá BEAC" buzdítással zárta.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a magyar sport rendkívül gazdag történetéről beszélt, melyben a BEAC-nak is része volt az elmúlt 120 év során. A sportklub tagjai immáron 1898 óta nap mint nap tesznek a sikerért és a mozgás, valamint a sportos életmód népszerűsítéséért, de elmondta azt is, hogy igazi megtiszteltetésnek számít olyan klub tagjának lenni, melyet maga Eötvös Loránd alapított. A múlt hősei a jelen példaképei, mondta az államtitkár, és
a BEAC az egyik legkiválóbb hely arra, hogy újabb példaképek és hősök szülessenek.
Szabó László, a BEAC alelnöke, a Magyar Paralimpiai Szövetség elnöke Speidl Zoltán élettörténetén keresztül mutatta be a klub jelentőségét és szerepét a magyar sportélet alakulásában. A BEAC többek között ott volt a Magyar Labdarúgó Szövetség megszületésekor, de az első magyar nyelvű judoszakkönyv megjelenése is a klubhoz köthető, ahogy a sportújságírás első nagy alakjai is innen indultak. Az emlékezés mellett azonban a fő cél az, mondta az alelnök, hogy a hagyományok tovább éljenek és a klub új tagjai is ápolják a rájuk hagyott örökséget.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a BEAC fővároshoz való kötődésre emlékezett, hiszen 1901-ben a főváros támogatásával nyithatta meg kapuit a BEAC egykori pályája a Mező utcában, de elmondta azt is, hogy a klub a mai napig tevékeny részese annak, hogy Budapest valóban sportos város legyen. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere a kerület nevében köszönte meg a BEAC jubileumi évének színes eseményeit, melyek tovább erősítették a klub és a XI. kerület együttműködését. A polgármester elmondta, hogy ahogy eddig is, úgy a jövőben is együtt fejlődik tovább a kerület és a klub, s további támogatásáról biztosította a BEAC-ot.
Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség elnöke, az ELTE professor emeritusa volt az ünnepség utolsó felszólalója, ő a sportra mint az egyetemi nevelés fontos elemére hívta fel a hallgatóság figyelmét.
A sport egyszerre alakítja a személyiséget és tanít együttműködésre, emellett szocializáló hatása is jelentős,
építi és erősíti a közösségeket, mondta.
A köszöntők után adták át a BEAC által alapított díjakat, az ünnepség egyes blokkjai között pedig a BEAC Modern Jazz Táncegyüttese lépett fel. A program zárásaként megkoszorúzták a BEAC elnökeinek emlékére állított emléktáblát.
BEAC 120 - Ünnepi közgyűlés
BEAC 120 - Ünnepi közgyűlés
0
/
0
0
/
0