Hallgatói mentoráció a COVID-19 alatt

2020.06.02.
Hallgatói mentoráció a COVID-19 alatt
A COVID-19 megjelenésével és a távolsági oktatás bevezetésével nemcsak a szemináriumok és előadások költöztek az online térbe, hanem a hallgatói mentoráció körülményei is megváltoztak. Hogyan tartanak kapcsolatot egymással az ELTE TáTK szociális munka BA hallgatói a karantén idején? Miként formálja a COVID-19 éra a hallgatói mentoráció gyakorlatát? Interjú Czakó Sándor harmadéves és Menyhárt Balázs elsőéves mentorokkal.

Párhuzamosan több online kommunikációra alkalmas csatornát is működtettek. Milyen munka folyik ezeken a csatornákon és kiket értek el ezeken keresztül?

Czakó Sándor: Elsősorban a Facebook Messengeren kommunikálunk a szaktársakkal. Általában az egyetemi élettel, valamint a szakhoz, tanulmányokhoz kapcsolódó információkat osztunk meg velük, illetve különböző, az egyetem vagy a tanszék által szervezett – mostanában leginkább online – szakmai programokra invitáljuk őket. Azonban ők is bármikor fordulhatnak hozzánk tanulmányokkal kapcsolatos tájékoztatásért ezen a platformon.

Menyhárt Balázs: Célunk még a mentorációval, hogy azzal a szeparációélménnyel is foglalkozzunk, amit a karanténhelyzet kapcsán mindannyian tapasztalunk. Úgy gondolom, minden lehetőséget meg kell ragadni a közös időtöltésre, kapcsolódásra. A járványhelyzet egy fokozott érzelmi helyzet is, hiszen a biztonság, kiszámíthatóság jobbára eltűnt a mindennapjainkból.

Czakó Sándor

Egyénileg vagy csoportokban beszélgettek?

Menyhárt Balázs: A csoportbeszélgetések előre meghirdetett időpontban voltak és lesznek, melyekre mindenkit szeretettel várunk. Mottónk, hogy szabadon, őszintén beszélgethessünk ezekről a témákról. Ezen kívül szeretnénk kötetlen csoportot is tartani, ahova bármit behozhatunk bármit, amit szeretnénk, vagy fontosnak tartunk – akár iskolai ügyekben is.

Czakó Sándor: A távolsági oktatás bevezetése előtt inkább csoportos ülések keretein belül találkoztunk, azonban a járványhelyzet miatt ebben a félévben az online térben történnek a beszélgetések, amik jellemzően nagyobb arányban egyéniek a szaktársakkal. Engem általában nem formális dolgokról, inkább szubjektív, személyes tapasztalataimmal, véleményeimmel kapcsolatban keresnek meg a hallgatók. Olykor jegyzetet kérnek, valamint tanulásmódszertani tanácsokat egy kurzusra való felkészülés során.

Tapasztaltátok-e, hogy online olyan szaktársakat is elértek, akik személyesen nem kértek volna mentorációt?

Czakó Sándor: Természetesen az online térben sokkal több embert tudunk elérni – és ez fordítva is igaz. A tanulmányai végéhez közelítve egyre kevesebb időt tölt bent egy hallgató a campuson. Ez velem is így van, illetve az épület adottságaiból és az eltérő órabeosztásoknak is köszönhető, hogy sokszor elkerüljük egymást a többiekkel.

Van-e olyan speciálisan az online munkához köthető tapasztalat vagy jó gyakorlat, aminek a folytatását a COVID-19-járvány végét követően is hasznosítanátok?

Czakó Sándor: Abszolút! Kialakultak olyan szokások, mint például a videóhívások, Messenger, Zoom vagy a MS Teams, amit eddig nem használtunk az online térben való kommunikációnk során. Persze nem is volt nagyon rá szükség, mivel szinte pár napon belül mindig személyesen meg tudtunk beszélni egymással mindent. Azonban azt tapasztaltam magamon is, valamint a szaktársaimon, barátaimon, hogy

határozottan megnőtt az igény arra, hogy még ha csak kamerán keresztül is, de lássuk egymást.

Bizonyára ez annak köszönhető, hogy a karantén ideje alatt a személyes érintkezések igen drasztikusan lecsökkentek mindenkinél. Természetesen ez a karantén után is velünk fog maradni, mivel ez a kommunikációs forma interaktívabb és több lehetőséget tesz elérhetővé számunkra.

Menyhárt Balázs

A szociális munka mely ága foglalkoztat benneteket leginkább és miért? Van-e álomprojekt/álommunka, amiben részt vennétek, és ha igen, mi lenne az?

Czakó Sándor: A szakma nagyon sok területe érdekel, azonban a gyermekvédelem része foglalkoztat a leginkább, számomra az álommunka az intézményes gyermekvédelmi rendszer átalakításában való részvétel.

Menyhárt Balázs: A függőségek kezelésének területe az én utam a szociális munkában, szeretnék egy prevencióval kapcsolatos csoportot is kiépíteni, ami a karanténhelyzet előtti munkámmal kapcsolatos tapasztalatokat fogja megjeleníteni interaktív módon, szintén az őszinteséget véve alapvetésnek. 

Forrás: ELTE TáTK