Hallgatói Pályázat az ELTE Tehetségnapra

Az EHÖK pályázatának célja, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat az ELTE Karrierközpont és az Iskolaszövetkezet, illetve a Design Terminál együttműködésével megvalósított I. ELTE Tehetségnapon bemutatkozási lehetőséget biztosítson néhány, szakmai gyakorlati vagy álláslehetőséget kereső, kiforrott énmárkával vagy újító ötlettel, projekttel rendelkező hallgató számára. Az ELTE Tehetségnapon számos cég is képviselteti magát, így a bemutatkozóknak lehetőségük lesz velük is egyeztetni az elképzeléseikről. Az előadó hallgatóknak megjelenési lehetőséget biztosítanak a rendezvény után megjelenő kiadványban is.

A pályázat terjedelme maximum 3000 karakter, amely összefoglalóan tartalmazza, hogy miért szeretne a hallgató részt venni a rendezvényen, milyen ötletei, céljai vannak a Tehetségnapon való szereplés kapcsán. Az előadások időtartama maximum 5 perc. A pályázaton az Egyetem bármely hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója részt vehet. A pályázatot elektronikusan kell benyújtani erre az e-mailcímre. A pályázat határideje: 2014. április 23. éjfél.

Részletek az ELTE EHÖK oldalán

2014.04.16.