Hallgatói sikerek jogi pályázatokon
A Büntetőjogi Tudományos Diákkör tagja, Dékány Ádám A látszólagos bűnhalmazat esetkörei és problematikája a jogirodalomban és a joggyakorlatban című pályamunkájával I. helyezést ért el a legfőbb ügyész által Kozma Sándor emlékére kiírt tudományos pályázat joghallgatói tagozatában. A pályázaton többek között az ügyészi munka iránt érdeklődő joghallgatók is részt vehetnek. A pályázatokat általános, ifjúsági és joghallgatói tagozaton lehet benyújtani. Az online eredményhirdetés itt érhető el.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke által kiírt Mailáth György pályázaton II. helyezést ért el Grund Anna Borbála A kibertér bűncselekményeiről és a kiberbűnözés hazai gyakorlatáról című pályamunkájával. A polgári jogi szekcióban Nánási Anna A szakértői bizonyítás nóvuma – Értekezés a magánszakértői bizonyítás aspektusairól című pályamunkájával I. helyezést ért el, emellett lehetőséget kapott kéthetes gyakorlat eltöltésére az Országos Bírósági Hivatalban. Molnár Mercédesz Laura Az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás elmaradása, vagy nem megfelelő volta miatti érvénytelenség problematikája, különös tekintettel az eltérő álláspontú bírósági ítéletekre című pályamunkájával III. helyezést ért el.
A munkajogi és közigazgatási jogi szekcióban I. helyezést ért el Kárász Marcell a Két lépést előre, egyet hátra? – A köztestületi szabályzatok feletti bírói kontroll a közigazgatási perrendtartásban, különös tekintettel az etikai-fegyelmi szabályzatokra című dolgozatával. Konzulense Hoffman István, a Közigazgatási Jogi Tanszék egyetemi tanára volt.
A díjkiosztó ünnepségre várhatóan szeptemberben kerül sor. A pályázat keretében joghallgatók, valamint a bírósági dolgozók külön szekciókban nyújthatnak be tanulmányokat polgári jogi, büntetőjogi, munkajogi, közigazgatási jogi és európai jogi, valamint bírósági általános igazgatási szekcióban. A témajavaslatok minden esetben szervesen kapcsolódnak a bírósági gyakorlathoz. A dolgozatokkal szemben alapvető elvárás a választott kérdéskör tudományos igényű feldolgozása.
A büntetőjogi témájú dolgozatok konzulense Ambrus István egyetemi docens, a Büntetőjogi Tanszékének oktatója volt.
Forrás: ELTE ÁJK