Újranyit a BEAC

2021.04.30.
Újranyit a BEAC
Az egyesület az irányadó jogszabályoknak megfelelően várja edzésein az ELTE hallgatóit, dolgozóit, alumnusait, a kerület lakosait és minden budapestit, aki sportolni vágyik.

Amint a beoltottak száma eléri a négymillió főt, és a rendelkezések lehetővé teszik, a BEAC megnyitja kapuit. Az újranyitás során az egyesület vezetői mindent megtesznek, hogy biztosítsák sportolóik egészségének védelmét. Ennek figyelembevételével készülnek az elkövetkező időszakra is: számos programot, sok szabadtéri edzést terveznek májusra és a nyárra.

Jelenleg az igazolt, versenyengedéllyel rendelkező sportolók, illetve a védettséget igazoló hivatalos okirattal rendelkezők vehetik igénybe a BEAC sportszolgáltatásait, edzéseit, tanfolyamait. Mivel az egyesület májusi nyitásra számít, erre a hónapra új típusú, hibrid aerobik- és jógabérlettel várja a sportolni vágyókat. A bérlettel – amint a rendelkezések engedik – újra személyesen részvétellel is lehetőség nyílik az edzések látogatására. A májusi edzésekről itt olvashatja összefoglalónkat.

Május 24-én a tervek szerint újra indul a BEAC labdarúgóbajnokság is, amelyre máris várják a csapatok jelentkezését. A bajnoksággal kapcsolatban bővebb információ itt kérhető. Megnyílik az egyesület online pályafoglaló rendszere is, és újra lehet műfüves labdarúgópályát foglalni a Mérnök utcai Pluhár-pályán.

A BEAC polefitness- és spinningedzői szintén készen állnak a személyes órák tartására. Az edzésekre várják az ELTE hallgatóit, dolgozóit, alumnusait, a kerület lakosait és minden budapestit, aki sportolni vágyik. Pontos információkért érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az egyesület hivatalos oldalait. Érvényes ez a BEAC konditermének használatára is.

Forrás: BEAC