Han Anna (1943–2019)
Han Anna habilitált egyetemi docens, kollégám hosszú betegségben halványult kifelé az életből, és október 16-án végleg eltávozott közülünk. Amikor elképzelem, merre-hova terjedt el halálhíre, óriási földrajzi távolságok merülnek föl a képzeletemben. Európai, ázsiai és amerikai nevek sorjáznak ebben a kapcsolati hálóban, ahol kollégák és szakmai társak, de mindenekelőtt a legkülönbözőbb nemzedékekhez tartozó egykori tanítványok adnak kezet egymásnak virtuálisan. Ismert és elismert szakember volt itthon és külföldön is.
Halálhíre után sokaknak azonnal eszébe jutott hatalmas könyvtára, amely szervesen hozzá tartozott. Han Anna úgy tudott kézbe venni egy könyvet, mint egy drágakövet, kifejezte féltő szeretetét és tiszteletét is, ahogy megsimította. Úgy gondolom, nemcsak a könyvek, az olvasmányok, a szövegek hagytak benne nyomot, hanem ő is nyomot hagyott a könyveken, és akik majd kezükbe veszik, rá emlékezve a nyomába lépnek. Végtelenül tisztelte a gondolatot, az írott szót és a mindezekkel folytatott munkálkodást. Nagy hangsúlyt helyezett a formák, a hagyományok, az illem, a keretek betartására. Pedáns volt, gyöngybetűkkel írt, mappákba rendszerezett; polcain egyenesen álltak a könyvek, fiókjában sarkosan a dobozkák, visszafogottan öltözködött. Szobánkban még mindig jelen van a szelleme, halálhíre után nagy árvaság zuhant a tárgyakra és ránk is.
Számára egyenrangú volt a kutatás és a tanítás, a műveltség és az ember. Nehezen fejezte be a cikkeit, amelyekben a leadáskor már kötetnyi gondolat volt beleszorítva, logikusan, tömören, összeszedetten. Óriási affinitása volt a filozófiai absztrakciókhoz, az elvont gondolkodás volt a lételeme, ugyanakkor a líra megközelítésébe tudta ezt oltani, mintegy a ráció és emóció egyensúlyát valósítva meg.
Témavezetett hallgatóinak minden mondatát átrágta velük és átgondolta.
Óriási energiát fektetett a tudósnevelésbe, nem engedett az elveiből és a színvonalból
akkor sem, ha ettől kétségbe estek a hallgatói – akik ma már bizonyára végtelenül hálásak neki. Nyugdíjazása után habilitált. Úgy képzelem, nemcsak azért, mert akkor jutott rá ideje, hanem mert kitűzött maga elé egy célt, és azt nem hagyhatta megvalósulatlanul.
Anna nem volt könnyű kolléga, mert makacsul követte azt a szigorú elvrendszert, amelyből nem engedett. Jó visszagondolni a derűs pillanatokra, amikor egy közös feladatra, többnyire a később nekem átadott, általa több évig vezetett doktori programra koncentrálva terveket, gyakran utópikus terveket szőttünk. Jó visszaidézni a közös nevetéseket és felháborodásokat is, amikor egyébként igen szemérmes alkata ellenére szabad utat engedett érzelmeinek.
Óriási örökséget hagyott ránk, egy kétkötetes, kétnyelvű, illusztrált szöveggyűjteményt a szimbolizmus és az avantgárd orosz művészeti írásaiból. Tucatnyian fordítottunk a 2002-ben elkezdett könyvbe, Anna évekig korrigálta a szövegeket, minden szót megvitatva a fordítókkal. Saját pénzén levilágította a képeket egy stúdióban. Szinte tragikus, hogy ez a könyv úgy, ahogy ő elgondolta, soha nem jelenhet meg, mert minden egyes képnek és szövegnek a szerzői joga megszerezhetetlen.
Nagyon örültem, amikor 2007-ben neki ítélték „Az Év szlavistája” díjat a Ruszisztikai Intézetben, és engem kértek fel a laudációra. Én azt a Han Annát szeretném megőrizni az emlékeimben, akit akkor ünnepeltünk, és aki ha szégyellősen is, de felhőtlenül örülhetett. A következő évi 2008-as kerek jubileumára köszöntő kötetet adhattunk át neki, huszonkét kolléga cikkével, Szóba formált világ címmel, a mellékletben teljes publikációs listájával. Ez a lista a legméltóbb emlékmű, amit csak tudós ember számára el lehet képzelni. Nyugodjék békében ennek árnyékában pihenve.
„Ég áldjon, konok, szabad lendület,
kiterjesztett, szép ívű szárnyak,
szóba formált világ, isten veled,
csoda, teremtés és varázslat.”
(Borisz Paszternak: Augusztus. Zsivago doktor verseiből. Pór Judit fordítása)