Hatvanéves a szombathelyi felsőoktatás

2019.10.21.
Hatvanéves a szombathelyi felsőoktatás
Visszaemlékezésekkel, emlékérem-átadással, koszorúzással és fotókiállítással ünnepelt október közepén az ELTE Savaria Egyetemi Központ.

1959 szeptemberében hatalmas változást hozott a város életébe, hogy a Faludy Gimnázium épületében megkezdte működését a Szombathelyi Állami Tanítóképző Intézet; ezzel elindult a felsőoktatás a megyeszékhelyen.

"Szombathely szülötteként és az egyetem rektoraként egyaránt örömmel tölt el az a fejlődés, amely az intézmény életében a hat évtized alatt végbement. Különösen igaz ez most, hogy az integrációt követően a Savaria Egyetemi Központ működése is végre fenntartható pályára ért. 2018-ban új szombathelyi egység alakult: az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ, amely kiemelt szerepet vállal a régió pedagógusokkal való ellátásában" – mondta köszöntő beszédében Borhy László, az ELTE rektora.

Németh István, az ELTE szombathelyi rektorhelyettese, a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ igazgatója úgy fogalmazott:

mindent megtesznek azért, hogy fennmaradjon múlt és jövő között a folytonosság, 

továbbra is kiváló diplomásokat bocsássanak ki, akik aztán hírét viszik a világban a „Berzsenyi" brandnek. 

Rádli Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakmai főtanácsadója kiemelte: az ELTE továbbra is a magyarországi pedagógusképzés első számú szakmai módszertani, képzési és tudományos kutatási bázisa, vezető szerepet tölt be a pedagógusképzésben érdekelt intézmények, képzőhelyek szakmai együttműködések koordinálásában.

Gál László professor emeritus, egykori főigazgató emlékeztetett: a szombathelyi felsőoktatás iránt már az induláskor várakozáson felüli volt az érdeklődés. 1959 szeptemberében elsősorban Vas és Zala megyéből jelentkeztek. 64 fős évfolyam kezdhette meg a tanítóképzős tanulmányait, az intézmény vezetésére pedig Palkó Istvánt kérték fel, aki jó pedagógiai érzékkel, következetes szigorral vezette az intézményt. Az 1974. szeptember 1-jei tanévkezdés az iskola egyik legfontosabb dátuma, az akkori kormány megalapította a Szombathelyi Tanárképző Főiskolát.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár – aki maga is az intézmény hallgatója volt – levélben köszöntötte az egybegyűlteket, Harangozó Bertalan kormánymegbízott Vas megye államigazgatása képviseletében tolmácsolta gratulációját az egyetemnek, hangsúlyozva, hogy a SEK ma az ország legpatinásabb egyetemének campusaként működik. Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke az itt töltött diákéveiből idézett fel emlékezetes pillanatokat, míg az öregdiákok képviseletében Gergó Judit, a Magyar Rádió szerkesztője osztotta meg emlékeit az intézményről.

A beszédek után a 60 éves jubileum tiszteletére Veres Gábor szobrászművész által készített  emlékérméket adtak át a jogelőd intézmény főigazgatóinak, dékánjainak, a fenntartó minisztérium, a megye és a város képviselőinek. A résztvevők a Berzsenyi téren megkoszorúzták a névadó költő szobrát. Az évforduló alkalmából az ELTE SEK C épületében kiállítás nyílt az elmúlt hat évtized fontos pillanatait megörökítő fotókból.

Forrás: VAOL
Fotó: Horváth Balázs