Hiánypótló kötet a gyógypedagógiai pszichológiáról

Magyarországon igen régen jelent meg átfogó igényű kötet a gyógypedagógiai pszichológiáról, ezt a hiányt igyekszik pótolni az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar kiadásában augusztus végén napvilágot látott A humán fogyatékosságok pszichológiája – a gyógypedagógiai pszichológia alapjai című kiadvány, amely korszerű szemléletmódú bevezetést kínál az emberi fogyatékosságokkal kapcsolatos lélektani ismeretekhez, így alapozó tankönyvként is jól használható.
A szerzők célja, hogy a gyógypedagógusok és gyógypedagógus-hallgatók a pszichológia emberi fogyatékossággal kapcsolatos új tudományos eredményeit összefoglaló tankönyvet kapjanak a kezükbe, valamint hogy a hazai lélektanban, s ezen belül is a pszichológusképzésben hangsúlyosabb szerephez jussanak ezek a tudáselemek.
A kötet főként a minden fogyatékosságra érvényes közös pszichológiai jelenségeket mutatja be. Céltudatosan tágítani kívánja azt a felfogást, hogy a gyógypedagógiai pszichológia a fogyatékos személy pszichológiája. Hangsúlyosan tárgyalja az interindividuális (kapcsolati-kommunikációs) és szupraindividuális (közösségi-intézményi) szintű releváns pszichológiai jelenségeket, illetve az ember és a (digitális) technológia közötti interakciók pszichológiai kérdéseit.
Forrás: ELTE BGGYK