HÓDítsuk meg a biteket!

2017.12.17.
HÓDítsuk meg a biteket!
A Bebras nemzetközi informatikai verseny hazai szervezésében idén több mint 21 ezer diák versenyzett öt életkori kategóriában. A díjakat az ELTE Informatikai Karán adták át a kar hallgatói által szervezett és lebonyolított foglalkozássorozat után.

A Bebras Valentina Dagiene litván professzor által életre keltett kezdeményezés, melynek célja, hogy megmutassák a fiataloknak az informatika sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit, felkeltsék az érdeklődést iránta, feloldják a vele kapcsolatos félelmeket, negatív érzéseket, és segítsék az oktatásban résztvevőket minél színesebb, érdekesebb, motiválóbb informatikai gondolkodást segítő feladatokkal, lehetőségekkel.

A kezdeményezés fő megvalósulása egy verseny, melyhez a Bebras-országok minden évben közösen dolgoznak ki feladatokat. Ezek közül a legjobbak kötelezőek lesznek, a többi pedig szabadon választott, de egy-egy ország saját feladatokat is adhat a versenyzőknek. A kötelező feladatokra minden ország adhat be javaslatokat, melyek közül május környékén a Bebras-workshopon választanak. Magyarországon többségükben az ELTE IK tanárképzésben résztvevő hallgatói által készített feladatok kerülnek beküldésre.

A kezdeményezés minden iskolásnak szól, több korosztályban, és egyre nagyobb a népszerűsége.

Idén 164 iskola több mint 21 ezer diákja vett rész sikeresen a hazai versenyen.

A versenyt az ELTE Informatika Karának T@T Laborja és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Közoktatási Szakosztálya szervezésében a Bebras-héten, november második felében bonyolították le, a legjobbakat díjátadóra hívták meg, melyet hagyományosan megelőz egy foglalkozássorozat, melyre idén az ELTE IK hallgatói öt különböző programmal készültek. A kisebbek az előző évekből megszokott interaktív Scratch-képeslapokkal dolgozhattak, illetve a LEGO MINDSTORMS EV3 robotokkal ismerkedhettek. A középső korosztály a növekvő népszerűségnek örvendő micro:bit eszközök segítségével mélyülhetett el a programozás alapjaiban.

A kategória első helyezettjei jutalomként saját mikrokontrollert is kaptak. A blokkalapú micro:bit programozás mellett az ELTE IK hallgatói python nyelven is megmutatták, mire képes az apró eszköz szakavatott kezekben. A középiskolás versenyzők számára emellett egy problémamegoldó szabadulószobát is bemutattak, mely a résztvevőket izgalmas kihívások közepette kalauzolta a telefonos alkalmazások és újabb „hódfeladatok” világába.

A magas részvételnek és a verseny informatikát népszerűsítő céljának megfelelően a díjkiosztón több mint 180 résztvevőt ismertek el a korcsoportjukban elért dobogós helyezésükért. Az emléklap mellett egyéb jutalmakat is átadtak a legjobb eredményt elérő fiataloknak. A díjak között kiemelt szerepet kaptak az Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által felajánlott könyvek, az említett micro:bitek és a Raspberry Pi eszközök, melyek a MálnaPC támogatásával kerültek az ajándékok közé. Az ELTE Informatikai Karának és az EIT Digital regionális részlegének köszönhetően bögrékkel, táskákkal bővíthették a jutalmak listáját, sőt a diákokat kísérő pedagógusok is kisebb ajándékkal térhettek haza.

Forrás: ELTE IK