Hősi emlékmű az Egyetem téren
Az Országgyűlés az 1917. évi VIII. törvénycikkben döntött arról, hogy az ország minden településén emléket kell állítani a világháborúban elesett helyi katonáknak. A kezdeményezéshez 1919-ben csatlakoztak a Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai ELTE elődje) tevékeny hallgató is: gyűjtést indítottak a hősi halált halt társaik emlékműve számára.
A háborút követő hiperinflációban az összeg elértéktelenedett, és a megvalósítás csak egy bő évtizeddel később indulhatott meg. Ekkor már az egyetemvezetés is az ügy mellé állt, a Wolkenberg Alajos rektor elnökletével alakult szoborbizottság 1928-ban kijelölte az emlékmű helyét azon a falszakaszon, ahol a központi épület találkozik a szomszédos Egyetemi templommal.
Az alkotással Zala Györgyöt bízták meg, de mivel az íves felület egy építészeti keretet is kívánt, annak megtervezésére Lechner Jenőt kérték fel. Mindketten tapasztaltak voltak az emlékművek terén: Zala formázta meg például a Millenniumi emlékmű központi csoportjának szobrait, vagyis az oszlopon álló Gabriel arkangyalt, valamint az oszlop lába körül csoportosuló hét vezért.
Lechner már abban az évben több tervváltozatot készített, melyek nagyvonalakban megegyeztek: az épület elé egy hatalmas kő hasábot állított, melynek közepébe kapuként egy nagy, félköríves záródású fülkét mélyített. Mivel figyelembe kellett vennie a templom barokk vonalait és az egyetem központi épületének neobarokk homlokzatát, a végleges terveket a barokkhoz közelebb álló copf stílusúra rajzolta. A nyolc méter magas építészeti keret kétrétegű lett: az elülső rész felületét ugyanolyan hullámzás járja át, mint a templom homlokzatát.
Az emlékmű kapuja fölött, valamint a lábazaton latin felirat olvasható, amelynek fordítása a következő: „A hazáért meghaltaknak 1914–1918. Az Egyetem ifjúságának állította az erényben versengő élő ifjúság az Egyetemen 1919–1930." A katona szobra talapzatára pedig kisebb betűkkel Vörösmarty Mihály Honszeretet című versének negyedik versszaka került: „Tűrj érte mindent, ami bánt, kínszenvedést és halált, de el ne szenvedd, el ne tűrd véred gyalázatát!"
Az emlékmű tervének korai változata (Forrás: Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma)
Az emlékmű egy jelenetet ábrázol, amelyben az egyetemisták a megsebesült katona segítségére sietnek. Zala hatalmas, három és fél méter magas alakokból állította össze a barokkosan dinamikus szoborkompozíciót, amely három egységből tevődik össze. A kapu felső részét a Géniusz perszonifikált nőalakja tölti ki, és tart koszorút a fiatalok fölé. A katona felé futó egyetemisták domborműves alakjai már kissé kiemelkednek a kapuból, de csak karjuk nyúlik ki és válik háromdimenzióssá. A katona pedig már önálló szoborként áll az emlékmű jobb oldalára helyezett posztamensen.
A kompozíció 1930 első felében elkészült, és fel is állították a helyszínen, de hónapokig letakarva tartották. Az év őszén lett kész a Géniusz is, a végleges emlékművet így 1930. november 1-jén ünnepélyesen felavathatták. Az eseményt a szomszédos Egyetemi templomban tartották, ahol Wolkenberg Alajos tartott bevezető szentmisét, majd Liszt Ferenc Csata előtt című művét adta elő a kórus. A beszédek sorát stílusosan egy egyetemi hallgató, Eszterhás-Kreisz István nyitotta meg, aki azután József főhercegtől kért engedélyt az emlékmű leleplezésére. Rövid beszéde után hullott le a piros-fehér-zöld lepel az emlékműről, melynek üzenetét a rektor foglalta össze a legmeghatóbban:
„Bejöttek kapuidon ők is a tudomány és műveltség szomjóságával, és nézzétek, mint rohannak ki azokon, a hazához és kötelességhez hűséges lelkük önfeledt odaadásával. Jöttek üdén és mennek elszántan a halálra is. Mennyi kellem, vidámság, készség, ami rajtuk sugárzott, és mennyi akarat, biztosság, keménység, ami lelkük himnuszában és csapataik lába alatt viharzott, mikor lehanyatlani látták a vitézt s vele a hazát.”
A cikk a PestBuda oldalán megjelent tanulmány rövidített változata.
Borítófotó: Varga József / Digitális képarchívum