Hunyady Györgyné kitüntetése

2019.05.27.
Hunyady Györgyné kitüntetése
Az idén alapított  Ádám György érdemérmet az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Dísztermében május 24-i éves küldöttgyűlésén adta át a Társaság. A díjazottak között van az ELTE TÓK professor emeritusa, a Neveléstudományi Doktori Iskola témavezető oktatója, Hunyady Györgyné is.

A Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) 2019-ben díjat alapított kiemelkedő szakmai-közéleti életművek elismerésére. A díj névadója a civil szervezet egykori elnöke, az ELTE hajdani rektora, Ádám György professzor, akadémikus. Az ELTE-n évtizedeken át vezette az Összehasonlító Élettani Tanszéket, amely ma Élettani és Neurobiológiai Tanszék néven működik. Két cikluson keresztül szolgált az ELTE rektoraként, és tanszékek alapításával, új diszciplinák bevezetésével sokat tett a biológus képzés modernizálásáért. Tudományos munkásságához kapcsolódik a pszichofiziológiai kutatások hazai megindítása. Ezen a területen komoly nemzetközi eredményeket ért el. Az évek során több intézmény, társaság elnöke, igazgatója volt, tevékenységét számos kitüntetéssel és díjjal ismerték el.

Az MPT május 24-i közgyűlésén részesített Ádám György érdemérem elismerésben három olyan szakembert, köztük Hunyady Györgynét, az ELTE professor emeritusát, akik hosszú időn keresztül végeztek kiemelkedő szakmai tevékenységet, munkájukban, szakmai-közéleti gyakorlatukban különösen az Ádám György által képviselt tudóstanár ethoszt jelenítették meg, ezzel példát mutatva a széles értelemben vett nevelésügy hivatásos és nem hivatásos tagjainak.

Hunyady Györgyné, vagy ahogy a tudós közösség ismeri, Hunyady Zsuzsa pályája 1965-ben, a magyar-pedagógia szakos kitüntetéses diplomája átvételekor kezdődött. Az OPI tudományos munkatársként iskolai-nevelési kísérletek irányításával, tanulók társas-közösségi kapcsolatainak, attitűdjeinek és értékeinek vizsgálatával foglalkozott. Kutatásai, tanulmányai, monográfiái és könyvei fontos hozzájárulások a gyermeki kollektivizmus, a pedagógiai közösség korszerű értelmezéséhez. 1973-tól az MTA Pedagógiai Kutatócsoportjában osztályvezetőként nevelésszociológiai vizsgálatokat szervezett. 1980-tól egyetemi oktatóként a pedagógusképzés elméleti és gyakorlati kérdéseinek kutatása foglalkoztatta, a 80-as évek második felében a Budapesti Tanítóképző Főiskola főigazgatójaként

a XXI. századi követelményeinek megfelelő tanítóképzési rendszer kialakításának feladatát vállalta.

Később, tanszékvezető főiskolai tanárként a bolognai képzési rendszer tanító és óvodapedagógus képzések szakmai fejlesztő munkáiban vesz részt. Országosan elsőként dolgozta ki az ELTE PPK neveléstudományi mesterszakához illesztve a „Kora gyermekkor pedagógiája” szakirányt, amit vezetésével azóta is a Tanító- és Óvóképző Kar gondoz. Jelenleg az ELTE professor emeritusa, a Neveléstudományi Doktori Iskola témavezető oktatója. Kutatói munkásságában a kritikai pedagógia hazai megjelenése követhető nyomon, valamint fontos kiemelni a “fekete pedagógia” jelenségvilágára vonatkozó tematikát. Több cikluson át az MPT alelnökeként dolgozott.

Mellette Csoma Gyula, a pedagógia-andragógia szakterületének, elméleti és módszertani kimunkálásának egyik meghatározó alakja, az andragógia „nagy generációjának” tagja, iskolateremtő személyiség és Köpf Lászlóné, az MPT Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály örökös tiszteletbeli elnöke, az Öveges József Középiskola címzetes igazgatója vehette át az elismerést.