I. magyar blokklánc-verseny
A verseny célja, hogy megismertesse a blokklánc-technológia sokszínűségét, másrészt teret adjon a jövőbe mutató ötleteknek, megközelítéseknek, megoldásoknak, egyúttal a benevezett csapatok összemérjék tudásukat. A nevezés ingyenes, ötletgazdák, startupok, egyetemisták és kezdő, fiatal vállalkozók jelentkezését várják a szervezők.
A digitális lovagok két – edukációs, vagyis ötletszintű, illetve üzleti, vagyis már működő – kategóriában mérhetik össze tudásukat egy legfeljebb három perces videó elkészítésével. A blokklánc-technológia alkalmazására épülő megoldásokat egy háromtagú szakértő zsűri értékeli, elsősorban üzleti megalapozottság, valamint kidolgozottság szempontjából.
A legjobb kilenc projekt automatikus résztvevője lesz a 2018. március 31-i elődöntőnek, ahonnan a legjobbak továbbjutnak a 2018. május 23-i döntőbe és résztvehetnek a Blockchaineum 2.0 konferencián. A fődíj egymillió forint összértékű blockchain-csomag, mely többek között tanácsadást, mentorálást és a projekt további fejlesztéséhez szükséges eszközöket tartalmaz.
A blokklánc (angolul blockchain) egy elosztott adatbázis, amely folyamatosan növekvő, adatblokkokból álló listát tart nyilván, a hamisítást és módosítást kizáró módon. (Forrás: Wikipédia)