III. ABsolute Konferencia

III. ABsolute Konferencia
11/21

2019. november 21.

ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, -150.)

11/21

2019. november 21. -

ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A, -150.)


Az ELTE BTK HÖK Magyar Intézetek Képviselete idén is megrendezi az alkalmazott bölcsészet kérdéseivel foglalkozó hagyományos konferenciáját. 

A konferenciát 2017 őszén azzal a céllal hozták létre, hogy párbeszédet generáljanak a bölcsészettudományok hasznosíthatóságáról, társadalmi értékéről, és lehetőséget adjanak azoknak a hallgatóknak, akik olyan kutatásokat végeznek, ahol a bölcsészettudományok alkalmazhatósága jól érzékelhető. A tárgyalt tudományág társadalmi megítélésének egyik fő tényezője, hogy a bölcsészettudományi kutatások társadalmi hasznát, alkalmazhatóságát kevesen ismerik. A szervezők minden évben olyan előadók jelentkezését várják, akiknek a munkájában hangsúlyos a kutatás eredményeinek gyakorlati felhasználása.

Az előadások három szekcióban hangzanak el (Stratégiák, Reprezentációk és Perspektívák), a színes programban többek között választ kaphatunk a hogyan udvarolnak a hangszalagok? kérdésre, betekintést nyerhetünk a szövegértelmezés térfoglalásának témakörébe, terítékre kerül a hit és a hiedelem szerepe egy város életében, valamint a brazíliai magyar nyelvoktatás helyzetéről is tágabb képet kaphatunk. 

A konferenciát az Alkalmazott bölcsész, bölcsész alkalmazott címmel kerekasztal-beszélgetés követi, ahol Bartus Dávid, az ELTE BTK tudományos és kutatásszervezési ügyeinek dékánhelyettese, Kovács Péter, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökhelyettese, Nemes László, a Doktoranduszok Országos Szövetsége elnöki megbízottja és Jancsó Dorottya, az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzat elnöke osztják meg tapasztalataikat.

Program
Facebook