In memoriam Sághy Marianne
Sághy Marianne több helyen tanult és dolgozott élete során, de az ELTE-től és az ott folyó történelemoktatástól sosem szakadt el. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban megszerzett érettségi után az egyetem francia-történelem szakán tanult, és már kezdettől fogva a középkor iránti érdeklődése határozta meg a pályáját. Sz. Jónás Ilona és H. Balázs Éva közeli tanítványaként figyelme a késő középkori francia civilizáció felé fordult. Még egyetemista volt, amikor több hónapot töltött a poitiers-i Centre d’Études Supérieures de Civilisation Médiévale-ban, majd 1985-ben kiemelt első díjat szerzett az OTDK-n a 14. századi francia szerzőről, Pierre Dubois-ról írt dolgozatával. 1986–1987-ben a Soros Alapítvány első angliai ösztöndíjasai között volt, egy évet tanult és kutatott Oxfordban. 1985-ben tudományos továbbképzési ösztöndíjasként kezdett tanítani az akkori nevén Középkori Egyetemes Történeti Tanszéken, amelynek élete végéig munkatársa is maradt. 1989–1993 között Natalie Zemon Davis és Peter Brown tanítványaként a Princetoni Egyetem doktori ösztöndíjasa volt az Egyesült Államokban. Peter Brown hatására ekkor indultak meg a késő antikvitásra vonatkozó kutatásai. Az ezek eredményeként született Patrons and Priests: The Roman Senatorial Aristocracy and the Church, A.D. 355-384 című doktori disszertációját 1998-ban védte meg Princetonban, majd ugyanebben az évben Magyarországon kandidátusi fokozatot szerzett.
1993-ban a Közép-európai Egyetem Középkortudományi Tanszékének oktatója lett, de továbbra is kapcsolatban maradt az ELTE-vel: folyamatosan részt vett a tanszék életében, az oktatásban, és rendszeresen vállalt szakdolgozati témavezetést is. 1999–2003 között a Párizsi Magyar Intézet tudományos titkáraként dolgozott, ebben a minőségében igyekezett előmozdítani a francia-magyar tudományos és kulturális kapcsolatokat. Szervező és intézményteremtő tehetsége jól megmutatkozott a közreműködésével 2001-ben alapított Magyar Patrisztikai Társaság, majd a 2016-ban létrejött Magyar Hagiográfiai Társaság működésében. Ez utóbbinak egyben alapító elnöke is volt.
Mindezek mellett jótollú és termékeny szerző, fontos munkák fordítója és komoly tudományos értekezések írója is volt. A tudományos népszerűsítő cikkektől kezdve igen bőséges a nevéhez fűződő írások sora. Lefordította Peter Brown A szentkultusz (1993) és Szent Ágoston élete (2003) című biográfiáját, Robert Markus Nagy Szent Gergely és kora (2004) című kötetét, valamint Nagy Szent Gergely pápa A lelkipásztor kézikönyve (2004) címen ismert írását és Salernói János Szent Odó életrajzát (2009), illetve Ádám Anikóval együtt Pierre Riché fontos könyvét (Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton, 6–8. század.) Monográfiái sorát a Versek és vértanúk: a római mártírkultusz Damasus pápa korában, 366–384 című kötet nyitotta 2003-ban, majd folytatta a sort jól ismert munkája, az Isten barátai. Szent és szentéletrajz a késő antikvitásban című könyve 2005-ben. Kollégáival együtt szerkesztett kötete Pagans and Christians in Late Antique Rome: Conflict, Competition, and Coexistence in the Fourth Century 2016-ben jelent meg a Cambridge University Press kiadásában, majd következő évben a Pagans and Christians in the Late Roman Empire: New Evidence, New Approaches (4th–8th centuries) című kötet a Central European University Pressnél. Legutóbbi kötete, szeretett szentjéről, Tours-i Szent Mártonról szóló írása (Szent Márton - Krisztus katonája, 2018.) alig néhány héttel halála előtt jelent meg, és más munkáinak a megjelenése a közeljövőben várható.
Sághy Marianne a középkori szentek kultuszának és a késő antikvitásnak elkötelezett kutatója, emellett pedig nagyhatású szerző és egyben lelkes tanár is volt. Hazai és külföldi tanítványainak sokasága és mindazok, akiknek ő volt a doktori témavezetője tanúsíthatják, hogy milyen elhivatottan támogatta őket, és adta tovább a középkori történelem kutatásának izgalmas örökségét. Megvolt benne az adottság, hogy a kezdő egyetemistáktól a tudós közönségig mindenkit magával tudott ragadni megszólalásaival. Soha nem tekintette unalmas, lezárt, érdektelen kérdésnek azt, amivel foglalkozott, és erről meg tudta győzni hallgatóságát és az olvasóit is. Aki találkozott vele, hallotta hangját, nevetését, vagy olvasta írását, az soha nem fogja elfelejteni alakját. Marianne pedig hite szerint most már közelebb van szeretett szentjei köréhez.
Emlékét fogják őrizni a könyvei is, melyeket utolsó rendelkezésével a tanszéki könyvtárra hagyott.
Forrás: ELTE BTK