Innovációs Piac és Karriernap a TTK-n

2022.10.21.
Innovációs Piac és Karriernap a TTK-n
Az első alkalommal megtartott rendezvényen a hallgatók első kézből informálódhattak a kar mintegy 40 iparági partnere által kínált karrierlehetőségekről. A programot kerekasztal-beszélgetések, céges és egyetemi innovációkról szóló előadások színesítették.

Az október 13-i Innovációs Karriernapot az ELTE TTK öt intézete közösen szervezte. Az eseménysorozatot Darázs Lénárd általános rektorhelyettes, Kacskovics Imre, a Természettudományi Kar dékánja és Miklósi Ádám, a Biológiai Intézet igazgatója nyitották meg. A megjelenteket Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese üdvözölte.

Az ELTE Természettudományi Karán rendelkezésre áll az innováció táptalajának számító szellemi tőke – fogalmazott köszöntőjében Kacskovics Imre –, így a karhoz köthető innovációs értékek a jövőben kiemelkedő szerepet tölthetnek be a magyar gazdasági működésben. Miklósi Ádám, a rendezvény ötletgazdája, az ELTE Biológiai Intézet igazgatója arról beszélt, hogy a rendezvényen a hallgatók és fiatal kutatók számára plasztikusan mutatják be az ipari együttműködések gyakorlati működését.   

A Harmónia teremben megrendezett kerekasztal-beszélgetések a természettudományok valamennyi ágát lefedték. Katz Sándor, a Fizikai Intézet igazgatója és beszélgetőtársai a modern fizikaoktatást és a munkaerőpiacra kilépő ifjú fizikusok kompetenciáit járták körül. Szalai István, a Kémiai Intézet igazgatója moderálásában a gyógyszeripar legfontosabb kihívásairól volt szó. Harangi Szabolcs, a Földrajz- és Földtudományi Intézet igazgatója és Szabó Pál geográfus iparági partnerek képviselőivel beszélgetett a geológia és geográfia modern irányairól. A Zempléni András, a Matematikai Intézet igazgatóhelyettese koordinálta, és Babolcsay Barbara alapszakos hallgató moderálta azt a beszélgetést, amelyben a matematikusok elhelyezkedési lehetőségeiről esett szó. Miklósi Ádám, a Biológiai Intézet igazgatója az egyem utáni karrierépítés lépéseiről, irányvonalairól beszélgetett meghívott vendégeivel.

A program további részében, Greiner István, a Richter Gedeon Zrt. kutatási igazgatója számolt be egy gyógyszerjelölt hatóanyag, a cariprazine útjáról a gyógyszerré válás felé. Párdi Norbert, aki a Pennsylvaniai Egyetem Mikrobiológiai Tanszékén vezet saját laboratóriumot, az Amerikai Egyesült Államokból jelentkezett be online a programra, ahol Miklósi Ádámmal beszélgetett a kutatói életpálya kihívásairól, eddigi életútját keretező döntéseiről és arról, miért nem lehetett volna Magyarországon ilyen eredményeket elérni.

A rendezvény végén megtartott nyereményjátékon ajándéktárgyak találtak gazdára a Richter Gedeon Gyógyszergyár, a Morgan Stanley és a Citi Bank jóvoltából. Az 50 ezer forintos fődíjat az Inwatech Környezetvédelmi Kft. ajánlotta fel.

A MEC_SZ 141328 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a MEC_SZ_21 pályázati program finanszírozásában valósult meg.

Forrás: ELTE TTK