Iraki delegáció az ELTE-n

2017.09.29.
Iraki delegáció az ELTE-n
Hamar Imre nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettes fogadta 2017. szeptember 27-én az egyetemünkre érkező iraki küldöttséget, amelyet Salam Taha Khoshnaw nemzetközi kapcsolatokért felelős miniszterhelyettes vezetett.

A találkozó kezdetén Hamar Imre köszöntötte a résztvevőket, röviden bemutatva az ELTE-t, valamint jelenlegi iraki kapcsolatainkat. Válaszában Salam Taha Khoshnaw beszélt látogatásuk céljáról: az iraki és a magyar fél elsősorban az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási ösztöndíj-program és a Stipendium Hungaricum program keretében kíván együttműködni. Egyetemünket a találkozón Szombathy Zoltán, az ELTE BTK Orientalisztikai Intézetének igazgatója, valamint Sárdi Rudolf, a BTK Nemzetközi Osztályának vezetője képviselte, az EMMI részéről Lorencsics Emese vett részt az egyeztetésen.

Az iraki delegáció 2017. szeptember 28-án írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumában együttműködési megállapodást Palkovics László oktatásért felelős államtitkárral: a megállapodás szerint az iraki fél magyar egyetemekkel, köztük az ELTE-vel, elsősorban bölcsészettudományi és jogi területen kíván együttműködni.

Az iraki miniszterhelyettes elmondta, hogy Magyarország népszerű célpont lehet az iraki hallgatók számára, már korábban sok iraki tanult hazánkban, ők hazatérve pedig jó hírét vitték az országnak és a magyar felsőoktatásnak.