Irány Tokió, hajrá ELTE!

2021.07.20.
Irány Tokió, hajrá ELTE!
A járvány miatt 2021-re halasztott nyári játékokon 8 jelenlegi, illetve a közelmúltban végzett hallgatónknak szurkolhatunk, közülük többen éremesélyesek. Összegyűjtöttük, mikor kell bekapcsolnia a tévét, ha látni akarja az ELTE-s sportolók szereplését.

Az idei olimpia zártkörű nyitóünnepségét július 23-án tartják, és már másnap, 24-én 02:00-kor pástra lép London és Rio olimpiai bajnoka, Szilágyi Áron kardvívó. A TáTK nemrég végzett, nemzetközi tanulmányok szakos hallgatójáért reményeink szerint a 14:15 órakor kezdődő döntőben is izgulhatunk.

Decsi Tamás, Gémesi Csanád és Szatmári András mellett Szilágyi Áron a magyar kardcsapatnak is tagja, összecsapásaikra július 28-án 03:00-tól kerül sor.

Huszonhárom évesen vesz részt első olimpiáján Siklósi Gergely párbajtőröző. A PPK Budapest sportszervező hallgatója 2019-ben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon egyéniben szerzett világbajnoki címet, 2020 januárjában pedig Heidenheimben világkupa-versenyt nyert. Ha látni akarjuk a sportág egyedüli magyar indulóját Tokióban, július 25-én is korán kell kelnünk, 02:00–09:20 és 11:00–14:53 között vív majd.

Márton Anna pszichológusként nemrég végzett a budapesti PPK-n. A 25 éves kardvívó márciusban pályafutása harmadik egyéni világkupa-győzelmét aratta, jelenleg az ötödik helyen áll a világranglistán. Neki július 26-án 02:00–09:20, illetve 11:00–14:53 között drukkolhatunk.

Volt hallgatónk a női kardcsapat tagjaként is kijutott az ötkarikás játékokra, Battai Sugár Katinkával, Katona Renátával és Pusztai Lizával július 31-én 04:30-kor a dél-koreaiak ellen lép először pástra. A női kardozók a 8. helyen végeztek. 

A női vízilabdacsapatot erősíti Leimeter Dóra. A PPK Budapest sportszervező szakos hallgatója nemrég írta meg szakdolgozatát Nők a vízilabdasportban – a nemi sztereotípiák és a vízilabda kapcsolata címmel. Az egyéni góllövésnél a csapatgyőzelmet fontosabbnak tartó sportoló játékát először július 26-án figyelhetjük, 08:30-kor a lányok az oroszokkal csapnak össze.

A július 29-i úszóprogram második döntőjét követően akár ELTE-s éremnek is örülhetünk majd: a 200 pillangón 2019-ben világbajnoki címet nyerő Kapás Boglárka jó eséllyel csütörtök hajnalban úszhat döntőt. A PPK pszichológia szakos hallgatójának úszását először 28-án 10:57-től követhetjük a képernyőn.

Kapás Bogi a 4×200 méteres magyar női gyorsváltónak is tagja az idei olimpián. A július 29-i döntőn Jakabos Zsuzsannával, Veres Laurával és Késely Ajnával a 7. helyet szerezte meg.

Gyurátz Rékának ez az első olimpiája, de a részvételhez szükséges szintet egyéni csúcsot javítva már a 2019-es OB-n teljesítette. A PPK Szombathely végzett sportszervezője augusztus 1-jén veti el a kalapácsot 02:10–03:06 között. Kalapácsvetőnk a 12. lett a csoportjában, összesítésben pedig a 26. helyen végzett.

Halász Bence jelenleg a legjobb magyar kalapácsvető. A PPK Szombathely rekreációszervezés és egészségfejlesztés szakos hallgatója januári térdműtétje ellenére bízik a sikeres szereplésben, rá augusztus 2-án 02:00–02:56 között kell odafigyelnünk. Világ- és Európa-bajnoki bronzérmes sportolónk csoportjában a 9., összesítésben a 14. lett.

Venyercsán Bence életében olykor a tanulás, olykor a sport volt hangsúlyosabb, mindig a kellő időben az aktuális. Jól tűri a monotonitást, ami az 50 km-es gyalogláshoz és az ÁJK jogász szakjának elvégzéséhez is nélkülözhetetlen. Államvizsga előtt álló hallgatónk harmadéves korában már ott volt a riói olimpián, most pedig augusztus 5-én 22:30-tól szurkolhatunk neki. Venyercsán Bence 20. lett az 50 km-es gyaloglásban. 

Az olimpiáról és az ELTE-s résztvevőkről Bukta Zsuzsanna adjunktus, a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke beszél a PPK videóján:

A tokiói olimpia napi programja
Az ELTE korábbi olimpikonjai