Ismét egységben a tudomány
![Ismét egységben a tudomány](https://www.elte.hu/media/ac/d8/7d38e8327297c30faf6e08f8471a7355973acd644861d15b5abc2c22df59/kmnye-20190709-01-thumb.jpg?v202209270307)
Az "Egységben a tudomány" mottóval meghirdetett nyári egyetemet Borhy László, az ELTE rektora nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is feltűnően magas (188 fő) a résztvevők száma. Vajon mi teszi a nyári pihenésbe ékelt, közvetlenül a tanév lezárását követő nyári egyetemet ilyen népszerűvé? – tette fel a kérdést. Meglátása szerint
a kedvező fogadtatásban a közösség és a közösségi élmény kiemelkedő szerepet játszik,
hiszen minél több közösség alakul és minél több szálon tudnak a diákok a különböző magyar ajkú közösségekhez kapcsolódni, annál biztosabb alapokon nyugvó személyes és szakmai kapcsolatokra tehetnek szert. Fontos a kurzusok alatt megszerezhető tudás mértéke és értéke is, nem beszélve a választás lehetőségéről, hiszen a hallgatók érdeklődésüknek megfelelően jelentkezhetnek az órákra. Ráadásul idén – az önálló humántudományi kurzusokkal – immár kilencre bővült azon tudományterületek száma, ahol tovább képezhetik magukat a résztvevők. De a tanulás mellett a szabadidős és kulturális programok is rendkívül fontosak a hallgatók számára – tette hozzá. Borhy László végül arról is beszélt, hogy az egyetemek a nemzeti tudásanyag őrzői, és ennek gyarapításához a jelenlévő, kiváló képességű hallgatók is hozzájárulhatnak szorgalmas munkájukkal.
Maróth Miklós miniszterelnöki megbízott a közös nyelv által egységes magyar kultúra ápolását helyezte beszéde központjába, míg Menczer Tamás államtitkár kiemelte, hogy a magyar külpolitika fontos részét képezi a külhoni magyarok melletti kiállás és érdekeik képviselete. Ezek a közösségek erőforrások, amelyek tovább javíthatják az országok közti kapcsolatokat – mondta. Az eseményen felszólalt még Lőrinczi Zoltán helyettes államtitkár és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes is.
A hagyományos nyitóelőadást idén Horváth László, az Eötvös Collegium igazgatója tartotta Az Archimédés-palimpsestus: egy kézirat kalandos története címmel. A latin palimpsestus két görög szó összetételéből származik, és olyan „újból vakart” (vagyis újrahasznosított) pergament jelent, amelyről a korábbi szöveget leszedték, majd új szöveget írtak rá. Nem egyszer évszázadok telnek el, mire a tudósok előtt feltárulnak a különböző rétegek.
A Hüpereidész-szövegrészlet a középkorban még egy imagyűjtemény szövegrétegei alatt húzódott,
és a fölötte található Archimédész-szöveget is csak a 19–20. században élő dán filológus és Archimédész-kutató, Johan Ludvig Heiberg tárta fel a foliumokon. Ekkor azonban még nem tudták, hogy a híres görög matematikus szövege mellett Hüpereidész görög szónok beszéde is a lapokon rejtőzik; ennek felfedezésére egészen a 20. század második feléig várni kellett. Horváth László több, különböző nemzetiségű filológustársával együtt fordította le a felfedezett beszédet, a munkából később kötet is született. A professzor végül a szöveg keletkezésének korába is elkalauzolta a hallgatóságot, történeti és kulturális áttekintést nyújtva Hüpereidész világáról.
A nyári egyetem a megnyitó után a szekciók tudományos és kulturális programjaival folytatódott, a rendezvényt a hallgatók előadásai zárják majd.
A Kárpát-medencei Nyári Egyetemet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség támogatja.
Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2019
Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2019
Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2019
Kárpát-medencei Nyári Egyetem 2019
0
/
0
![](https://www.elte.hu/media/af/a3/24a345f0af178118dece9432b0a55aebe358ed00acef0e571afacbc19992/kmnye-20190709-01-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/83/27/51069b4eed49f258dc7c0951aa811d2da9a4cb20a18a4967062acae3430d/kmnye-20190709-02-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/58/f9/d6daf01031452d4bda99f2595be0016ef9596198f6d05d5685064a333b71/kmnye-20190709-03-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/91/c8/7217bbf135bff286905701672eaefb78c088b937717d4483986f931e42c9/kmnye-20190709-04-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/0c/63/392688bf4f21d10c9e3faa204d7c8dcd894f3ad041ab354cbc3aa229098d/kmnye-20190709-05-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/ac/4e/c950afa98c68e0f88d2e1d38eacc841d1a9fab5ea383bf6980fb080ec968/kmnye-20190709-07-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/ef/bd/2c6d3dbf2ec2574c4a94bf8a3fc1aa8742ef2e7b6d551f62f679f1d84256/kmnye-20190709-08-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/76/b3/f1a1d63a2c1bcbdb4bc2fb4f41934805a30b5f4ce03e335bc8b144c53393/kmnye-20190709-09-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/4b/3c/7b4c3c38f60df98ca5ea7c3ebb481e68bcd9fbc919d01e20e49f47f04745/kmnye-20190709-11-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/4b/cc/fbf3c4481916210482311f0f7157f89686dbffbeecd20d896b0dd7ab6431/kmnye-20190709-12-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/21/7e/874189b25c03fe972a12142a03c755d62a9da34ab999d2151b4ed578186d/kmnye-20190709-14-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/a4/32/c875b18cbcb8c52eb531eef8124d16df68cb8543581ae34875d4b9c6b971/kmnye-20190709-16-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/c0/38/85773d5e1804bde5507a314a20876ae7894a602087980b3c7bf605315f23/kmnye-20190709-19-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/fe/ea/81c6925817ea9cbb71c8eb0a7fc6728a7212622ea2c2f4855935d6b633ff/kmnye-20190709-21-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/05/35/13033ce722b770e26efeb9f80551b6527f1709054748ade70c50fccfd630/kmnye-20190709-22-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/c0/7f/8d2ac603569bd96851ac50c4730a3c9791534f728cbaad0f9403da17eb12/kmnye-20190709-24-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/74/3f/fa02eb429454c65d9addedd2ae7dca704b2b1c7ffaa1b186f0e0fc4a3bba/kmnye-20190709-26-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/07/42/d1c67297556b900b18d5bb413c887679b72a9e7a5803d2e2f18ea9a1e06b/kmnye-20190709-29-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/09/63/aadbc731a662adebd71b0284a06a5414b430a519a0fa973ce738959904f9/kmnye-20190709-31-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/46/5c/040f6e7558a0669ecea2c2e06f297787b5a7cfa34c89f3de28979b94cfba/kmnye-20190709-33-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/4b/49/e5293857bc1b07817255188db158b7e1ac0140c51783abf01bac30b3aee8/kmnye-20190709-34-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/5e/c4/6b22066d5820653dbe440e30368ffed5bdbee6c5e6b9352b8cfc76d7b614/kmnye-20190709-35-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/d1/7f/f58eb1bfa5f8b61b0bac0328e64bacafec5ff98c1b788d392bd96e4a2988/kmnye-20190709-36-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/07/66/fb2c50f0dc0c0a602c4526bca5d53a1135554c5300da96c5b741e1c4400e/kmnye-20190709-40-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/44/b5/81ccd41e8114bfd89f16d238b696766335ccf0ff2a28464454faa16eb0e2/kmnye-20190709-41-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/3d/21/39d49682977fd952eed4941e22a1c7832278f46253e79943485ee9346a92/kmnye-20190709-42-list.jpg?v202209270307)
![](https://www.elte.hu/media/80/7f/c6136588153af65c71f91a5b9c50f04821c41e4ff8edf9360b27a6d2f7bf/kmnye-20190709-44-list.jpg?v202209270307)
0
/
0