Ismét Márkus Éva lesz a TÓK dékánja

2023.05.15.
Ismét Márkus Éva lesz a TÓK dékánja
Az ELTE TÓK Kari Tanácsa 2023. május 11-én nagy többséggel támogatta Márkus Éva habilitált egyetemi docens újbóli megbízását a kar élén. 

Márkus Éva 1993-ban szerzett diplomát az ELTE BTK germanisztika szakán, majd az Germanisztikai Doktori Iskolában folytatta tanulmányait. 1993–96-ig a Zsámbéki (később: Katolikus) Tanítóképző Főiskola tanársegédje volt, 1996-tól jelenlegi munkahelyén (a korábbi Budapesti Tanítóképző Főiskolán) dolgozik, amely 2000-ben lett az ELTE Óvó- és Tanítóképző Kara. Kezdetben tanársegédként, 1999-től főiskolai adjunktusként, 2002-től főiskolai docensként, 2013-tól egyetemi docensként vesz részt a kar munkájában. Évekig vezette a TÓK Idegen Nyelvi és Irodalmi Tanszékét, 2016-tól dékánhelyettesként hozzá tartozott a TÓK tudományos ügyeinek felügyelete, ezen kívül a kari Erasmus-koordináció. 2017-ben lett a kar megbízott dékánja, egy évvel később dékánja. 

A dékánt a rektor nevezi ki tisztségébe, megbízatása 2023. augusztus 1-től öt évre szól.