Jászapáti Petra olimpiai sikerei

2022.02.17.
Jászapáti Petra olimpiai sikerei
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója vegyes váltóban bronzérmes lett a téli olimpiai játékokon, valamint két távon is a legjobb tíz között végzett.

A rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó tagjaként 2022. február 5-én bronzérmes lett Jászapáti Petra, az ELTE BTK germanisztika szakos hallgatója. Az olimpia programján első ízben szereplő vegyes váltó tagjai voltak még Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Kónya Zsófia és Krueger John-Henry. A történelmi dobogóra Kína és Olaszország gyorskorcsolyázói állhattak fel a magyar csapat előtt. 

Jászapáti Petra a váltóverseny mellett három egyéni számban indult a 24. téli olimpiai játékokon. A rövidpályás gyorskorcsolya 500 méteres számában az előkelő 7. helyezést érte el. Az 1000 méteres verseny B döntőjében negyedikként haladt át a célvonalon, összesítésben a nyolcadik helyen végzett, a versenyen nagyszerű egyéni és országos csúcsot futott. Az 1500 méteres versenyt az elődöntőben fejezte be.

„Izgalmas két és fél hét volt, büszke vagyok minden egyes pillanatára” – mondta az utolsó futamot követően. A sportoló hozzátette: az edzésmunka és a mentális felkészülés egyaránt fontos volt a jó eredményhez. Az elmúlt években keveset volt B döntőben 1000 méteren és 500 méteren, a mostani eredményt éppen ezért kimagaslónak tartja. 

Fotók: MTI/Kovács Tamás, Harry How/Getty Images