Jogász versenysikerek

2023.06.13.
Jogász versenysikerek
Az ELTE ÁJK hallgatói idén is kiemelkedően eredményesek voltak a Mailáth György és a Kozma Sándor tudományos pályázatokon. Az Országgyűlés elnökének felhívására a legjobb dolgozatokat nyújtották be, és dobogós helyeket szereztek a Tavaszi Szél Konferencián is. 

Az Országos Bírósági Hivatal Elnöke által Mailáth György emlékére kiírt pályázaton második díjat kapott Szakmáry Péter Alapjogot az állatoknak? Az állatkínzás bűncselekmény egyes kérdései különös tekintettel a jogi tárgy mibenlétére című dolgozatával (témavezetője: Ambrus István tanszékvezető egyetemi docens).


A Legfőbb Ügyész által Kozma Sándor emlékére kiírt pályázat büntetőjogi szekciójában ebben az évben I. díj nem került kiosztásra, így valamennyi helyezést az ELTE ÁJK hallgatói nyerték el. 

Varga Zoltán Gábor Summum ius summa iniuria, avagy a megelőző jogos védelem büntetőjogi szabályozásának jelene és jövőre a jogbiztonság követelményének tükrében című dolgozatával a második, Szakmáry Péter Jogtárgy nélküli bűncselekmény? című dolgozatával a harmadik helyet szerezte meg. Mindkettőjük témavezetője Ambrus István tanszékvezető egyetemi docens volt.

A pályázat közjogi (nem büntetőjogi) szekcióját Trunkos Bence nyerte meg A szabadsághoz vezető út – a kegyelem eszmeisége, a kegyelmi eljárás és a kötelező kegyelmi eljárás összehasonlításának fókuszában című dolgozatával, témavezetője Dávid Lilla egyetemi adjunktus volt.


Az Állam- és Jogtudományi Kar fiatal kutatói a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) és a Miskolci Egyetem Tavaszi Szél multidiszciplináris, tudományos konferenciáján is bizonyítottak. 

Badinszky Áron a technológiák jogával foglalkozó tagozatban ért el első helyezést a Mesterséges intelligencia szabályozási tesztkörnyezetek – avagy mire is jó egy homokozó? című előadásával (konzulense Darázs Lénárd egyetemi tanár). Pap Péter a polgári jogi tagozatban lett harmadik A bírósági végrehajtási eljárás nemperes úton történő befejezésének kérdései a Fővárosi Törvényszék gyakorlatán keresztül című előadásával (konzulense Bódiné Beliznai Kinga habil. egyetemi docens).


Az Országgyűlés elnöke, az igazságügyi miniszter és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője 2022-ben is meghirdette a majd három évtizedes múltra visszatekintő Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban című pályázatot. Idén a felhívásra összesen hatvan dolgozat érkezett, a választható témák közül nagy érdeklődésre tartott számot az energiaválság témaköre, az Európa Kulturális Fővárosa program, illetve a bővítéspolitika.

A 2022. évi pályázat I. díját Bálint János, az ELTE joghallgatója nyerte el Platformszabályozás jeligével benyújtott dolgozatáért. A győztes pályamű az Európai Unió előtt álló digitális kihívásokat, azon belül az online platformok és a szólászabadság összefüggését mutatja be (konzulens: Gosztonyi Gergely egyetemi docens). A II. díjat szintén ELTE-hallgató hozta el. Belcsák Péter Ferenc Határtalan europanizáció jeligéjű munkája azzal foglalkozik, hogy az unió regionális politikája milyen katalizátorhatást gyakorolhat a bővítési folyamatban részt vevő tagjelölt országokban (konzulens: Fejes Zsuzsanna egyetemi docens, NKE).

Forrás: ELTE ÁJK és parlament.hu