Még lehet pályázni a Joseph Cours-ösztöndíjra

2018.06.06.
Még lehet pályázni a Joseph Cours-ösztöndíjra
A Tudományos Tanács pályázatot hirdet a biokémia és a genetika területén kutató harmadéves doktoranduszoknak és predoktoroknak. Az ösztöndíjra 2018. június 10-ig várják a pályaműveket.

Joseph Cours amerikai professzor 2016 őszén 4000 dolláros adományt juttatott el az ELTE-re, miután idelátogatott. A Tudományos Tanács – mint az Egyetem kutatási-fejlesztési-innovációs stratégiájának kialakításáért és megvalósításáért felelős testülete –  a tudományos tevékenység ösztönzése, a fiatal kutatók támogatása és kiemelkedő tudományos teljesítmények elismerése érdekében, a professzor iránymutatása alapján az adományból a biokémia és genetika területén pályázatot hirdet.

A Joseph Cours-ösztöndíj részeként egy pályázó havi 50 ezer forintos, 11 hónapra szóló támogatást nyerhet el.  Az adományból 2017-ben egy hallgató már részesült az ösztöndíjban, 2018-ban a második ösztöndíjas hely betöltésére nyílik lehetőség.

Az ösztöndíjat harmadéves (régi rendszerű doktori képzésben részt vevő) doktoranduszhallgatók, valamint az Új Nemzeti Kiválósági Program Ösztöndíjában nem részesült doktorjelöltek (predoktorok) pályázhatják meg, akik nem állnak az ELTE-vel közalkalmazotti foglalkoztatási jogviszonyban.

A pályázóknak a szakmai önéletrajz mellett be kell nyújtaniuk az elismerésre érdemes tudományos tevékenység összefoglalását 2–3 oldalas terjedelemben, a megfelelő publikációk hivatkozásával.

A pályaművet a Tudománypolitikai Iroda várja 2018. június 10-én 12 óráig. A díjat az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora adja át 2018 júniusában.

Részletes pályázati kiírás