Kapás Boglárka Európa-bajnok

2017.12.18.
Kapás Boglárka Európa-bajnok
Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának hallgatója, az Újpest úszója aranyérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a rövidpályás Európa-bajnokságon Dániában.

A női 400 méteres gyorsúszás döntőjében a harmadik idővel bejutó Kapás Boglárka a hármas pályán rajtolt. Az első 100 méter után olimpiai bronzérmesünk a második helyen fordult, egy testhosszal lemaradva Sarah Köhler mögött. A második száz méter után mindketten kitörtek a mezőnyből, és ettől kezdve külön meccset vívtak. A harmadik száz méteren a német úszónő kezdett elfáradni, és Kapás egyre közelebb került hozzá. Az utolsó száz méterre már ő fordult elsőként, és ötven méterrel a cél előtt fél testhossz előnnyel vezetett is.

Az utolsó 25 méteren Kapás Boglárka meg tudta tartani előnyét, így 3.58.15-ös idővel – ami egyéni- és magyar csúcs – aranyérmet nyert.

„Végre valami jó dolog. Ez az év eléggé hullámzó volt, és eddig többnyire lent voltam. Igazából sikerült megcsinálni mindent, amit terveztünk, de az egyik első fordulónál úgy lecsúszott a lábam, hogy azt hittem, kitörik a bokám, szinte a térdemmel érintettem a falat. Gondoltam, nem létezik, hogy ezen múljon. De aztán sikerült tartani a sebességet, és végül úgy és olyan idővel nyertem, ahogy terveztem. Még nem érzem igazán azt, amit máskor szoktam, amikor például Európa-bajnok lettem, de talán majd jön az is" – mondta a boldog aranyérmes.

Forrás: 24.hu