Két arany és két ezüst az Európai Lány Informatikai Diákolimpián

Idén ötödik alkalommal rendezték meg az Európai Lány Informatikai Diákolimpiát (EGOI), amelynek célja, hogy bátorítsa a női tehetségeket az informatikai pályán. Mind világszerte, mind itthon a szükségesnél kevesebb nő dolgozik ezen a területen, ezért az itt szerzett idei két arany- és két ezüstérem kiemelkedő eredménynek számít.
A többi nemzetközi informatikai diákolimpiához hasonlóan az EGOI-n is versenyprogramozási feladatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek. A feladatok megoldása során először a megoldáshoz szükséges algoritmust kell kidolgozniuk, majd azt megvalósítani az általuk választott programozási nyelven.
A versenyen aranyérmet szerzett Keresztély Zsófia (Szent István Gimnázium, Budapest) és Horváth Dóra (Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Győr), ezüstérmet Baran Júlia (Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen) és Varga Vivien (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged) kapott.
A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjának keretében készültek fel az EGOI 2025-re, az ELTE Informatikai Karral szoros közreműködésben, a Nemzeti Tehetség Program 1823 támogatásával. Csapatvezetők: Erdősné Dr. Németh Ágnes és Tóth Tekla, mindketten az Informatikai Kar adjunktusai.
Regionális elnevezése ellenére az idei versenyre is a világ minden tájáról érkeztek versenyzők: az Egyesült Államoktól Ausztráliáig a világ 53 országának diákjai vettek részt személyesen a bonni versenyen, további hét ország (köztük Malajzia és Algéria) diákolimpikonjai pedig online kapcsolódtak be a versenybe.
Az EGOI 2025 részletes eredménylistája a verseny hivatalos honlapján olvasható.
Forrás: NJSZT