Kettesben a kutatási témánkkal

Egyik első nagyobb lélegzetű munkájául összehasonlító jogtudományi témát választott. Milyen segítséget kapott a megírásához? Olvasta akkoriban Umberto Eco könyvét a szakdolgozatírásról?
A híres Hogyan írjunk szakdolgozatot? című kötetet még az első nagyobb egyetemi dolgozatíráshoz kézbe vettem. Néhány részénél éreztem, hogy időben vagy témában távolabb áll tőlem, de összességében élvezetes és hasznos olvasmány volt. Betekintést ad egy izgalmas témákat feldolgozó, nagy olvasottságú kutató műhelytitkaiba, és a mai napig sokan használják, amikor segítségre van szükségük.

Ön jogász, alkotmányjoggal, EU-joggal, a kisebbségek jogaival foglalkozik. Jogi tárgyakat tanít 2010 óta különböző egyetemeken, 2011 óta a TáTK Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének munkatársa. Mi indította arra, hogy egy dolgozatírói kézikönyvet összeállítson?
A hallgatókkal szerzett tapasztalatok alapján, fokozatosan állt össze a kézikönyv anyaga. Amikor évről évre újra elmagyaráztam, mit jelent a kutatási hipotézis vagy a szakirodalmi áttekintés, egyre inkább éreztem, hogy hasznos lenne mindezt írásban is összefoglalni. Ebben sokat segítettek az intézeti kollégák és az egyetemi jegyzetírói támogatás.

Össze tudná foglalni egy elevator pitch-ben, miről szól a könyve?
A jegyzet az egyetemi hallgatók dolgozatainak és a témavezetés tapasztalatainak alapján összeállított kézikönyv, felállít néhány jól bevált keretet a munkához, a témaválasztástól egészen a kézirat véglegesítéséig, és szól a leggyakoribb hibákról.

Nem titkolt célja, hogy a kényszerűségből (is) végzett kutatómunka minél több örömöt jelentsen,

és az eredmény büszkeséggel tölthesse el a szerzőt. Érdemes tudatosítani, mekkora szabadságot jelent a saját érdeklődés szerint választott témában megfogalmazott kérdésnek utánajárni, összevetve a legfrissebb tudományos eredményeket, vitákat. Ha pedig valaki nem tudja, mi az elevator pitch, ahhoz is elég belenézni a jegyzetbe.

A hallgatóknak mennyire van szükségük, illetve igényük egy ilyen kiadványra? Hogyan kell egy ilyen típusú könyvet olvasni?
A munka közben észrevétlenül számos olyan képességet sajátíthatnak el a hallgatók, amelyek, bárhova is kerülnek, hasznosak lesznek: mások érveit megismerni, ütköztetni, a legmeggyőzőbbeket kiválasztani, saját véleményt kialakítani és azt érthetően közreadni az élet számos területén fontos készség. A szöveg igyekszik követhető példákon keresztül bevezetni a tudományos kutatásba, és tágabban abba, hogy megtanuljunk strukturáltan gondolkodni: értelmes kérdéseket feltenni és kritikusan végiggondolni a lehetséges válaszokat. Nem tudom, konkrétan erre a jegyzetre mennyire van igény, de azt látom, hogy a benne szereplő kérdések olyanok, amelyeket a hallgatók minden évfolyamban feltesznek.

Eco még a klasszikus tudományos írásról mondta el gondolatait 1977-ben. Azóta hétköznapi segédeszközzé vált a számítógép. Milyen változást hozott a dolgozatírás folyamatába?
Bár az alapok változatlanok – egy jól megragadható, fókuszált kérdésre kell egy koherens szövegben válaszolni –, a munkafolyamat nagyrészt átalakulhatott. Mivel magam már nem dolgoztam a cetlire jegyzetelős, írógépes módszerrel, ezért összehasonlítás helyett inkább a mai módszerekre utalok. Az akadémiai adatbázisok hatalmas segítséget jelentenek egy ismeretlen terület feltérképezésében: egy-egy témában melyek a leghivatkozottabb források, milyen munkák építenek az olvasott irodalomra, stb. – mindez ma néhány klikkeléssel könnyen kideríthető. Bár a fizikai források szerepét sem értékelném le, az elektronikus források rendszerezése vagy a szabadszavas keresés gyakran nagy könnyebbséget jelent, mint ahogy a hivatkozások beillesztése során is könnyű ma szoftveres segítséget szerezni.

A plagizálást könnyebb elkövetni és leleplezni is, ha számítógépen dolgozunk.

Végül témavezetőként könnyebb, hogy folyamatosan tudom követni, hogyan változik a szöveg, és ezekhez rendszeresen tudok megjegyzéseket fűzni.

Milyen új típusú nehézségek jelentek meg használatával a dolgozatírás során? Hogy lehet például eligazodni az információáradatban? Mennyire okoz gondot, mondjuk, a keresés?
Óriási előnynek látom, hogy a digitális eszközök használatával könnyen be lehet állítani, hogy célzott és friss híreket, forrásokat kapjunk anélkül, hogy azokat aktívan keresnénk. Az elektronikus források látszólagos végtelensége gyakran a bőség zavarát jelenti – ehhez hozzá kell szokni, és meg lehet tanulni azokat a technikákat, amelyekkel kezelhető ez az áradat. A lényeglátás és a nagyobb mennyiségű anyag áttekintésének képessége különösen fontos akkor, amikor a telefonunk is nehezen feldolgozható információmennyiséget zúdít ránk.

A könyv közvetlenül letölthető itt.

És mennyire képesek a hallgatók felismerni az álhíreket?
Erre ma kifejezetten ki kell térni az oktatás során. Nem gyakori jelenség, de kaptam olyan dolgozatot, amely sária jog németországi alkalmazása kapcsán szedett össze gyanús állításokat, és a forrásokból követhető volt, hogy a hallgató a sajtóban valóban megjelent, de a mértékadó újságírásban cáfolt híresztelésekre épített. A forráskritika általában fontos, még a szakirodalmi források esetén is, a kritikai érzék elsajátításához kifejezetten termékeny terep, hogy az álhírekről vagy a „junk science”-ről beszélünk órán.

Hol érhető tetten a „szövegelő” személyisége, ha követi egy dolgozatírási kézikönyv utasításait?
A könyv megírásakor igyekeztem figyelni arra, hogy néhány bevált megközelítés, tanács mellett hangsúlyozzam, hogy

a megfelelő munkastílus az egyénhez igazodik, akár a munkaritmust, akár például a jegyzetelési technikát nézzük.

Bár vannak ökölszabályok, a stílusban is van szabadság, ahol érezhető a szerző személyisége. Az egyéni részrehajlások gyakran megjelennek, és ha ezek mellett az eltérő nézeteket is tisztességesen bemutatja a szerző, ez önmagában nem gond. Maga a választott téma is gyakran nagyon személyes. A jó dolgozatot áthatja a szerző személyisége, látszik, hogy ez nem csak egy újabb összefoglalása egy témának, hanem számít, hogy ki írta, és a szerző átszűrte az olvasottakat saját világnézetén, tapasztalatain – egyúttal rákérdezve saját rejtett vagy explicit előfeltevéseire.

Meghatározható, mitől lesz igazán jó egy szakdolgozat?
Könnyebb összeszedni a típushibákat, ilyenek például a nem megfelelő fókusz, a széteső szerkezet, a szakirodalom elégtelen ismerete. Ugyanakkor egy dolog általában jellemzi a kiváló munkákat: átsüt rajtuk a hallgató őszinte kíváncsisága, tudni akarása. Ezért szoktam biztatni a hallgatókat, hogy olyan témát válasszanak, amelyről olvasva vagy vitatkozva „megmozdul bennük valami”: nem kevés időt töltenek kettesben a kutatási témájukkal, ezért jó, ha valódi érdeklődés van mögötte.

Szerkesztőként, oktatóként sok szakmunkát olvasott már. Volt-e köztük olyan, amelyik ezért vagy azért meghökkentette?
Az álhíreket valósként bemutató dolgozatot említettem már. A szakirodalomtól nem idegen a provokáció – ez részben összefügg az idézettség hajszolásával –, az olvasó hajlamos hozzászokni a hangzatosabb kijelentésekhez, ezért nem könnyű feladat valóban megdöbbentő állítással előállni.

Kellemes meglepetést sokszor olyan kutatások okoznak, amelyek különböző területeket kötnek össze, és az egyik tudományágban szerzett ismereteket alkalmazzák egy másikra. Egy példát mondok: egy rendőri üldözés miatt a menekülő sofőr nyaktól lefelé lebénult, amelyből bírósági ügy lett az Egyesült Államokban. A Legfelső Bíróság az üldöző és talán nem teljesen szakszerűen eljáró rendőr pártját fogta, azzal érvelve, hogy a videófelvétel alapján egyértelmű, hogy másokra veszélyt jelentett a közlekedési szabályok megsértésével menekülő elkövető. Kutatók bemutatták, hogy ez a következtetés a társadalom egy részében domináns, a videót megtekintő szegényebb, fekete válaszadók többsége ezzel ellentétesen értékelték a helyzetet. Ez a társadalom sokszínűsége és az ettől gyakran elszakadó bírói döntéshozatal régi dilemmáját hozza elő, jól illusztrálva a semlegesség értelmezésének nehézségeit.

Az utóbbi időben leginkább arra kapom fel a fejem, ha politikailag érzékenynek tartott témában, általában a kutatói semlegesség téves felfogása miatt, a szerző elhallgat bizonyos kérdéseket vagy kézenfekvő következtetéseket, a szűkebb tudományterületemen belül például nem reagál a magyar alkotmányos intézményeket érő hazai és nemzetközi kritikákra – függetlenül attól, hogy azokkal egyetért vagy sem. Meggyőződésem szerint

a jó szakmai munka része az értelmiség társadalmi felelősségvállalása, elismerve, hogy ez néhol akadályokba ütközik.

Tudok olyan török kollégáról, akinek hallgatóját terrorizmus támogatásával vádolták (bár végül felmentették), mert kurd témában írt doktori dolgozatot.

Többfelé tanult a világon. Mennyire általánosak a könyve megállapításai, ezek a tanácsok globálisan is használhatók?
Sok speciális nemzeti vagy regionális szabály létezik. A franciák szigorú, formalizált felosztást követnek a szakdolgozatokban. A kontinentális irodalomban még mindig előfordul, hogy csak a dolgozat végén derül ki, mint egy krimiben, mire jutott a kutató, szemben a tipikus angolszász (és ma domináns) megközelítéssel, ahol az elején a tárgyra térnek, és elmondják, mi a végkövetkeztetés. Néhány helyen utalok különbségekre, de összességében olyan támpontokat igyekeztem összegyűjteni, amelyek bárhol a világon hasznosíthatóak.

Az interjút Koncz Virág készítette.