Kettős diplomát szerezhetnek az ELTE TÓK hallgatói

2024.02.19.
Kettős diplomát szerezhetnek az ELTE TÓK hallgatói
Double degree megállapodást kötött az ELTE és a Firenzei Egyetem. A kisgyermeknevelés képzést érintő egyezményt Alessandra Petrucci, a Firenzei Egyetem képviselője és Borhy László, az ELTE rektora írták alá. 

A megállapodás értelmében a jövőben a két egyetemről évente nyolc-nyolc csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakos hallgató egyidejűleg szerezhet diplomát a két intézményben. A kiválasztott hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy egy évet a partneregyetemen töltsenek, az ott elvégzett kurzusaik kölcsönösen beszámítanak a tanulmányaikba.

A mobilitásra ajánlott év a képzés második éve. A mobilitás idején a képzés mindkét egyetemen angol nyelven folyik, de a hallgatók segítséget kaphatnak az olasz, illetve a magyar nyelv tanulásában is. Tanulmányaik lezárásakor a hallgatók a két egyetem közös záróvizsga-bizottsága előtt védik meg szakdolgozatukat.

A program résztvevőit tanulmányi eredményük, valamint angol nyelvtudásuk alapján választják ki. A hallgatók az egyéves külföldi képzés segítségével nemzetközi tapasztalatot szereznek, és a kettős diploma jelentős előnyt jelent a munkaerő-piacon is. A program keretében lehetőség van Erasmus+ ösztöndíjra is pályázni.

Forrás: ELTE TÓK