Ki az úr a háznál?
Ha egy tudományos kifejezés köznyelvivé válik, általában veszít a pontosságából. Ez történt a dominancia kifejezéssel is. A kutyák között vannak magabiztos, rámenős példányok, amelyek tovább és erősebben ragaszkodnak az elképzeléseikhez és határozottabb fellépésű gazdát igényelnek. Ezeket a kutyákat nevezi a köznyelv „dominánsnak”. Az etológiában viszont a dominancia nem jellemvonás, hanem két egyed kapcsolatának jellemzője, amely harcias jellegű összeütközések során alakul ki. Az az egyed, amelyik ezeket az összecsapásokat sorozatosan megnyeri, domináns lesz, amelyik pedig behódol, alárendelt. A dominanciahierarchia, vagyis a rangsor kialakulása hasznos, hiszen lehetővé teszi, hogy a csoportban élő állatok a sérülés veszélye nélkül eldöntsék, melyikük férhet hozzá elsőként bizonyos erőforrásokhoz. Például ha a csoport zsákmányhoz jut, először a domináns ehet belőle, előjoga van a szaporodás során is, és őt illeti a legjobb pihenőhely. Ehhez képest mi a helyzet az egy háztartásban élő kutyákkal? Az életbenmaradásért nem kell versengeniük és a szaporodásuk ügyében sem hozhatnak önálló döntéseket. Mi maradt a hierarchiából a kutyacsoportokban, és mit vesz észre ebből a gazda? Ezt vizsgálták az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológusai.
Többkutyás háztartásokban általában van versengés a kutyák között – ki tud kicsikarni több dédelgetést a gazdától, kié lehet a konyhapultról odadobott maradék, ki száll először be az autóba, és így tovább. Vajon az ilyesféle helyzetekben következetesen az egyik kutya nyer és ő tekinthető dominánsnak? "Több mint 1100, közös háztartásban élő kutyapár gazdáinak véleményét összegezve először is meglepődtünk, milyen sokan jelölték meg az egyik kutyájukat dominánsnak. Tíz gazdából csak egy állította azt, hogy a kutyái közt nincs rangsor.
A dominánsnak tartott kutyák jellemzően elsőként férnek hozzá bizonyos erőforrásokhoz,
vagyis megszerzik a jutalomfalatokat, ha tehetik elsőként esznek, elfoglalják a jobb pihenőhelyet. Sajátos személyiségük van, mivel képezhetőbbek, agresszívabbak, impulzívabbak, mint a párjuk. Emellett igyekeznek védelmezni a csoportjukat, többet ugatnak, séták során elöl járnak" – mondta el Kubinyi Enikő, a kutatás vezetője. – Az etológiában ismert dominanciajelek a viselkedésükben is megjelennek, felüljelölik a másik vizeletét, összetűzésnél ők nyernek, az alárendelt pedig gyakran nyalogatja a szájukat, ami a behódolás egyik jele. A kutyapárosok harmadánál egyébként nem fordul elő se szájnyalogatás, se verekedés."
Bármilyen furcsának tűnik, a nagyobb, erősebb kutyák nem lesznek automatikusan dominánsak. Viszont ha szuka és kan él együtt, akkor gyakoribb, hogy a szuka a domináns. "Ennek talán az az oka, hogy a szukákat gyakran ivartalanítják, ami a szakirodalmi adatok alapján nagyobb agresszivitással jár" – fejtegeti Lisa Wallis, a PeerJ szaklapban megjelent közlemény másik szerzője.
A kutatók a Szenior Családi Kutya Programban kutyák öregedésével foglalkoznak, ezért különösen érdekelte őket a kor szerepe a dominanciaviszonyokban. Az idős kutyák általában dominánsak a fiatalok felett, ezt a mostani tanulmány is megerősítette. Sok kutyás szakember emiatt vitatja is a dominancia szerepét a kutyáknál, szerintük a korkülönbség elég magyarázat az egyedek viselkedésének eltérésére. De alighanem tévednek, mert az adatok világosan mutatták, hogy a rangsorban elfoglalt pozíció jobban magyarázta a különbségeket, mint a kor.
A kutatás nem vizsgálta a gazda és kutyái kapcsolatát. A dominanciával kapcsolatban azonban az a vélekedés is elterjedt, hogy a gazdának dominánsnak kell lennie a kutyái felett. Ezzel kapcsolatban Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszékének főmunkatársa a következőket mondta: „Közkedvelt elképzelés, hogy a kutya és az ember közös falkát alkot (ahol természetesen a gazda játssza a domináns falkavezér szerepét). A rátermett kutyagazda sokak számára egyszerűen „falkavezért” jelent, domináns egyedet a kutyából és gazdából álló „falkában”. A kutya-ember páros kapcsolata azonban lényegileg más, mint amilyenek a kutya- és farkasfalkán belül működnek.
A kutya függő helyzetben van az emberhez képest, a kapcsolatuk nem egyenrangú.
Van-e kétség bárkiben afelől, hogy ki az kettejük közül, aki rendelkezik az erőforrások felett, aki szabályozza, hogy a másik mikor ehet, sétálhat, pihenhet, szaporodhat? Természetesen az ember hozza a meghatározó döntéseket. Mi, emberek korlátozzuk a kutya mozgását, szabályozzuk az ellátását, szaporodását – ezért is nevezzük a kutyát háziállatnak. A legtöbb kutya ezt gond nélkül tudomásul veszi, hiszen erre genetikailag készítette fel a sokezer éves háziasítás. Az ember irányít, a kutya szót fogad. A kutya nem képes az ember ellátására, így a kísérlet, hogy uralja az embert, eleve kudarcra van ítélve. Az ilyen kutyát az ember nem tartotta meg és nem tenyésztette tovább, génjei kiszelektálódtak. A kutya tehát inkább szót fogad, csak hogy életben maradjon. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb kutyának esze ágában sincs az ember státuszát megkérdőjelezni. Ha engedetlenül viselkedik, akkor egyszerűen csak elfelejtették neki megtanítani, hogy a helytelen viselkedés káros következményekkel jár.
Ha a kutyák nem törnek falkavezéri, vagyis alfa pozícióra, akkor vajon mi az oka a sok konfliktusnak, problémás viselkedésnek? Nagyon egyszerű: sokan vélik úgy, hogy a humánus bánásmód jegyében nem illendő határt szabni mások viselkedésének. A kutya viszont, akárcsak egy gyerek, könnyen visszaél az engedékenységgel vagy határozatlansággal. Miért menne vissza a parkban a gazdájához, ha még szaladgálni szeretne, és a szófogadatlanságnak semmiféle következménye nincs? Miért ne morogna, ha a fenyegetéssel eléri, hogy a szemetesből kikotort fél szendvics nála maradjon? Persze, hogy felugrál mindenkire, jó móka! Kirohan a nyitott ajtón a gazda előtt? Hogyne tenné, ha tele van kíváncsisággal? Nincs mit tenni, a viselkedésnek korlátot kell szabni. Az a kutya, amelyik megtanulja, mit lehet és mit nem, végül sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint korlátok nélkül nevelt, zabolátlan, neveletlen társa.
Ha egy kutyát nem tanítanak meg kölyökkorban arra, hogy adott helyzetben mi a helyes viselkedés, könnyen a gazda fejére nőhet. Ilyenkor jól jön a szakmai segítség, hogy helyrehozzák az elrontott kapcsolatot. A kutya alárendelt viselkedését kikényszerítő technikák azonban csak pillanatnyilag orvosolják a problémákat, hosszú távon akár károsak is lehetnek. A kutyában állandósulhat a szorongás, ami egészségügyi problémákhoz, illetve félelmi agresszióhoz vezethet. Mindkét fél számára örömteli kutya-gazda kapcsolat csak félelem- és agressziómentes lehet.