Kiberbiztonsági labort alapított az ELTE és az OTP
A labor március 6-i megnyitó ünnepségén Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora köszöntőjében rámutatott, hogy az ELTE kutatóegyetemként azért tudott több évszázadon át sikeresen bővülni és fejlődni, mert mindig is képes volt a megújulásra és nyitott a társadalmi igények, az innováció iránt. Az ELTE és az OTP együttműködése ennek egy újabb jó példája, nem csak azért, mert általa az ipari igények megjelennek az oktatásban és kutatásban, hanem azért is, mert a KIBERLAB az Informatikai Kar, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar részvételének köszönhetően
jól hasznosítja az interdiszciplináris együttműködésekben rejlő innovatív potenciált.
„A kiberbiztonság fontosságát nem lehet túlbecsülni. A kiberkockázatok azonosítása és kezelése mára az egyik legfontosabb feladat a szervezetek életében, így ez többé nem kizárólag IT-biztonsági kérdés, hanem a szervezetek üzleti stratégiájának szerves részét kell képeznie. Épp ezért tartottuk fontosnak, hogy e területek kutatásába már a legfiatalabb programozókat is bevonjuk, illetve az eredményeket beépítsük fejlesztéseinkbe” – fogalmazott Bucsek Gábor, az OTP Bank informatikai és bankbiztonsági igazgatója.
Kozsik Tamás, az Informatikai Kar dékánja elmondta, hogy az ELTE IK ipari partnereivel folytatott együttműködései nagy hozzáadott értéket képviselnek minden szereplőjük számára. Az ELTE–OTP KIBERLAB megalakulása is jelentős lépés ezen az úton, amennyiben a kibervédelem, pénzügyi biztonsági rendszerek területén szolgáltat innovatív megoldásokat az IK tudásbázisára építve. A stratégiai együttműködési modell lényege azonban túlmutat a vállalati K+F+I megbízás teljesítésén, hiszen a megoldások fejlesztésében az Informatikai Kar hallgatói is részt vesznek, akik képzésük részeként így egyedülálló vállalati tapasztalatot és gyakorlati képességeket sajátítanak el. Várhatóan
diplomamunkák, doktori disszertációk sora születik majd a KIBERLAB témáiban,
de az együttműködés nem elhanyagolható hozadékaként az egyetemi kutatók szakmai horizontjának szélesedése, élvonalbeli publikációk megjelenése is prognosztizálható.
A kutatólaborban az idei tanév második szemeszterében 18 hallgató dolgozik 11 kutatási témakörön. Ezek közé tartozik az adathalászatot azonosító kibervédelmi módszerek kidolgozása és validálása, valamint a mesterségesintelligencia-alapú, nagy nyelvi modellű (LLM) rendszerek biztonsági szempontjainak a vizsgálata. A vizsgált területek felölelik napjaink legizgalmasabb informatikai kihívásait, mint az adathalászat megakadályozása, a mesterséges intelligencia alkalmazása a kiberbiztonság területén, a nagy nyelvi modellek biztonsági kérdései, a posztkvantum kriptográfia vagy a nyílt forráskódú penteszt eszközök alkalmazásának biztonsági kérdései. A megcélzott eredmények nemcsak az ELTE IK és az OTP bank, hanem az egész magyar társadalom hasznára fognak válni – részletezte a KIBERLAB szakmai feladatait Kovács Attila, a labor szakmai vezetője, az ELTE Informatikai Kar professzora.
Forrás: ELTE IK