Kibővült az ELTE-BISU együttműködés

2019.04.18.
Kibővült az ELTE-BISU együttműködés
Hamar Imre, az ELTE nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese április 17-én fogadta a Beijing International Studies University (BISU) háromfős delegációját.

A két egyetem 2018-ban írt alá együttműködési megállapodást, a találkozó célja a kapcsolat erősítése és az aktuális projektek átbeszélése volt.

A BISU-n 2015 óta folyik magyar nyelvoktatás, jelenleg 96 hallgatójuk tanul magyarul a School of European Languages programjának keretében. A korábbi megállapodást a felek most azzal egészítették ki, hogy szeptembertől a BISU csaknem húsz hallgatója az ELTE BTK angol nyelvű Hungarian Preparatory Course programján fog magyarul tanulni Budapesten.

Az 1964-ben alapított Beijing International Studies University nagy figyelmet fordít nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésére, két kiemelkedő programja az idegen nyelv és kultúra, illetve a turizmus-menedzsment oktatás.