Kimagasló ELTE-s szereplés a XXXIII. OTDK-n

Az idei konferencián 2017. március 23. és április 23. között Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Győr, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Pécs, Szeged és Veszprém felsőoktatási intézményei adtak otthont hazánk legnagyobb tehetséggondozási fórumának. Egyetemünk Társadalomtudományi Kara 2017. április 11–13. között a Társadalomtudományi Szekció rendezvényhelyszíne volt.
A legnagyobb felsőoktatási tehetséggondozási rendezvény tizenhat tudományterületi szekcióban teremt lehetőséget a legkiválóbb diákoknak a megmérettetésre. Az ELTE diákjai ezúttal a műszaki tudományi és agrártudományi szekció kivételével az összes többi szekcióban részt vettek, és kimagasló eredménnyel zárták a konferenciát. A legtöbb helyezést szerzett intézmények rangsorában a hallgatók több szekcióban – köztük a társadalomtudományiban, a biológiaiban, a humán tudományiban, valamint az állam- és jogtudományiban – is első helyen végeztek.
Idén a Miskolci Egyetemen rendezték meg a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekcióját, melyen az ELTE jogászhallgatói több első helyezést szereztek, mint az ELTE ÁJK-t követő két másik jogi kar összesen.
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karán 2017. április 9–12. között tartották az OTDK Biológia Szekcióját: az ELTE ismét a legeredményesebben szereplő intézmény lett. A hallgatók kilenc első, nyolc második, öt harmadik hellyel és nyolc különdíjjal térhettek haza.
A XXXIII. OTDK Fizika, Földtudományok, Matematika Szekcióját ezúttal a Debreceni Egyetem Természettudományi Karán rendezték: az ország legnevesebb hallgatói tudományos seregszemléjén az ELTE-s diákok kiválóan szerepeltek, összesen negyven helyezést és huszonkét különdíjat szereztek.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont 2017. április 25–27. között a Had- és Rendészettudományi Szekciónak, melyen az ÁJK-ról indult mindhárom hallgató helyezést ért el.
Kiemelkedően sok helyezést szereztek az ELTE-s hallgatók a Humán Tudományi Szekcióban Pécsett: összesen 68 díjjal tértek haza, s ezzel az élre kerültek a humán tudományok országos versenyén. Több tagozatban mindhárom helyezést ELTE-sek kapták.
A veszprémi Pannon Egyetemen 2017. április 20–22. között megrendezett Informatika Tudományi Szekción hallgatóink egy-egy első, második, illetve harmadik helyezést, valamint két különdíjat szereztek.
Az OTDK Kémiai- és Vegyipari Szekciójának ez alkalommal a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara adott otthont 2017. március 26–31. között. Az ELTE Természettudományi Karának diákjai remek szerepléssel három-három első, második és harmadik helyezést szereztek.
Pécsről és Győrből is számos helyezéssel tértek haza az ELTE-sek az OTDK Közgazdaságtudományi, a Művészet- és Művészetelméleti, valamint az Orvos- és Egészségtudományi Szekcióiról.
A 85 helyezés és különdíj harmadát ELTE-s diákok kapták a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán rendezett XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekcióján: 21 helyezés és 6 különdíj lett az övék.
A Társadalomtudományi Szekciónak az ELTE TáTK adott otthont 2017. április 11–13. között a Lágymányosi Campuson. Hallgatóink 27 helyezést és 4 különdíjat szereztek. Összesítésben a nevezett intézmények közül ebben a szekcióban is az ELTE hallgatói szerezték a legtöbb helyezést.
A Testnevelés- és Sporttudományi Szekcióban, valamint Pedagógiai, Pszichológiai, Andragógiai és Könyvtártudományi Szekción is kiemelkedő sikereket értek el a PPK budapesti és szombathelyi tudományos diákkörös műhelyeinek diákjai: 6 első, 3 második, 7 harmadik és 11 különdíjat szereztek.