„Kiművelt emberfők” sokasága erősítse Magyarországot a jövőben is

Nem mindennapi pályát futott be: kárpitosnak tanult, és a hazai politológiatudomány megteremtője lett. Mi járt a fejében húszévesen, amikor beiratkozott az Eötvös Gimnázium esti tagozatára?
Nem gondoltam volna, hogy valaha egyetemre fogok járni. Fiatal korom óta vonzott azonban a továbbtanulás, a tudásvágy. Egy barátommal, Hildebrand Róberttel – aki szintén kárpitosnak indult, majd hadbíró lett, és azóta már sajnos nincs köztünk – együtt jelentkeztünk esti tagozatra az Eötvös József Gimnáziumba 1963-ban. Az egyetemi továbbtanulás csak akkor vált valósággá számomra, mikor kitűnő eredménnyel leérettségiztem.

A hetvenes években nemigen volt szokás több diplomát szerezni. Mit látott, ami arra indította, hogy a jogi kar után a bölcsészkarra szociológia, majd filozófia szakra is beiratkozzon?
Az ELTE Ájk nappali tagozatának elvégzése után Samu Mihály professzor hívott meg az Állam- és Jogelmélet Tanszékre tanársegédnek. Itt kezdődött az oktatói pályafutásom 1971-ben. A tanszéken szociológiát is oktattunk. Ekkor indult az ELTE bölcsészkaron a szociológiai szak, és mivel ezt a tárgyat is oktattuk, ezért nyilvánvalóvá vált számomra, hogy egyetemi tanulmányaimat ki kell bővíteni.

Több tudományterületet érintő felkészültsége merőben új diszciplína hazai megalapozásához vezette, elsőként alapított e területen kutatócsoportot és tanszéket az ELTE-n. Miben látta e terület intézményesítésének legnagyobb értékét?
A Politológia Kutatócsoport és Tanszék megalapítására a politikai tudományok iránti érdeklődésem és az akkor már létező nyugati szakirodalom megismerése inspirált. 

A politológiát „polgári” tárgynak és tudománynak tartották

a szocializmus idején, akkoriban a maxizmus-leninizmus tantárgyakat tartották a szocializmus politika tudományának. Az ELTE jogi karának vezetése azonban nyitott volt arra, hogy legyen önálló politikatudományi oktatás.

Külön tanszéki csoportot alapítottam, és a politikatudomány önálló tantárggyá vált a karon. A tanszéki csoport 1989-ben alakult tanszékké, olyan kiváló oktatókkal és kutatókkal, mint Schlett István, Pokol Béla, Gombár Csaba, Kéri László, Lengyel László, Vida István, Körösényi András és Urbán László, később Szabó Máté, majd Stumpf István. Aztán sok ma ismert és elismert, fiatalabb  politikai elemző került a  tanszékre.

Korán a közélet aktív szereplője lett, a rendszerváltás emblematikus résztvevői között tartják számon, miközben az ELTE több karán és a Közgazdaságtudományi Egyetemen, Győrben is politikaelméleti kurzusokat tartott. Mennyire volt nehéz pályáján összehangolni elméletet és gyakorlatot?

A rendszerváltás idején rengeteg előadást tartottam

nemcsak az egyetemeken, hanem különböző helyszíneken, klubokban. Győrben, a Műszaki Főiskola akkori vezetője, Szekeres Tamás – a Széchenyi  István Egyetem későbbi rektora – kért fel arra, hogy szervezzem meg a jogászképzést náluk.  Ezt örömmel vállaltam, és az ELTE oktatóinak részvételével megalakítottuk Győrben a jogászképzést. 1995 szeptemberében iratkozhattak be az első joghallgatók az ELTE kihelyezett győri tagozatára, majd 2001-ben az Országgyűlés megszavazta a győri Széchenyi István Egyetem megalapítását. 2007-ben már az önállóvá vált jogi kar felvette a legnevesebb győri jurátus, Deák Ferenc nevét.

Az elmélet és a gyakorlat összeegyeztetése nem volt nehéz, annál is inkább, mivel 1994-ben országgyűlési képviselővé választottak, majd 1999-ben alkotmánybíróvá választott a Parlament, később a testület elnöke is lettem.  E közéleti funkcióim ellátása során alkalmam volt arra, hogy elméleti ismereteimet megpróbáljam a gyakorlatban is alkalmazni. Közben mindvégig oktattam az ELTE-n és Győrben is.

Fotó forrása: Máthé Zoltán | MTI/MTVA

Részt vett az ÁJK kari tanácsának, az ELTE Szenátusának munkájában, dolgozott a Mûvelõdési Minisztériumban a felsőoktatás reformján, számtalan bizottság, testület tagjaként vagy vezetõjeként vett részt a magyar felsõoktatás és tudományos élet szervezésében. Mit tart a legnagyobb eredményének ezen a területen?
Igen. Az még jóval korábban volt, 1984-ben, hogy a Pozsgay Imre vezette Művelődési Minisztérium főosztályvezetője lettem az Egyetemi és Főiskolai Főosztályon. Ebben az időszakban rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a felsőoktatás területén.

A felsőoktatás mindig is szívügyem volt,

tulajdonképpen minden szervezési és politikai, tudományos és egyetemi oktatói munkámat örömmel és szívesen végeztem. Jelenleg is az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar és a győri Széchenyi István Egyetem jogi karának professor emeritusa vagyok.

Iskolateremtő egyetemi oktató volt. Mit jelentett életében a diákokkal való kapcsolat, a tanítás? Változtak-e és hogyan a diákok az idők során? Mi jelentette a velük való kapcsolatban a legnagyobb kihívást?
Rengeteg tanítványom volt az elmúlt majd 50 évben, mivel több  egyetemen is oktattam. Budapesten, Győrben, Miskolcon. Az oktatói munkát szerettem és élveztem a legjobban. Sok tehetséges tanítványom volt, akik később kiváló közéleti, és tudományos emberek lettek. Erre büszke vagyok.

A politikai rendszerek neves kutatójaként sokat írt, politikatörténeti és -elméleti írásokat egyaránt. Hogy látja, ma mik a politikatudomány legnagyobb kérdései? Ma milyen képzésre iratkozna még be, pályája kezdete óta bővült-e a bevonható tudományterületek száma?

A politikatudomány alapvető kérdései és témakörei nem változtak

az elmúlt évtizedekben, legfeljebb kis mértékben. Mindig is a legfontosabb kérdések voltak: Mit jelent a demokrácia? Kik gyakorolják a politikai hatalmat, és hogyan? Hogyan lehet bevonni az embereket a politikai életbe, a döntéshozatalba, a politika alakításába? Ezek a kérdések mindig nehezek voltak, és ma is azok.

Hosszú, intenzív és termékeny szakmai élete során sok tapasztalatot gyűjthetett. Mit tart a legfontosabbnak ezekből, amit megosztana az egyetem polgáraival?
Hiszek abban, hogy a jog, a politika, a politikatudomány gyakorlati művelése áthatja és sok tekintetben meghatározza életünket, ezért fontos, hogy széleskörű szakmai felkészültséggel, általános műveltséggel, kifinomult vitakultúrával és felelősséggel gondolkodó emberek műveljék a jövőben is. „Kiművelt emberfők” sokasága erősítse Magyarországot a jövőben is, ahogy Széchenyi István megfogalmazta annak idején.

A borítókép forrása: Kovács Attila | MTI/MTVA